SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Tavasszal előbújó szeplők és májfoltok

Családinet [cikkei] - 2010-03-09
A tavasz érkezését csalhatatlanul jelzik az előbújó szeplők és májfoltok. Mire ügyeljenek azok, akiknek bőrén ilyen festékzavarok vannak, és milyen módszerekkel halványíthatjuk a foltokat?
Tavasszal előbújó szeplők és májfoltok

A részletekről dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyász-kozmetológusa beszélt.

A bőrtípus sokat elárul

Tavasszal a nap állásszögének következtében a mi éghajlati viszonyaink között éri a legtöbb ultraibolya (UV-B) sugárzás a Föld felszínét. Nem mindegy tehát, hogy testi adottságainkat figyelembe véve milyen mértékű sugárzásnak tesszük ki magunkat.
Természetesen az egyes bőrtípusok másképpen alkalmazkodnak a napfényhez, a mediterrán típusúak nyilván jobban, mint az északiak. A bőr jellegzetes színét a felhámban működő speciális sejtek tárolják és juttatják el a felhám sejtmagvai fölé, mintha napernyővel védenék a sejtekben osztódó fehérjéket. Döntő tényező, hogy ismerjük a bőrünk fénytűrését, fototípusát.

  • I. bőrtípus: fehér bőr, világos szem, szőke vagy vörös haj, mindig leégnek, soha nem barnulnak le.
  • II. bőrtípus: világos bőr, kék szem, ők napozáskor könnyen leégnek, nehezen barnulnak le, náluk a leggyakoribb a szeplők megjelenése.
  • III. bőrtípus: halványbarna bőr, barna haj, barna szem, csak ritkán égnek le, gyorsan és könnyen barnulnak.
  • IV. bőrtípus: barna bőr, barna haj, barna szem, szinte soha nem égnek le, nagyon könnyen barnulnak.

 
Szeplő: enyhe festékzavar 


A legenyhébb és a leggyakrabban látható festékzavar a bőrünkön a szeplő (ephelis). Az érzékeny bőrűeken már hároméves kor körül megjelenik, és a második, harmadik évtizedig minden tavasszal vagy a túlzott napozást követően válik láthatóvá. A szeplő fél centinél kisebb átmérőjű, kerek, olyakor elmosódott szélű, sárgásbarna, néha sötétebb folt. Jellemzője a szimmetrikus megoszlás az orron, a homlokon, a vállakon, a felkarokon és a test más részein is. A foltok nem emelkednek ki a bőr felszínéből, csupán a színeltérés látható. A kialakult szeplők az ősz kezdetéig nem változnak, viszont a tél folyamán elhalványodnak, és alig láthatóvá válnak. 

Sokféle állapot eredményezhet májfoltot

A májfoltok (chloasma) a napfény hatásának kitett bőrfelszínen, főleg az orcákon, az orrnyergen, a homlokon, az ajkak körüli területeken a bőrben felszínesen és egyenletesen szóródott, kezdetben halványbarna, majd idővel egyre sötétebb foltok. Gyakran fogamzásgátlót szedő nőkön vagy a terhesség során jelennek meg, ilyenkor a megváltozott hormonrendszer áll a háttérben, de genetikai tényezők is szerepet játszanak a kialakulásukban. Ezen kívül bizonyos anyagcsere-betegségek, hormon termelő daganatok, gyógyszerek, kozmetikumok, idült bőrgyulladás is idézhet elő ehhez hasonló tünetet. Bizonyos jóindulatú pigmentált bőrelváltozások (lentigok) is hasonlíthatnak a májfolthoz, melyekből azonban később valódi rosszindulatú daganat (melanoma) is kialakulhat. Mivel az adott elváltozás megítéléséhez szükséges a kóreredet pontos tisztázása, ezért a diagnózis felállítását mindig bízzuk szakorvosra.

Megelőzés, halványítás

Tudnunk kell, hogy a szeplők és a májfoltok csupán a megjelenésünket zavarhatják, egyéb kellemetlenségekkel, következményekkel nem járnak. - mondja dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical bőrgyógyász-kozmetológusa.
Azonban ha enyhíteni szeretnénk rajtuk, ne járjunk szoláriumba (ami egyébként is rendkívül káros) és mindenképpen használjunk magas faktorszámú (50 SPF), gyógyszertárban kapható, jó minőségű fényvédő krémeket már az első tavaszi napsugarak megjelenésétől, hiszen ezek nem csak a pigment foltjainkat halványítják, de a bőrdaganatok megelőzésében, sőt a bőrünk öregedésének megakadályozásában is segítenek. Jó lenne, ha a szülő ismerve a saját bőrtípusát, már kisgyermekkortól óvná a gyermekének bőrét ilyen módon. A gyermekkorban elszenvedett napégés ugyanis hajlamosít pigmentfoltok, és ami még fontosabb, felnőtt korban bőrdaganatok megjelenésére is. Ha nagyon zavaróak a kialakult szeplők és májfoltok, próbálkozhatunk különféle hámlasztó kezelésekkel, mint otthoni hámlasztó hatású (hidroquinon tartalmú) krémekkel, bőrcsiszolással, kémiai hámlasztással, azonban leghatékonyabban a lézeres illetve villanófényes (IPL) kezelésekkel tudjuk eltüntetni a kellemetlen foltokat. Az ELOS technológia egyesíti a lézer illetve a villanó fény és a rádiófrekvencia hatását, így alacsonyabb dózissal, lényeges mellékhatás nélkül válik lehetővé a pigmentfoltok halványítása. A kezelés alapja, hogy a fény a bőr pigment anyagában, a melaninban szelektíven elnyelődik, annak szerkezetét megbontja, a szétesett anyagrészecskéket pedig a fehérvérsejtek eltakarítják. Természetesen mindehhez több kezelés szükséges, melyeket célszerű az erős napsütéses időszak előtt néhány hónappal elkezdeni. Ilyen módon a színkorrekció, vagyis a foltok halványítása is egyszerűbbé és lényegesen gyorsabbá válik.

www.oxygenmedical.hu

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.
Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Mellkasi fájdalom lefekvéskor - mikor kell orvoshoz fordulni?

Amikor lefekszünk, általában megnyugvásra, ellazulásra számítunk, ezért is lehet nyugtalanító, ha éppen ekkor tapasztalunk mellkasi fájdalmat. Ennek számos szervi és pszichés oka is lehet, amelyek közül a leggyakoribbakat dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont kardiológusa vette számba.

A szerkesztő ajánlja