SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hogyan támogassam pánikkal/szorongással élő családtagom?

Andrási Betty [cikkei] - 2023-06-14
Sok hozzátartozó keres fel és kéri a segítségem, hiszen nem tudják, hogyan tudnák támogatni pánikkal vagy szorongással élő szerettük.
Hogyan támogassam pánikkal/szorongással élő családtagom?

Szinte örök kérdés, hogy akkor teszünk-e jót, ha megpróbáljuk kimozdítani az illetőt ebből az állapotából vagy ha teljesen megértőek vagyunk vele?

Hogyan állj szeretteid mellett a szorongással való küzdelem során?

Elég nehéz a kérdés, hiszen ha belegondolunk, ha teljesen megértőek vagyunk vele szemben, fennállhat a lehetősége, hogy benne ragad ebben az állapotban, míg, ha erőteljesebben megpróbáljuk kimozdítani ebből a lelkiállapotból, elképzelhető, hogy számára úgy csapódna le, hogy nem támogatjuk és nem számíthat ránk.

Azonban az éremnek két oldala van, érdemes a szorongással küzdőnek is figyelembe vennie, hogy a szerette is igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy segítse, ám ezen kívül neki is vannak kötelezettségei, így érdemes nem figyelmen kívül hagyni az emberi kapcsolatok sajátját, a kölcsönösséget.

Viszont vannak olyan helyzetek, amikor az érintett nincs jól, esetleg pánikrohama van, ilyenkor mindenképp szüksége van ránk, ekkor tudunk a legtöbbet tenni érte, így mindenképp igyekezzünk őt biztosítani támogatásunkról és éreztessük vele, hogy számíthat ránk, vele vagyunk.

Innen ketté is választanám, hogyan is érdemes egy pánikrohamban, illetve azon kívül reagálnia egy hozzátartozónak, amellyel segíteni tudja a szerettét.

Hozzátartozóként egy pánikroham kezelésénél a kulcs a szeretet

Egy pánikroham során olyan regresszív állapotba kerül az illető, amelyben valós, ijesztő testi tünetek és rengeteg érzelem árasztja el egyszerre, amellyel nem tud mit kezdeni és akár egy kétségbeesett, gyermeki szintre is beszűkülhet a gondolkodása.

Ha ilyet tapasztalunk szerettünknél, talán a lehető legfontosabb, hogy soha ne mondjuk neki, hogy szimulál! Sajnos sűrűn tapasztalom, hogy a családtagok nem hiszik el, esetleg azt feltételezik, hogy egy pánikos szimulál, vagy direkt eltúlozza ezt a helyzetet, azonban aki már átélt egy ilyen rohamot, tudja mennyire borzasztó állapot. Előfordulhat, hogy a pánikrohamot az illető nem tudja kontrollálni, sőt gyakran azt sem érti, hogy mi váltotta ki a rohamot, azonban rosszul érzi magát, halálfélelme van, fél és szinte szó szerint nem tud gondolkozni. Ez annak köszönhető, hogy ilyenkor nem az agyunk elemző része, hanem az érzelmekért, túlélésért felelős rész aktiválódik jobban, így szinte nem is önmaga az illető. Ekkor egy családtag hiába próbálja ráerőltetni a pánikrohamban lévőre, hogy „hagyja abba”, „ki tud belőle jönni, csak nem akarja igazán”, nem fogja érteni, nem fog célt érni, hiszen teljesen másképp kell megközelíteni.

Az empátia ereje: igyekezz gyengéden bánni egy pánikrohammal küzdővel

Vegetatívan kell megnyugtatni: az első, hogy próbáljunk neki segíteni elérni, hogy lassuljon a légzése. Szólítsuk a nevén, álljunk vele szemben, hogy ránk tudjon nézni, addig szólítgassuk, amíg ránk nem néz, majd mondjuk neki, hogy kezdjen el velünk együtt lélegezni. Jól hallhatóan, lassan, az orrunkon keresztül vegyünk egy jó mély lélegzetet, majd szintén lassan, a szájunkon keresztül engedjük ki. Folytassuk egészen addig, amíg nem csatlakozik hozzánk, majd ha sikerül kevésbé kapkodnia a levegőt, bátorítsuk, folytassuk a gyakorlatot és próbáljuk minél inkább a normálishoz közelíteni a légvételét. Fontos, hogy ilyenkor bármennyire is meg vagyunk ijedve, próbáljuk meg nem éreztetni vele a saját aggodalmunkat, legyünk megnyugtatóak, bátorítóak, beszéljünk hozzá nyugodt hangon, kedvesen, hiszen ez előbb-utóbb hatással lesz rá, elkezd majd megnyugodni. Ha kiabálnánk, veszekednénk vele, esetleg sürgetnénk, még jobban beletaszítanánk a pánikba, így ezt mindenképp kerüljük.
Ilyenkor mutathatunk neki valamilyen kellemes illóolajat, kicsit szagolgathatjuk együtt, ez egy kicsit kiszakítja a beszűkült állapotából és a jelenbe hozza az elméjét. Innentől pedig várjuk vele együtt a roham lefutását.

Fontos, hogy hosszú távon is keressünk közösen megoldást, ne csak a roham végéig

Amikor úgy érezzük, hogy nem olyan erős a pánikja, nincs pánikrohama, akkor elbeszélgethetünk vele, hogy szerintünk érdemes lenne megkeresnünk ennek az állapotnak az eredetét, érdemes lenne szakemberhez fordulni, vagy akár olyan online pánikos közösséget is felkereshet, ahol megértik a problémáját és szakemberek segítik a tagokat.

Visszakanyarodva a cikk elején említett emberi kapcsolatokra: fontos, hogy a nem szorongó egyén is kifejezhesse, hogy mennyire rossz így látnia a szerettét, így számíthat a segítségére, de szeretné, ha együtt elindulnának a pánikból kivezető úton.

A szorongás és pánik egyre gyakoribb jelenség

Napjainkban egyre többen szenvednek pániktól, az elmúlt évek megtépázták az idegrendszerünket, így ne ijedjünk meg, ha a szeretteink körében is felbukkanna ez az állapot. Ne rémisztgessük magunkat, hogy ez most már így marad, hiszen vissza lehet térni az eredeti életminőségre, csak fontos, hogy segítséget kérjenek, dolgozzanak magukon az érintettek és érdemes elfelejteni azt a rossz berögződést, hogy már élete végéig pánikos marad. Az első pszichológusok által vezetett zárt Facebook csoportban is ebből a kilátástalannak hitt helyzetből szeretnénk kivezetni azokat, akik mertek lépni egy jobb élet felé.

www.stoppanik.hu

Nyitókép: Courtney Cook/Unsplash

Andrási Betty


Andrási Betty
Holisztikus pszichológus

Elérhetőségeim:
Email: info@andrasibetty.com
Weboldal: https://andrasibetty.com
https://stoppanik.hu
Telefon: 06703309685
Facebook oldal: https://www.facebook.com/andrasibettypszichologus
Facebook csoport: https://www.facebook.com/groups/659371985383885/

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
A szerkesztő ajánlja