SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hajszálerek? Ismerd meg a 7 fő rizikófaktort!

Családinet [cikkei] - 2014-12-08
Esztétikailag zavaróak és a komfortérzeten is rontanak a hajszálerek. Eltüntetésüknek számos lehetősége elérhető, és dr. Sepa György, az Oxygen Medical sebész, érsebész főorvosa szerint erre éppen a tél a legalkalmasabb időszak.
Hajszálerek? Ismerd meg a 7 fő rizikófaktort!

A hajszálerek könnyen kiújulnak

A hajszálerek kialakulásának oka pontosan még nem ismert, de az erekben megnövekedett nyomás döntő tényező. Épp ezért a hajszálerek gyakran jelennek meg a visszerességet kísérő jelenségként, de akár önmagukban is – jórészt nőknél. Főként lábon, esetleg karon, speciális esetekben az arcon, illetve a mellkason bukkannak fel a kékes-lilás kanyargó hajszálerek. Elhanyagolt esetekben a kis erek fala megrepedhet, ami látványos vérzést okozhat. Ezek a jelenségek sokszor olyan komoly gátlást okoznak, hogy az érintettek akár még a legnagyobb melegben is takargatják a csúnyának ítélt testrészüket. Ugyanakkor mivel a probléma leginkább csak esztétikai jellegű, és egészségkárosodást nem okoz, gyakran az orvosok sem tartják szükségesnek annak kezelését. Holott az esetek nagy részében a hajszáleresség folyamatos karbantartást igényel, tekintve, hogy nagy az esély a kiújulásra.  

Öröklődés és rizikófaktorok

Tény, hogy a genetikai faktor is szerepet játszik a hajszálerek kialakulásában, de számos más tényező is hozzájárulhat a megjelenésükhöz:

1. rendszeres napozás
2. erős szél okozta károsodás
3. extrém magas vagy alacsony hőmérséklet
4. az idősödés okozta elváltozások
5. bizonyos szájon át szedhető fogamzásgátlók
6. hormonkezelések
7. az erre hajlamosaknál az alkohol-, tea-, kávéfogyasztás és az intenzív mozgás.      


A lézeres kezelésen túl

A visszerek és hajszálerek kezelésében eddig a hagyományos lézeres műtéteket tekintették a legkíméletesebb eljárásnak. Ám egy speciális rádiófrekvenciás készülék még ennél is kíméletesebbnek bizonyult, tekintettel arra, hogy sokkal kisebb hőmérsékleten éri el a kellő hatást és ez által enyhébb a környező szövetekre gyakorolt hatása is.
- Tulajdonképpen a mikrohullámot használjuk fel a kezelésre, amely magas frekvenciájú energia segítségével hőhatást fejt ki az erekre. Az igen vékony, speciálisan szigetelt tű nagyfrekvenciájú rezgés által kiváltott hőhatás, elpusztítja a kapilláris erek falát és azok tartalmát is. A kezelt érfal összezáródik, a benne lévő vér hirtelen megalvad. Az eljárás szinte fájdalommentes és bármely testrészen elvégezhető, beleértve az arcot, a térd és boka környékét, amelyet egyébként nagyon nehéz kezelni. A kezelést követően nincs szükség kompressziós harisnya alkalmazására, azonban mivel minden eset egyedi, csakis a személyes konzultáció alapján dőlhet el, kinek milyen eljárás válhat be – ismerteti dr. Sepa György, az Oxygen Medical sebész, érsebész főorvosa.

Forrás: www.oxygenmedical.hu 
Fotó: hin255/ FreeDigitalPhotos.net

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.
Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Amikor lefekszünk, általában megnyugvásra, ellazulásra számítunk, ezért is lehet nyugtalanító, ha éppen ekkor tapasztalunk mellkasi fájdalmat. Ennek számos szervi és pszichés oka is lehet, amelyek közül a leggyakoribbakat dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont kardiológusa vette számba.

A szerkesztő ajánlja