SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Az alváshiány súlyos következményei, amikre nem is gondolnál

Kercsó Dorottya [cikkei] - 2019-08-15
Vannak azok az élethelyzetek - például az egyetemi vizsgaidőszak vagy a gyermekünk csecsemőkora -, amelyek automatikusan magukkal hozzák az alváshiányt. Sokan, akik család és munka mellett még tanulnak és háztartást is próbálna vezetni, úgy érzik, hogy nem engedhetik meg maguknak a napi pár óránál hosszabb pihenés luxusát. Pedig a krónikus alvásmegvonás komoly egészségügyi kockázatokkal jár.

A legenda szerint Napóleon úgy tartotta, egy férfinak hat, egy nőnek hét, egy bolondnak pedig nyolc óra alvásra van szüksége. Nem volt igaza, hiszen hosszú távon mindenkinek árt, ha nem piheni ki magát. Az orvosok ma már számtalan betegséget és egyéb kellemetlenséget írnak a tartós alváshiány számlájára:

1. Korai öregedés: Egy 2013-as vizsgálatban 60, még a klimax előtt álló nőt figyeltek meg. Úgy tapasztalták, hogy azok, akik keveset aludtak éjjel, jobban ráncosodtak.

2. Szívbetegségek: Egy nagyszabású, 8 ország összesen 450 ezer lakosára kiterjedő kutatás szerint azoknál, akik éjjel rendszeresen 6 óránál kevesebbet alszanak, 48 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakul ki halálos kimenetelű szívbetegség

3. Elhízás: Alvásmegvonás hatására felborul a szervezetben az étvágyat szabályozó hormonok egyensúlya, ezért leszünk hajlamosak akár késő este is megenni bármit, főleg szénhidráttartalmú ételeket.

4. Balesetek: A fáradtság egyenesen hozza magával a figyelemhiányt és a késleltetett reakcióidőt, amely könnyen vezet balesetekhez.

5. Stroke: Egy 2012-es kutatás szerint az alváshiány azok esetében növeli meg a stroke veszélyét, akiknél amúgy semmilyenmás kockázati tényező nem áll fenn.

6. Csontritkulás: Állatkísérletek igazolták, hogy az alvásmegvonással sújtott patkányok csontsűrűsége jelentősen lecsökken. Valószínű, hogy az embereknél is létezik ilyen összefüggés.

7. Depresszió: Noha egyértelmű neurokémiai bizonyítékok még nem állnak rendelkezésünkre, a tapasztalat egyértelműen azt mutatja, hogy összefüggés van a kialvatlanság és a folyamatos rossz kedélyállapot között.

8. Korai halál: Vizsgálatok szerint a 6 óránál kevesebb alvás a férfiakat egyik leginkább fenyegető halálok. A kialvatlan férfiak hamarabb halnak, mint azok, akik egyéb egészségügyi kockázatokkal – például cukorbetegség, magas vérnyomás, elhízás – rendelkeznek, de eleget pihennek.


Tanácsok a nyugodt éjszakai pihenéshez

Az alábbiakat teheted, hogy kellemesebben teljen az alvás:

Feküdj le időben! Pofonegyszerűnek tűnik, mégis nehéz kivitelezni. Pedig ha reggel időre kelsz, nincs más megoldás, este időben le kell feküdnöd.

Ne mobilozz az ágyban! A kék fény felborítja az alvást elősegítő melatonin hormon termelődését.

Ne használ éjjeli fényt! A telefonhoz hasonlóan az éjjeli világítás is megzavarja a szervezetünket, amely így nehezebben vagy egyáltalán nem tud éjszakai üzemmódba állni.

Indokolatlan kialvatlanság esetén keress fel szakembert! Ha elvileg eleget alszol éjjel, mégis folyamatosan fáradt vagy, fordulj szakemberhez. Az alvási apnoé olyan, alvás közben fellépő légzészavar, amely a benne szenvedőnek nem tűnik fel, csak azt veszi észre, hogy bármennyi időt is töltött ágyban, képtelen kipihenni magát.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Claudio_Scott / pixabay

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Három gyerek tűnt el Szigetszentmiklósról

A szigetszentmiklósi rendőrök a lakosság segítségét kérik három gyermek eltűnésének felkutatásában.

Elmúlhat-e magától a pánikbetegség?

A pánikbetegséggel nehéz együtt élni, különösen, ha úgy érezzük, kicsúszik a kezeink közül a kontroll a rohamok kapcsán. Érdemes-e arra várni, hogy majd "magától" elmúlik a nehézség? Egyáltalán léteznek-e olyan eszközök, amelyekkel elősegíthetjük a javulást? Mikor és miért érdemes orvoshoz fordulni? Dr. Veres Andrea főorvos, a Pszichiátriai Központ pszichiátere adott választ a kérdésekre.

Tények és tévhitek a máj méregtelenítéséről

Év elején sokakban felmerül az úgynevezett májméregtelenítés gondolata, különösen néhány átmulatott éjszaka után. De vajon valóban méregteleníthető a máj? Megvédhetjük-e a májunkat a károsodástól és ha igen, mit kell ehhez tennünk? Dr. Németh Aliz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus adott hiteles válaszokat a kérdésekre.

Szalmonellával fertőzött liszt került az Aldi üzleteibe

Az Aldi szalmonellával szennyezett Happy Harvest hajdinalisztet vonat ki a forgalomból, a visszahívott termék minőségmegőrzési ideje 2025. november 20. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.

A sclerosis multiplex-szel élőknek nyújt segítséget a Semmelweis Egyetem oktatóvideója

Háromszor gyakoribb nőknél az ezerarcú betegségként is emlegetett sclerosis multiplex, mint férfiaknál. Az első tünetek jellemzően 20-40 éves kor között jelentkeznek. A krónikus, autoimmun megbetegedés tünetei nagyon változatosak, előrehaladása egyénenként változó. Mivel a betegség gyakran ellehetetleníti az érintettek mindennapi tevékenységeit, ezért nagyon fontos a diagnózist követően az idejében megkezdett rehabilitáció, komplex fejlesztés. A Semmelweis Egyetem oktatóvideója ehhez nyújt segítséget.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja