SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Miért fontos a kézmosás?

- 2018-05-31
A kéz szerepét a fertőzések továbbvitelében mindenki jól ismeri. A felmérések mégis azt mutatják, hogy az emberek körülbelül 60%-a nem mos kezet hazaérkezés után, és csupán minden nyolcadik embernek jut eszébe étkezés előtt kezet mosni.
Miért fontos a kézmosás?


Több mint 10 millió baktérium a kézen

Az Arizoniai Egyetem vizsgálatokat végzett, és megállapításra került, hogy az emberi kézen sokkal több kórokozó található, mint a közterületeken, vagy az utcákon található felületeken.

Az Egyetem munkatársai az első pillantásra piszkosnak, foltosnak és kopottnak látszó asztalokról, padokról, korlátokról, etetőszékekről és gyerekjátékokról vett 25 mintában alig mutattak ki kórokozókat.
A mintákban baktériumok vagy egyáltalán nem fordultak elő, vagy általában rendkívül alacsony koncentrációban, több százszor tisztábbak voltak, mint egy átlagos emberi kéz, melyen, vizsgálataik szerint, több mint 10 millió baktérium is előfordulhat!

A kézről vett mintákból elsősorban bőrünkről származó baktériumok, bélbaktériumok, és élesztőgombák mutathatók ki. Ez azt jelenti, hogy a kezek sokkal nagyobb valószínűséggel okoznak megbetegedéseket, mint azok a rendkívül piszkosnak tűnő felületek, amelyeket a nyilvános helyeken annyira próbálunk elkerülni.
 

Nem csak akkor kell kezet mosni, ha láthatóan piszkos!

A szennyezett, piszkos kézzel a fertőzések akár 80-90%-a is továbbadható, legkönnyebben a légúti, és a hasmenéses betegségek terjednek kéz útján. Pedig alapos, kellő ideig végzett szappanos kézmosással betegségek nagy része megelőzhető lenne!
 

Hogyan mossunk kezet?

A kézmosáshoz langyos, folyóvizet, lehetőleg folyékony szappant, és textil kéztörlőt használjunk, ez utóbbit bizonyos időközönként - legalább hetente - cserélni szükséges.
Ha beteg van a családban, a kéztörlőt érdemes sűrűbben is cserélni, vagy átmenetileg eldobható papír kéztörlőt használni.

Kép: flickrarlingtonva

A szilárd szappan helyett inkább folyékony szappan használata ajánlott. Ennek oka az, hogy ha szilárd szappannak mosunk kezet, akkor bőrünkről mikroorganizmusok kerülnek a felületére, és ott könnyedén el is tudnak szaporodni. Drogériákban, gyógyszertárban kapható fertőtlenítőszert is tartalmazó, flakonos folyékony szappan, használata elsősorban akkor javasolható, ha beteg van a családban.

A kézmosás során figyeljünk arra, hogy a kézháti részeket, az ujjbegyeket, és a hüvelykujjat is megtisztítsuk, mert ezek a részek gyakran kimaradnak a kézmosásból.

Fontos az is, hogy legyen mechanikus hatás, a kezünket dörzsöljük össze, a szappant jól habosítsuk fel, és legalább 30 másodpercig tartson a művelet. A körmök alá kerülő szennyeződést körömkefével távolítsuk el.
 

Hogyan szoktathatjuk rá gyermekeinket a kézmosásra?

Helyesen tesszük, ha gyermekünket ahhoz szoktatjuk, hogy kiskorától szokásává váljon a gyakori kézmosás. Kezdetben, amikor már - akár fellépőn - eléri a mosdót, hagyjuk, hogy tegyen a kezére a folyékony szappanból; engedjünk neki langyos, kézmeleg vizet a mosdóba, maradjunk mellette, és hagyjuk kicsit pancsolni, játszani; lehet közben mondókát mondani, egy kis dalt együtt elénekelni.

Segítsünk neki kezet törölni, lehet saját kis színes törülközője, ami csak az övé. Rámutathatunk, hogy kézmosás után milyen kellemes, friss illatú a kezünk, így észrevétlenül is a személyi higiéniára szoktatjuk.
 

Mikor szükséges kezet mosnunk?
 

  • Otthonunkba érkezés után az első dolgunk kell, hogy legyen egy alapos szappanos kézmosás! Egyebekben alapos kézmosásra szükség van étkezés előtt, a WC használata után.
  • Ahol kisgyermek, csecsemő van a családban, ott a kézmosás kiemelt figyelmet kap, hiszen a kicsi gyermek immunrendszere még nem olyan ellenálló, mint egy felnőtt esetében.
  • A csecsemőknek szánt ételek, tápszerek készítése esetén kiemelten fontos a kézhigiénés szabályok betartása. A csecsemő pelenkázását szintén alapos kézmosás kövesse.
  • Ha beteg gyermek, hozzátartozó van a családban, a beteg ápolását végző személy végezzen gyakori kézmosást, melyhez használhat gyógyszertárban kapható, fertőtlenítőszert is tartalmazó folyékony szappant.
  • Fontos tudni, hogy köhögés, tüsszentés után a mikrobák a levegőbe kerülnek, ahol a nyálcseppecskéken "utaznak", egy ideig keringenek, majd leülepednek a környezetben lévő tárgyak felületére. Innen aztán a tárgyak megfogása után könnyedén rákerülnek a kezünkre. Ezért nagyon fontos a buszon, metrón, villamoson való utazást követően, otthon egy alapos kézmosással kezdeni, eltávolítani a rátapadt kórokozókat.
  • Gondoljuk arra, hogy sok ember által használt tárgyak felületén - bankjegykiadó automaták billentyűzete, a bankjegyek, fogantyúk, kapaszkodók - a szennyeződés, kosz mellett a mikrobák is megtapadnak, és azokat megfogva már visszük is tovább a kezünkön a kórokozókat.
  • Otthonunkban, beteg ápolása során, a beteg környezetében lévő használati tárgyakat is érdemes fertőtleníteni, például fertőtlenítő hatású törlőkendő használatával.
  • A konyhában ételkészítésnél nyers hús, illetve földdel szennyezett zöldség feldolgozását követően mindenképpen javasolt egy alapos kézmosás elvégzése. Így elkerülhető, hogy a nyers húsról, húsléről, vagy a földes zöldségféléről származó, kezünkön megtapadt kórokozók, baktériumok a készételeket beszennyezzék, és így fertőzést okozzanak.
  • házi kedvencek simogatása, gondozása, etetése után nagyon fontos, hogy alaposan kezet mossunk, és erre hívjuk fel gyermekeink figyelmét is!
  • Az Arizona Egyetem mikrobiológusai szerint egy mobiltelefonon akár tízszer, számítógépek billentyűzetén pedig ötször annyi enterális (gyomor-bélrendszeri) betegséget okozó baktérium található, mint egy átlagos WC ülőkén.

Ennek oka egyszerű: az embereknek többnyire nem jut eszébe mobiltelefonjukat, számítógép billentyűzetét tisztítani, fertőtleníteni, már csak ezért sem, mert féltik az elektronikus eszközöket a nedvességtől, pedig egy fertőtlenítő törlőkendővel nyugodtan le lehet törölni ezeket az eszközöket.

Az immunrendszerünk erős fegyver, és számtalan esetben megvéd minket, de azért nem árt résen lennünk. A fenti tanácsokat megfogadva könnyebben elkerülhetjük a nem kívánt betegségeket.

Több, hasonló cikket is találsz a https://www.gyogyhirek.hu oldalon.

Forrás: gyogyhirek.hu
Indexkép: pexels - burst

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja