SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

A gyereknél is keletkezhet vesekő

Családinet [cikkei] - 2015-03-05
Görcsös, késszúrásszerű alhasi fájdalom és véres vizelet- ezek a vesekő tünetei is lehetnek, ami leggyakrabban a felnőtteket sújtsa. Ám tévedés azt hinni, hogy kizárólag őket érinti a probléma, hiszen tanulmányok szerint gyermeknél, sőt már újszülötteknél is előfordul. Dr. Kövi Rita, az Ultrahang Központ gyermek radiológusa szerint az ultrahang diagnosztikának hála azonban gyorsan fény derülhet a betegségre, így a kezelés minél hamarabb elkezdődhet.

Így alakul ki a vesekő

A vese fő feladata a szervezet számára felesleges anyagok kiválasztása, melyek a vizelettel oldott állapotban távoznak. Azonban előfordulhat, hogy bizonyos anyagokból olyan nagy mennyiség van jelen a vizeletben, hogy az már nem képes feloldódni. Ennek oka szerteágazó lehet, pl. anyagcserezavar, veseprobléma, krónikus húgyúti fertőzés, de akár mozgáshiány, egészségtelen étkezés, illetve kevés folyadékfogyasztás is. Maga a vesekő kemény, kristályos szerkezetű anyag, melyet legtöbbször elsősorban kalcium-oxolát alkot, ami a vizeletben kicsapódik, de felépülhet többek között húgysavból vagy cisztinből is. Méretét tekintve az 1-2 mm-től több centiméterig is terjedhet, és kialakulhat csak az egyik, de akár mindkét vesében is.

Egyre gyakoribb a gyerekeknél

Sokan úgy gondolják, hogy a vesekövesség egyedül a felnőttek problémája, ám egyáltalán nem ritka, amikor gyermekeknél - akár csecsemőknél - diagnosztizálják. Sőt, tanulmányok szerint a túlzott sófogyasztás, a gyorséttermek, a mozgásszegény életmód és a kevés folyadékfogyasztás miatt egyre gyakrabban fordul elő náluk. Amíg még kis méretűek, nem biztos, hogy nagy fájdalmakat okoznak, így van, hogy nem ismerik fel idejében a problémát, ám a vissza-visszatérő húgyúti fertőzések jelzésértékűek lehetnek- mondja dr. Kövi Rita, az Ultrahang Központ gyermek radiológusa.

A vesekő tünetei:

•          hasi görcs
•          fájdalmas vizelés

•          vizelési nehézség
•          derékfájás
•          véres vizelet
•          hányinger/hányás
•          húgyúti fertőzés

Ultrahanggal a diagnózis könnyen felállítható

Amennyiben gyermek a fent említett tünetekre panaszkodik, akkor érdemes hasi ultrahang vizsgálattal megbizonyosodni arról, mi is okozza a panaszokat. Maga a vizsgálat teljesen fájdalommentes, és nem igényel előkészületeket, arra viszont fontos ügyelni, hogy előtte 2-3 órával a gyerek ne étkezzen, ám igyon - de ne szénsavas italt-, továbbá, hogy telt legyen a hólyag!

A vizsgálat lényege, hogy az ultrahang gép által keltett magas frekvenciájú hanghullámok visszaverődnek a belső szervekről, az így keletkező visszhangot pedig képpé lehet alakítani. Ultrahanggal a szövetek, szervek mérete, alakja és állapota is meghatározható, így a vesekövek is egyértelműen kivehetőek.

Forrás: Ultrahang Központ
Fotó: arztsamui/ FreeDigitalPhotos.net

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)
Hozzászólások

LEGOLVASOTTABB

Jól szeretni - Vekerdy Tamás 10 legfontosabb tanácsa, amiket minden anyuka imádni fog, ha boldog és kiegyensúlyozott gyereket szeretne

Sokszor érezzük magunkat elveszettnek a gyereknevelés útvesztőjében. Vajon jól csináljuk? Elég jó szülők vagyunk? Mitől lesz boldog, önbizalommal teli, kiegyensúlyozott a gyerekünk? Vekerdy Tamás, a magyar gyermeklélektan legendás alakja, több évtizedes tapasztalatával és végtelen emberségével segít eligazodni ezekben a kérdésekben. "Jól szeretni - Tudod-e, hogy milyen a gyermeked?" című könyve nemcsak gyakorlatias tanácsokat ad, hanem megnyugtat, bátorít és felszabadít: nem kell tökéletesnek lennünk, csak jelen kell lennünk - és jól szeretni.

Életmentés-Elsősegély Egészségügyi vészhelyzetben

Az elsősegélynyújtás és az életmentő beavatkozások kapcsán gyakran felmerül a kérdés, hogy "Miért kellene ezt tudnom? Nem vagyok egészségügyi szakember!" Erre a válasz egyszerű: a váratlan események nem válogatnak szakmai háttér vagy felkészültségi szint szerint.

Szaunában pihentek a szülők, miközben gyermeküket újraélesztették a siklósi fürdőben

Sokk és döbbenet uralkodott el a siklósi fürdőben, amikor egy 6 éves kisfiút kellett újraéleszteni - szülei eközben éppen a szaunában tartózkodtak. A majdnem tragédiába torkolló eset a Siklósi Hírek beszámolója szerint komoly következményeket vonhat maga után.

Szakrendeléseket szüneteltetnek több vidéki kórházban

Több vidéki és fővárosi egészségügyi intézményben is szünetelnek bizonyos szakrendelések, amelyek különösen a nőket és családokat érintik. A változások hátterében humánerőforrás-hiány és szakmai feltételek hiánya áll.

Robert F. Kennedy Jr. hirtelen fordulata: most már támogatja az MMR-oltást

Robert F. Kennedy Jr., aki korábban az oltásellenes mozgalom egyik legismertebb arca volt, most nyilvánosan kiállt a kanyaró, mumpsz és rózsahimlő elleni vakcina mellett. A nyilatkozata meglepte a saját táborát is.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja