SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hogyan válhat egy ártatlan rovarcsípés súlyos betegséggé?

Dr. Sebő Zsuzsanna [cikkei] - 2017-06-30
A minap egy édesanya azzal a kérdéssel keresett meg, igaz-e, hogy egy szúnyogcsípés halálossá válhat. Történt ugyanis, hogy egy blog bejegyzésben olvasott egy kislányról, akinek egy elvakart szúnyogcsípés súlyos, halálos fertőzést okozott. Megnyugtattam, hogy ez ugyan előfordulhat, de extrém ritkán, azonban a vakarózás ennél enyhébb szövődményei bizony nagyon is gyakoriak.
Hogyan válhat egy ártatlan rovarcsípés súlyos betegséggé?

Na, de kezdjük az elején.

Bőrünk, mely felnőttnél közel két négyzetméternyi felület, számos funkciót tölt be.
A legfelső rétege a hám, mely testünket a külvilágtól elválasztja, benne pigmentsejtek, immunsejtek és idegsejtek találhatóak. Az alatta elhelyezkedő irha rostokat, kötőszövetet, mirigyeket (faggyú, verejték és illatmirigyeket) tartalmaz. A rostok és a kötőszövet biztosítja a bőr rugalmasságát, védelmét a mechanikus hatások ellen. A mirigyek váladékai képezik azt a hidrolipid filmréteget, melyet sokan savas köpenynek neveznek, utalva ennek a filmrétegnek a savas pH-jára (5,5-5,9).
A bőr harmadik rétege a bőralja, mely a hőszigetelés, az energiatermelés és raktározás funkcióját tölti be.

A bőrön lévő hidrolipid filmréteg nemcsak a bőr kiszáradása ellen véd, de a környezetben lévő kórokozók behatolása ellen is védelmet ad.

A bőr felületén baktériumok találhatók, melyeket akár normál baktériumflórának is nevezhetnénk, hiszen az egészséges bőr „tartozékai”. Ezen baktériumok között megtalálható a staphylococus és a streptococcus is, melyek ép hám esetén semmilyen kárt, betegséget nem okoznak, de a hám vagy a mélyebb bőrréteg bármilyen eredetű sérülésekor a véráramba jutva bármely szervünkhöz (szív, agy, vese, máj, tüdő, csont) eljuthatnak, tályog képződésekhez, érelzáródásokhoz, szívbillentyű károsodáshoz, vérzésekhez vezethetnek. Súlyosabb esetben generalizált fertőzés, akár szepszis (vérmérgezés) alakulhat ki. Szerencsére a bőr sérülései következtében fellépő fertőzéseknél beindulnak a szervezet immunreakciói és az esetek többségében a folyamat helyi fertőzés formájában zajlik le.

Bakteriális bőrfertőzésekre hajlamosítanak a helytelen bőrápolási szokások, a hiányos személyi higiénia, a női cikluszavarok, immunrendszer hiányos, kóros működése, cukorbetegség, érbetegségek, alkoholizmus és sok egyéb tényező.

A bőr sérülése, akár mikro sérülése, mely szabad szemmel nem is látható, létrejöhet bármilyen mechanikai hatásra, így a vakarózás következtében is, de kémiai anyagok, égés is bőrsérülést okozhatnak. Gyakori behatolási kapu a lábon, lábujjak között lévő hámhiányok, repedések, amik gombás fertőzés miatt lépnek fel. Az ekcémás bőr ugyancsak sérülésekkel teli, könnyen fertőződik.
 

Gyakrabban előforduló bőrfertőzések



Ótvar (impetigo)

Elsősorban gyerekeken jelenik meg, hiszen náluk a bőrfelszínt védő hidrolipid réteg még nem teljes. Gyakran kezdődik a náthás kisgyermek orra alatt, és terjed rá az arc egyéb területeire. Az orrban gyakran megtalálható a streptococcus, staphylococcus, és az orrát dörzsölgető, piszkáló, vakaró kisgyermek továbbviszi a fertőzést, újabb gennyes elváltozásokat előidézve. Az ótvar előbb savós, majd gennyes hólyagocskák formájában kezdődik, később ezek kifakadva újabb hámhiányt okoznak, amit hamarosan méz sárga váladék, majd pörk borít. Nagyobb kiterjedés esetén a környéki nyirokcsomók is megnagyobbodhatnak.
 

Szőrtüszőgyulladás

Gennyes, gombostűfejnyi zavaros bennékű hólyagcsák a szőrtüszők nyílásában. Szőrös testfelületen, férfiaknál gyakoribb.
 

Furunkulus

A faggyúmirigy elzáródása és gennyesedése miatt kialakuló kisebb tályog.
 

Karbunkulus

Több szőrtüszőre terjedő, mély, fájdalmas bőrgyulladás. Jellemzően a tarkón, az arcon, a végbél környékén jelenik meg. Nagy kiterjedésű, darázsfészekre hasonlító, összeolvadó kelések, melyek a szőrtüszők elhalásával járnak és hegesen gyógyulnak.

Ezek a bőrfertőzések legtöbbször helyi elváltozások, de mint arról már volt szó, tovább terjedhetnek, és a véráramba jutó kórokozók súlyos tüneteket idézhetnek elő.
 

Orbánc (erysipelas)

Súlyosabb, gennykeltő (streptococcus) okozta bőrfertőzés, ahol a baktérium a véráramba is bejut, így olyan általános tünetek kísérik, mint a láz, hidegrázás, rossz közérzet. A fájdalmas elváltozás leggyakrabban a lábszáron és az orr körül alakul ki. Az érintett területen a bőr lángvörös, fényes, sima, meleg tapintatú.
 

A bőrfertőzések kezelése

A nagyobb kiterjedésű vagy terjedő, több helyen megjelenő bőrgennyesedések orvosi ellátást igényelnek. Orvoshoz kell fordulni akkor is, ha a bőrfertőzést általános tünetek (láz, rossz közérzet, hidegrázás, bágyadtság, nyirokcsomó megnagyobbodás) kísérik.
A helyi tüneteket fertőtlenítő oldattal, kenőccsel és adott esetben antibiotikumos kenőcsökkel lehet kezelni, de súlyosabb esetek szájon át vagy injekció formájában adott antibiotikumos kezelést igényelnek.

A bőr különböző megbetegedéseiben számos alternatív gyógymód kínálkozik kiegészítésként, vagy akár önállóan alkalmazva. Homeopata orvos lévén néhány homeopátiás szert ismertetnék.
A csípések megelőzésére jól bevált szer a Ledum palustre, melynek D6, C,CH5 potenciájából naponta többször adva, garantáltan távol tarthatjuk a szúnyogokat.
A viszketés csökkentésére a Kreosotum javasolt, főleg ha szurkáló érzettel járó gennyes hólyagokat látunk. C9, 15 a megfelelő potencia.
A Calendula a körömvirágból készült homeopátiás szer, mely gyulladáscsökkentő és sebfertőzést megelőző hatással bír. D,C,CH 5-15 hígításban lehet adni napjában többször is.
Az élénkvörös, meleg tapintatú, lüktető elváltozások szere a Belladonna, melyet magas láz, hidegrázás esetében is adhatunk C,CH 15-30 potenciában akár óránként is.
A homeopátiás antibiotikumnak becézett Hepar sulfur a gennyesedések szere, különösen akkor, ha szúró fájdalom, gennyes hólyagok, bűzös pörkök jelentkeznek. C,CH 15-30 potencia javasolt napi kétszer, háromszor.
A Mezereum az erősen viszkető, égő érzéssel járó zavaros tartalmú hólyagocskák esetében alkalmazható, főleg ha ezek a hólyagokból vaskos pörk képződik, mely alól genny szivárog.
Beszáradt, repedezett pörkök esetében a Graphites-t szoktuk adni C,CH 15 erősségben. Ez a szer a hegesedés kialakulását is csökkenti.
A különböző baktériumokból készült homeopátiás szerek, a nozódák (Streptococcus, Staphylococcus) nagymértékben segítik a szervezetet a fertőzések leküzdésében.

A homeopátiás szereket a tünetek változásakor változtatni kell, hogy mindig a leghasonlóbb szert alkalmazzuk.
Fontos, hogy e szerek használata nem mentesít az orvosi ellenőrzés alól.
 

Megelőzés

Mint minden betegségnél, a bőrfertőzéseknél is nagyon fontos a megelőzés. Ez alatt elsősorban a bőr épségének a védelmét, a kisebb sérülések megfelelő fertőtlenítését, a hidrolipid réteg (savas köpeny) egységének a megőrzését értjük, melyhez a megfelelő mosakodó szer használata elengedhetetlen.
A viszketés csillapítása a hámsérülést okozó vakarózást előzi meg, ahogy a kisgyermekek rövidre vágott körmei is.
A vízhiányos, száraz bőr védekezőképessége csökken, ezért a megfelelő bőrápolás ugyancsak a megelőzés egyik fegyvere.

Visszatérve az édesanya kérdésére, a csípések kapcsán fellépő viszketés és az azt enyhíteni kívánó vakarózás valóban okozhat fertőzéseket, de ezeket legtöbbször megelőzhetjük odafigyeléssel, helyes bőrápolással, és a gennyesedéseket, ha időben kezeljük, maradéktalanul gyógyulnak az esetek többségében.

Fotó: Freeimages9/pixabay

Dr. Sebő Zsuzsanna


Dr. Sebő Zsuzsanna
Gyermekgyógyász, homeopátiás tanácsadó

Elérhetőségeim:
Telefon: 06-30/922-93-09
E-mail: sebozsuzsa@gmail.com
Honlap: www.homeoduo.hu (fejlesztés alatt)
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.
Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Amikor lefekszünk, általában megnyugvásra, ellazulásra számítunk, ezért is lehet nyugtalanító, ha éppen ekkor tapasztalunk mellkasi fájdalmat. Ennek számos szervi és pszichés oka is lehet, amelyek közül a leggyakoribbakat dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont kardiológusa vette számba.

A szerkesztő ajánlja