SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Homokszem a gépezetben: Hogyan alakul ki a vesekő?

Családinet [cikkei] - 2021-03-11
A vesének nélkülözhetetlen szerepe van szervezetünk anyagcseréjében és méregtelenítésében. Előfordul azonban, hogy "a gépezetbe homokszem kerül", vagyis a vizeletben lévő ásványi anyagok kicsapódnak, és kristályos szerkezetű anyagként felhalmozódnak a vesében, finom szemcséjű vesehomokot, illetve nagyobb, extrém esetben akár golflabda vagy tojás méretű veseköveket képezve. Magyarországon minden tizedik ember érintett valamelyik vesebetegségben, ám ezek nagy része odafigyeléssel megelőzhető lenne. A március 11-i Vese Világnap alkalmából a Budai Egészségközpont a szűrés és a megelőzés lehetőségeire szeretné felhívni a figyelmet, ezért összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat a vesekőről.
Homokszem a gépezetben: Hogyan alakul ki a vesekő?

 

Létfontosságú szűrőrendszer

„A vesék egy perc alatt egy liter vért képesek megtisztítani, és naponta mintegy 25 alkalommal szűrik át a testünkben található teljes vérmennyiséget. Ennek során eltávolítják belőle a mérgeket, melléktermékeket, salakanyagokat és a felesleges folyadékot is. Ha a vesék jól működnek, akkor a kiválasztott ártalmas anyagok (köztük a karbamid és a felesleges sók) a vizelettel, abban oldva távoznak a szervezetünkből. Azonban, ha valamely összetevő olyan koncentrációban választódik ki, hogy már nem tud oldódni, hanem kicsapódik, akkor vesekövek képződnek. Ezek természetes úton kiürülhetnek a vizelettel, de nem ritka az sem, hogy nagyra (legalább 3 mm-esre) nőve elzárják a húgyvezetéket és csak beavatkozással távolíthatók el. A vesekő gyakori panasz: a népesség 1-3 százaléka szenved tőle, minden tizedik embernél előfordul élete során legalább egyszer. A férfiak körében közel négyszer gyakoribb, mint a nőknél, és jellemzően a negyvenes-ötvenes korosztály betegsége” – mondta Dr. Kulcsár Dalma, a Budai Egészségközpont nephrológus, belgyógyász szakorvosa.

Dr. Kulcsár Dalma, a Budai Egészségközpont nephrológus, belgyógyász szakorvos

 

A salak kristályai

A kövek növekedési üteme és mérete változó, ami elsősorban az összetevőktől függ. Ezek alapján többféle vesekőtípus létezik:

 

  • Kalcium-foszfát összetételű vesekő alakulhat ki anyagcserebetegség, illetve tartósan, kiemelkedően magas kalciumtartalmú táplálkozás (például tejtermékek, sajtok nagy mennyiségű fogyasztása) következtében.
  • A másik leggyakoribb kristályosodó anyag az oxalát, amelyből nagy mennyiséget tartalmaz például a kakaó, a cékla, a sóska, a spenót, a földimogyoró, a csokoládé és a tea. Az oxalátkövek képződéséhez a vegetáriánus étrend és a C-vitamin túladagolása is hozzájárulhat.
  • A húgysavból kristályosodott urátkő keletkezése állati fehérjékben, purinban gazdag táplálkozás mellett, köszvényes betegeknél és vérképzőszervi daganatok esetén fordul elő gyakrabban.
  • Öröklött hajlam okozhatja a cisztinkövek kifejlődését, amelyek károsíthatják a vese szövetét, szerkezetét, vérzést és visszatérő gyulladásokat okozhatnak.
  • Húgyúti fertőzések „mellékhatásaként” jönnek létre a struvitkövek, amelyekben magnézium, ammónia és foszfát található. Ezek fejlődnek a leggyorsabban, olykor az egész vesemedencét betöltik.

A vesekő kialakulásáért nemcsak a táplálkozási szokások, hanem az örökletes tényezők és az egyedi adottságok is felelősek. A kevés folyadékbevitel, a vizelet pangása – a sűrűbb, a kiválasztott anyagokat magasabb koncentrációban tartalmazó vizelet – is vesekőhöz vezethet. A veseköves betegek többségénél mindkét vesében képződik kő.

 

A vesekő tünetei

A vesekövesség (nephrolithiasis) gyakran teljesen tünetmentes, így huzamos ideig is rejtett maradhat. A kisebb kövek járnak több kellemetlenséggel, mivel a nagyobb kövek stabilan helyezkednek el, így fájdalmat sem okoznak. Gyakori, hogy csak valamilyen más okból végzett vizsgálat, szűrés révén derül fény a vesekövességre. Más esetekben erős, görcsös deréktáji fájdalom vagy véres vizelet figyelmeztethet a kövek jelenlétére.

A vesekő hasi ultrahanggal (néha csak hasi CT-vel) diagnosztizálható a legbiztonságosabban, de egyes fajtáit a röntgen is kimutatja. Laboratóriumi vizeletvizsgálattal megállapítható, hogy fertőzés is kialakult-e. A vizelet üledékében olykor felfedezhetőek a kő alkotóanyagának kristályai is, az oldott ionok számszerű jelenléte pedig a vesekő összetételéről szolgál információkkal.

 

Kőhajtásnyira a megoldás

A veseköves betegek ellátása általában urológiai döntést igényel. Műtétre nem feltétlenül, illetve nem azonnal van szükség. Az első teendő a vesegörcs okozta heves fájdalom csillapítása. A kisebb kövek természetes úton, a vizelettel is távozhatnak, elsősorban a bőséges folyadékbevitel következtében. Ha azonban a kő nem mozdul vagy nagyobb, akkor ultrahangos kőzúzás lehet a megoldás. Amennyiben ez nem elég hatásos, akár ismételni is lehet, illetve urológiai sebészeti beavatkozás (műtét) lehet indokolt, amit ma már főleg endoszkópos technikával, kis műtéti vágott sebből végeznek. A feltárt kövek analízise bizonyos esetekben gyógyszeres kezelést is lehetővé tesz a továbbiakban, amely megelőzheti az újabb kövek keletkezését.

 

8 vesevédő tanács

  1. Legyen aktív, mozgással tartsa karban vérnyomását!
    A mozgás, testünk fitten tartása segít normalizálni a vérnyomást, ezáltal csökkenti a krónikus veseelégtelenség rizikóját.
     
  2. Rendszeresen ellenőriztesse vércukorszintjét!
    A cukorbetegek mintegy felénél alakul ki vesekárosodás (diabéteszes nefropátia), ami mérsékelhető vagy akár teljesen elkerülhető, ha idejében észleljük. Ezért emelkedett vércukorszint esetén fontos, hogy rendszeresen ellenőriztesse vércukorszintjét. Cukorbetegség esetén a gyógyszeres kezelés mellett a megfelelő diéta tartása elengedhetetlen.
     
  3. Figyelje vérnyomását!
    Közismert, hogy a magas vérnyomás agyvérzéshez, illetve szívinfarktushoz vezethet, azt viszont kevesebben tudják, hogy ez az egyik leggyakoribb oka a krónikus vesebetegségnek is. 140/90 Hgmm feletti vérnyomásértékeknél magas vérnyomás betegségről beszélünk, ami nagyobb valószínűséggel okoz vesekárosodást azokban az esetekben, amikor más betegségekkel is társul, mint pl. cukorbetegség, magas koleszterinszint és szív-, érrendszeri betegségek.
     
  4. Fogyasszon elegendő folyadékot, elsősorban vizet!
    A megfelelő folyadékfogyasztás elengedhetetlen a vese egészségéhez, ami egy átlagos súlyú felnőtt számára napi 2,5 liter, fokozott aktivitás, meleg, száraz levegő, lázas állapot esetén pedig ennél több is szükségessé válhat. A bőséges vízfogyasztás segít megtisztítani a vesét a sótól, húgysavtól és méreganyagoktól, ezáltal csökken a krónikus vesebetegségek kialakulásának esélye. A vesebetegeknek a kezelőorvossal kell konzultálniuk a folyadékigényről: van olyan elváltozás, amikor bőséges folyadékbevitelre van szükség, és olyan is, amikor éppen ellenkezőleg.
     
  5. Étkezzen egészségesen és kerülje a túlsúlyt!
    Az ideális testsúly segít kivédeni azokat a betegségeket, amelyek krónikus veseelégtelenséghez vezethetnek. Kevéssé ismert, hogy a jelentős elhízás önmagában is képes krónikus vesebetegséget okozni. A rostban és vitaminokban gazdag, friss élelmiszerek fogyasztása mellett a sófogyasztást is érdemes csökkenteni. Az ajánlott nátriumbevitel 5-6 gramm naponta (ez egy teáskanálnyi sónak felel meg). A citromban és más gyümölcsökben lévő citrát gátolja a vesekövek kialakulását, ezért ajánlott például a cukormentes limonádé rendszeres fogyasztása. A fehérje- és húsfogyasztás kontrollja pedig a húgysavkövek kifejlődését gátolhatja.
     
  6. Ne dohányozzon!
    A dohányzás növeli a vesedaganatok és bármilyen eredetű idült vesebetegség progressziójának kockázatát.
     
  7. Kerülje a vény nélküli gyógyszerek rendszeres szedését!
    Vannak olyan általánosan elterjedt gyógyszerek, fájdalomcsillapítók, gyulladásgátlók, amelyeknek a rendszeres szedése vesekárosodást okoz. Ezek alkalmi használata nem jelent veszélyt, különösen, ha a vese egészséges. Azonban a huzamos, rendszeres alkalmazásuk (például krónikus fájdalom csillapítására ízületi gyulladás vagy derékfájdalom esetén) már bajt okozhat. Ilyenkor szakorvos segítségével olyan szert kell választani, amely csökkenti a fájdalmat, de a vesét a legkevésbé károsítja.
     
  8. Ellenőriztesse vesefunkcióját!
    Egészségesen is ajánlatos évente legalább egyszer felkeresni a háziorvost egy általános vizsgálatra, és egy laboratóriumi vér- és vizeletvizsgálatot kérni. Ha egy vagy több magas kockázati tényezővel rendelkezik, például cukorbetegségben, magas vérnyomásban szenved, túlsúllyal küzd, illetve, ha a családjában már előfordult vesebetegség, akkor a vesefunkciók rendszeres ellenőriztetése különösen fontos.
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja