SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Védd a veséd, mentsd meg a szíved!

Családinet [cikkei] - 2011-04-06
A vese működésének támogatásával a szívünknek is segíthetünk, ugyanis a beszűkült vesefunkciók több, mint tízszeresére növelik az idő előtt bekövetkező szív- és érrendszeri eredetű halálozás kockázatát. Dr. Szűcs László, az Oxygen Medical urológusa vesevédő életmódtanácsokkal szolgál a betegeknek és az egészségeseknek is.
Védd a veséd, mentsd meg a szíved!

Komoly rizikófaktor

Az idei World Kidney Day (a vese világnapja) alkalmából, március 10-én a vese és a szív állapotának kevéssé közismert összefüggésre hívták fel a figyelmet. A vesék ugyanis létfontosságú szerepet játszanak az anyagcsere során keletkező salakanyagok kiválasztásában, a testből való kiürítésében, egyes hormonok termelésében, a testnedvek összetételének kialakításában. Éppen ezért a vese elégtelen működése súlyos következményekkel járhat a szervezet egészére nézve.

A Medical Journal of Australia c. magazinban megjelent cikk szerint az elmúlt évtizedekben az egészségügyi szervezetek szinte már csak a végstádiumú vesebetegségekre figyeltek fel. Holott a krónikus vesebetegség ugyanolyan komoly rizikófaktora a kardiovaszkuláris betegségeknek, mint például a cukorbetegség vagy a magas vérnyomás.  Éppen ezért világszerte jelentősen megváltozott a vesebetegségekre irányuló figyelem. Az is kiderült, hogy ez a probléma korántsem ritka, Ausztráliában például a lakosság 10 százalékában kimutatható veseműködési zavar.  


Eléggé nyilvánvaló, hogy a vesebetegségek kockázatának csak kevesen vannak tudatában, de a szívbetegségek okozta halálozási ráta már szinte mindenkit megérint. Ez nem véletlen, hiszen globális szinten a szív- és érrendszeri betegségek jelentik a legnagyobb és legköltségesebb kihívást.

Életmód és szűrés

- A jó hír, hogy a vesebetegségeket meglehetősen könnyen és viszonylag olcsón ki lehet mutatni. Éppen ezért ezeket a szűréseket nagyon hasznos lenne beépíteni a szűrőprogramokba, erre pedig fel kellene hívni a nemzetközi egészségügyi szervezetek figyelmét is. – mondja dr. Szűcs László, az Oxygen Medical urológusa. - Fontos tudni, hogy megfelelő életmódunkkal magunk is befolyásolhatjuk a vesék működését, ezzel pedig az egész szervezetét.

Életmódbeli tanácsok:

  • Naponta legalább 2 liter folyadékot kell elkortyolni, lehetőleg víz formájában.
  • Vissza kell szorítani a só fogyasztását, hiszen így a szervezet kevesebb vizet fog visszatartani. Különösen óvatosan kell bánni a rejtett sóforrásokkal, például a készételekkel, rágcsálnivalókkal, füstölt húsokkal, ételízesítőkkel, gyorséttermek menüivel.
  • Az öltözködésnél hideg időben feltétlenül melegen kell tartani a lábat és meleg fehérnemű viselése is ajánlott.
  • A krónikus vesegyulladásban szenvedőknek kerülniük kell a túlzott fizikai megerőltetést, a versenysportot. 
  • Vesebetegeknek az orvos és a dietetikus által összeállított speciális, fehérjeszegény diétát kell tartania.
  • Betegség, például meghűlés esetén nem szabad késlekedni az orvos felkeresésével.

www.oxygenmedical.hu

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.
Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Amikor lefekszünk, általában megnyugvásra, ellazulásra számítunk, ezért is lehet nyugtalanító, ha éppen ekkor tapasztalunk mellkasi fájdalmat. Ennek számos szervi és pszichés oka is lehet, amelyek közül a leggyakoribbakat dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont kardiológusa vette számba.

A szerkesztő ajánlja