SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Az állandó stressz elhízáshoz vezethet

Dr. Rose Magánkórház orvosai [cikkei] - 2012-07-17
Aki darázsderékra vágyik, semmiképp ne válasszon magának stresszes munkahelyet. Amerikai kutatók egy New York-i cég munkatársait vizsgálták elbocsátásokat követően. A kutatók azt állapították meg, hogy a magasabb stresszfaktorral járó munkakörökben dolgozók testtömeg-indexe (BMI) magasabb volt a kisebb stresszel járó munkaköröket betöltő kollégáikénál.
Az állandó stressz elhízáshoz vezethet

Az amerikai kutatók szerint ezek az adatok még jelentősebbek mostanában, hiszen a világválság hatására sajnos még ma is számos helyen elbocsájtásokkal kell szembenéznie rengeteg munkavállalónak, ennek következtében a leépítés után az adott cégnél maradó dolgozókra nagyobb nyomás nehezedik. Az amerikai szakemberek szerint a munkahelynél maradókra éppen ezért jóval nagyobb figyelmet kellene szentelnie a cégvezetésnek.

A munkahelyi stresszről régóta ismert, hogy a szív- és érrendszeri megbetegedések, az elhízás, a depresszió és más krónikus betegségek kialakulásában fontos szerepet játszik. A friss kutatás adataiból kitűnt, hogy a rövidtávon érvényesülő stressz nincs hatással a súlyfelesleg kialakulására, a krónikusan fennálló stressz azonban már tartós változásokat idézett elő.
A kis felelősséggel járó munkakörökben dolgozókhoz képest a nagyobb felelősségi körben dolgozók testtömeg-indexe átlagosan 1 egész ponttal magasabb volt még akkor is, ha az egyéb elhízással összefüggő kockázati tényezők hatását leszámították a különbségből.

Hogy jobban megértsük a fenti összefüggéseket, megkértük orvosszakértőnket, dr. Lelbach Ádámot, a Dr. Rose Magánkórház vezető belgyógyászát és gasztroenterológusát, magyarázza el a folyamat (a stressz és az elhízás közti kapcsolat) lényegét, illetve annak biológiai hátterét. „Rövid ideig tartó stresszhelyzetben az agy hypothalamusznak nevezett területén étvágyat csökkentő hormon termelődik, valamint a mellékvesékből stresszhormon (adrenalin) kerül a véráramba. Ezek a testsúlygyarapodás ellen ható kémiai anyagok. Hosszan tartó stresszhelyzetben azonban a mellékvese egy kortizol nevű hormont termel, melynek étvágynövelő hatása van. Egyes tanulmányok szerint ilyenkor megváltozik a különböző élelmiszer-összetevők iránti vágy is (éppen a hormonális változások miatt), szénhidrátok és zsírok bevitelét kívánjuk. Természetesen a hormonális változásokon kívül a stressz okozta életmódváltozások is igen jelentős szereppel bírnak a tartós stresszhez kötődő túlsúly kialakulásában. A korábbihoz képesti kevesebb testmozgás, valamint a nagyobb mennyiségű alkoholfogyasztás szintén elhízáshoz vezet. A tanulmányok különbséget találtak nők és férfiak viselkedése között is: a nők inkább az édességek, míg a férfiak az alkohol stresszoldó hatásához fordulnak segítségül. A rendszertelen, különösen az esti órákban történő nagymennyiségű táplálék fogyasztása szintén elhízást okoz.” - fejti ki Lelbach doktor. S hogy mit tehetünk annak érdekében, hogy hatékonyan csökkenteni tudjuk a ránk nehezedő nyomást? „Sajátítsunk el különböző stresszkezelő, lazító, relaxációs vagy meditációs technikákat, heti programunkba iktassunk be valamilyen - lehetőleg rendszeres - testmozgást, sportot, és lehetőségeinkhez mérten töltsünk több időt barátokkal, illetve közösségben, ahol jól érezzük magunkat.” - javasolja belgyógyász szakértőnk.

Utánanéztünk, milyen egyéb egyszerű tippeket adnak stresszoldásra, melyek hasznosnak bizonyulnak:

  1. Egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozás, étrendünket érdemes multivitaminokkal és táplálék- kiegészítőkkel is kiegészíteni.
  2. Egyenletes és tudatos légzés, mely mérsékli a szívverések gyakoriságát és lenyomja a vérnyomást.
  3. Lágyan szóló, nyugtató zene hallgatása munkába menet.
  4. Mellőzzük a dohányzást, csökkentsük a - túlzott – kávéfogyasztást.
  5. Kiadós, rendszeres és „hatékony” (nyugodt) alvás.

Fotó: Anthony O'Donnell 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja