SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Munkaerő-piaci program, egyedülálló szülőknek

Családinet [cikkei] - 2008-11-26
Munkaerő-piaci programot kell kidolgozni a gyermekeiket egyedül nevelő szülők számára Önálló munkaerő-piaci célcsoportot alkot az a közel félmillió szülő Magyarországon, akik egyedül nevelik a gyermekeiket és elhelyezkedési esélyeik a társadalmi átlagnál sokkal rosszabbak. Ahhoz, hogy legalább enyhíteni lehessen ennek a rétegnek a munkahely-keresési és -megtartási nehézségein, olyan munkaerő-piaci programot kell kidolgozni, ami figyelembe veszi a speciális helyzetüket.

Egyebek mellett ez volt az egyik fontos konklúziója annak a konferenciának, amelyet
"... tényleg nem akadály? - Egyedül nevelő szülők esélyei a munkaerő-piacon" címmel tegnap rendezett az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány több mint 160 szakember és érintett közreműködésével.

Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára együttműködését ajánlotta fel annak érdekében, hogy segíteni lehessen az ország „legnagyobb kisebbségének”.

Dr. Frey Mária, a Foglalkoztatási Hivatal Kutatási irodájának tudományos tanácsadója az egyszülős családok vizsgálatát sürgette, hiszen jelenleg szinte egyáltalán nem léteznek ilyen kutatások. A munkaerő-piaci program kidolgozását problémafeltárással kell kezdeni, hiszen e nélkül nagyon nehéz megoldást találni. A munkára Európai Uniós források is lennének – hangsúlyozta az előadó.

Ádám Szilvia, a SOTE Magatartástudományi Intézetének kutatója szerint azoknál a szülőknél, akik folyamatosan a munkahely és a család konfliktusában élnek, jóval gyakoribb a magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri megbetegedés vagy a depresszió.

Chris Pond, a brit Pénzügyi Szolgáltatások Felügyeletének elnöke – korábban munkaügyi miniszter és a brit Egyedülálló Szülők Nemzeti Tanácsának elnöke – a brit helyzetet ismertette, ahol 90 éve foglalkozik önálló szervezet az egyszülős családokkal. A Nemzeti Tanács munkahelyteremtő programokkal, átképzéssel, munkába segítéssel támogatja az érintett szülőket.

A tanácskozáson kis-, közép- és nagyvállalatok vezetői is képviseltették magukat, beszélgetésükből kiderült, hogy a rugalmas munkaidő és munkahely – természetesen akkor, ha ezt a munka jellege lehetővé teszi - jóval olcsóbb, mint az irodai munkavégzés. Az atipikus foglalkoztatási formák elvetése leginkább a vezetők bizalmatlanságából és kényelméből fakad, semmint racionális okokból. Pedig a motivált, kevésbé stresszes munkavállaló teljesítménye pénzben is kifejezhető pluszt hoz a cégnek, a megspórolt táppénzről nem is beszélve.

Nagy Anna, az alapítvány vezetője szerint a munkahelyek rugalmasabbak lennének, ha a kormányzat pl. adókedvezménnyel is támogatná a családbarát intézkedéseket (óvodák és bölcsődék támogatása, rugalmas munkaidő stb.). Ez hatalmas segítség lenne nemcsak az egyedül nevelőknek, de minden családtípusnak.

Magyarországon mintegy ötszázezer egyszülős családban 664 ezer gyermeket nevelnek, közvetlenül tehát a társadalom több mint 11%-a, a gyerekek több mint egyharmada érintett a problémában. A hétfői tanácskozáson többször utaltak a gazdasági válságra, ami különösen nehéz helyzetbe hozza ezt az amúgy is veszélyeztetett réteget, hiszen 44%-uk már most is szegény.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
Hozzászólások (13 - 4)
zsuzsa7806
#13 2012. május 05. 19:00:22 | szombat
Nagyon örülök,hogy végre valahol foglalkoznak a témával.Én egyedül nevelem a 13 éves gyerkőcömet,több éve nem találok munkát.Leginkább távmunkát keresek egyrészt a gyermekem miatt,másrészt,mert két súlyos mozgásszervi műtéten is túl vagyok,de nem vagyok leszázalékolva.Eddig mindenütt az volt a kifogás és enyhén szólva nem volt előny,hogy nem vagyok dekoratív illetve,hogy egyedül nevelem a gyermekemet.Érettségizett vagyok,számítógép gépkezelő szakmám van,a középiskola közben és után elvégeztem angol kezdő és középhaladó nyelvtanfolyamot,van adminisztrációs gyakorlatom és mégsem sikerül.Nagyon örülnék,ha valamilyen erőlépésre sor kerülne ez ügyben,mert más egyedülálló szülőtől is hallottam ugyanilyan problámáról.
Kata1985
#12 2012. február 20. 13:19:00 | hétfő
Sziasztok!
hát nem tudom hogy jo helyre irok e?
de ha valaki tud kerem segitsen
egyedul nevelem 19honapos kisfiam es nagyon elkserito a helyzet mivel segitseget s eaz önkormanyzattol se a csaladseitoktol nem kapok?
szeretnek vagyis rakenyszerultem hogy visszamennyek dolgozni de a bölcsödek is eleg elutasitoak nem seitenek a gyermek elhelyezeseben es amig a bolcsi nincs elintezve addig dolgozni se tudok mivel nincs aki seitsen a pici vigyazasaban
telejesen kilatastalan helyzetben vagyok.kihez fordulhatnek?

andrea0314
#11 2011. március 10. 20:11:04 | csütörtök
igen sajnos elkeserítő a helyzet... és az még hagyjám hogy iskolafelszereléseket megveszed de az én fiam idén kezdte az elsőt és mindig kell valamit pluszba fizetni rendelni vagy vinni a suliba és ugye az ember mit csinál hát persze hoögy megveszi meg beküldi a pénzt nehogy az ő gyerekét ezért piszkálják... még akkor is ha épp a számlát nemtudja kifizetni ez miatt vagy otthonra kevesebb dolgot tud vásárolni élelmiszerből vagy egyéb dolgokbol.... jo lenne ha azok az emberek akik az emberek sorsáról döntenek nap mint nap miközben több százezres milliós fizetéseket vesznek fel a nagy semmiért legalább fél évig próbálnának megélni abból a pénzből amiből nekünk még az egy vagy több gyermekünket kell neveljük és még meg is éljünk...a nyaralás vagy a hétvégi program mondjuk álatkertbe vagy nyáron a strand meg nekünk maradhat csak álom... míg nekik a mi jövedelmünk a benzinköltségeiket sem fedeznéé... kilátástalan a helyzet sajnos...
aly
#10 2011. március 10. 19:30:20 | csütörtök
Mikor lesz már valami??Mikor lesz az hogy védjék az egyedűl álló szűlőket?Mikor fognak minket védeni??Nem kellene milliókat adni az embereknek fízetésben és juttatásban és jobb lenne a gazdasági helyzet!!!Nagy kalap szar MAGYARORSZÁG!!Jól lejáratta a miniszterelnők a Magyarokat!!!Hiába a tovább képzés hiába a diploma kitörölhetik az emberek a seggüket vele!!!Itt Magyarországon megélni miniszternek minimálbért és megtudná miaz hogy az embernek nincs megélhetése!!Emeljék a minimálbért!!ÉN 58 ezer Ft-ból nevelem a kislányom semmire sem elég és jövőre kezdi az iskolát,hogy fogom ebből a kevés pénzből iskoláztatni!!!sehogy!!Már most el kell kezdenem apránként megvásárolni a dolgokat mert nem fogom tudni megvásárolni majd olyan drágák az élelmiszerek és az egyebek!!!Ja arrol meg nem is beszélve hogy az ember ídő közben cukorbeteg lett és nem tudja megvásárolni magának a cukormérőt,ételt...stb!!!szomorú hogy hová fajult a világ!!!BOSSZANTO!!!NA ERRŐL ENNYIT!!MI LESZ VELŰNK,HOGY FOGUNK TUDNI ÍGY GONDOSKODNI A CSALÁDRÓL??
aurelia1
#9 2011. március 09. 16:26:30 | szerda
hát igen!
nem könnyű... Vajon ők hogy oldják meg?
például mi vállalhatnánk az ő gyerekeik felügyeletét ....
andrea0314
#8 2010. december 12. 17:46:26 | vasárnap
Az biztos hogy nagyon elkeserítő a helyzet én is egyedül nevelek 3 gyermeket és még vidéki is vagyok kereskedelmi végzettséggel...még GYET en vagyok de az a megélhetésre kevés az éhenhaláshoz meg sok.. kilátástalannak látom hogy ovodai iskolai időben (7-3) között találjak munkahelyet...mi lessz így velünk ???
aly
#7 2010. november 25. 20:32:39 | csütörtök
Segítséget szeretnék kérni! 4éves munkaviszonyom van,a munkáltatóm nem veszi figyelembe hogy egyedül nevelem a gyermekem!Többször jeleztem hogy jó lenne ha reggel 6 és este 5 között osztanának be mert nem tudom elhelyezni gyermekem 5 után!!Nem foglalkoznak vele és sokszor este 9,10,11-ig dolgozom!!Az egészségem is ráment már!Diabéteszem lett a sok idegesség és a stressz végett,gyermekem is depressziós lett!!Tudna nekem valaki segíteni??Mit tegyek hogy odafigyeljenek az emberre???Vagy mondjak fel ahhoz hogy együtt tudjak lenni a gyermekemmel 5 után??Vagy tud nekem valaki jobb munkahelyet biztosítani??Nem tudom mit tegyek!Vagy válaljak még 1 gyermeket egyedűl?Kétségbe vagyok esve hogy mit tegyek!Kérem valaki segítsen mit tehetnék!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
NemKati
#6 2010. október 26. 13:52:14 | kedd
Én is botrányosnak tartom az egyedülálló szülők helyzetét munkahelyi szempontból. Egyedülállóként munkát találni szinte lehetetlen, mert amint kiderül, hogy egyedül nevelem a gyereket, máris leírnak. Értem én a munkáltató szempontjából, hogy megbetegszik a gyerek, bármi történik.. több a hiányzás, de mégis miből éljen az, akinek még segítsége sincs? Mindamellett egy egyedülálló szülő szerintem nagyon jól be tudja osztani az idejét, benne van a motiváció hogy jól végezze a munkáját, hisz létfontosságú, hogy van-e keresete.. sajnos ezeket az előnyöket nem mérlegelik kellő képpen.
aly
#5 2010. október 21. 10:08:56 | csütörtök
Szomorú hogy hová fajult ez a világ!Nem veszik figyelemben a munkáltatók hogy nem tudjuk hová helyezni a gyermeket-gyermekeket miután bezárnak a bölcsödék,ovodák iskolák!!!nem kérek kérünk sokat csak annyit hogy eltudjunk menni a gyerekért,és utána együtt lehessünk velük!!Nem veszik figyelembe azt mondják ha nem tetszik el lehet menni!!Nem csak a családi adócsomagról kellene tárgyalni hanem nézzék az emberek fízetését is!!mert nem mindenkinek van 200ezres fízetése!!!Valaki csak 58 ezret keres+ a családi!!!Én megszűntetném a részmunka ídőt is!!!A 4 órát meghagynám gyes-gyed mellett,és miután lejárnak utána meg csak 8 óra!!!Ez így korrekt lenne!!!
zsaneem
#4 2010. október 20. 16:26:29 | szerda
Én is egyedülálló anyaként keresek munkát, de betegségről szó sincs, egyszerűen a munkaidő olyan, hogy a gyerekért nem tudok odaérni időben az oviba. Sajnos egyáltalán nincsenek tekintettel a munkáltatók az egyedülálló szülőkre, pedig valamiből nekik is meg kell élni.
1, 2  Következő

LEGOLVASOTTABB

A tavaszi UV-sugárzás elleni védekezés fontossága

A tavasz beköszöntével az éghajlat változása mellett a napsugarak intenzitása is fokozatosan növekszik. Bár sokan a nyári hónapokkal társítják az erős napfényt és a lehetséges bőrkárosodást, már a tavasz elején is jelentős UV-sugárzási értékek érhetők el. E blogbejegyzés célja, hogy részletesen ismertesse az UV-sugárzás tudományos hátterét, annak hatását a bőrre és a szemre, valamint bemutassa a megelőző intézkedéseket, amelyekkel elkerülhetjük a hosszú távú károsodásokat.

Kegyetlen bántalmazás a csepeli technikumban: diákok kínozták meg fiatalabb társukat

Négy 19 éves diák brutális módon bántalmazta 15 éves iskolatársát a csepeli Weiss Manfréd Technikumban. Az eset során a fiút megverték, lekötözték, majd vízzel fojtogatták.

A tartós és egészséges fogyás kulcsa az életmódterápia

Az egészséges fogyáshoz a személyre szabott étrenden és a mozgáson alapuló életmódterápián át vezet az út - mondja dr. Vékony Blanka dietetikus. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének tanársegédje kiemeli: az életmódterápiában nem önmagában a fogyáson, hanem a test zsír-izom arányának optimalizálásán van a hangsúly. Emellett itt fontos szempont a fokozatosság és a fenntarthatóság, szemben a divatdiétákkal, amelyek gyors sikerrel kecsegtetnek ugyan, de akár különféle hiánybetegségekhez is vezethetnek.

A rozmaring rejtett ereje: új fegyver lehet az Alzheimer-kór ellen

Egy eddig kevéssé vizsgált vegyület a népszerű fűszernövényben komoly áttörést hozhat a demencia kutatásában.

Egy anya megkéselte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulás után

A szülői szeretetnek a világ legbiztonságosabb helyét kellene jelentenie egy gyermek számára. Tragikus módon azonban előfordul, hogy éppen a gondviselők okoznak fájdalmat. Nemrégiben egy anya állítólag halálra késelte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulást követően.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja