SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A kutyák is nevetnek? - Fogápolási kalauz kutyatartóknak

Családinet [cikkei] - 2023-04-06
Kutyagazdik körében végzett hazai kutatásból kiderült, hogy minden harmadik válaszadó azt gondolja, hogy az állatok maguk tisztítják a fogaikat, 49% szerint pedig fogászati rendellenesség esetén nem szükséges beavatkozni, mert az állat magától alkalmazkodik a problémához. Az esztétikus és egészséges fogsor azonban az állatok számára is kiemelten fontos, hiszen számos tevékenység mellett az alapvető kommunikációhoz is használják, gyakran alkalmazzák például mosolyukat az örömük és elégedettségük kifejezésére. Gazdiként tehát fontos a kiskedvencünk szájápolására is elegendő figyelmet fordítani, a megfelelő gondozással, napi rutin kialakításával és szájápolási eszközök használatával megelőzhetjük az esetleges fogászati problémákat, ezáltal hozzájárulhatunk kisállatunk egészségéhez és általános elégedettségéhez.
A kutyák is nevetnek? - Fogápolási kalauz kutyatartóknak

A kutyák is tudnak nevetni?

A választ a kutyák háziasított állatként való tenyésztésének 30.000 éves történetében kereshetjük meg. A több ezer éves együttélésnek köszönhetően az ember és a kutya egyedülálló szociális kommunikációt alakítottak ki egymással. A kapcsolat kulcstényezője az oxitocin, egy olyan hormon, amely vonzalmat és bizalmat alakít ki az ember és az állat között. A sok ezer éves egymáshoz való szokás eredményeképpen a kutyák ma már úgy tudnak reagálni az emberi tekintetre és a szemkontaktusra, ahogyan csak kevés más állat. Idővel megtanulták elemezni az ember viselkedését, és mostanra meglepően árnyalt módon tudják értelmezni a magatartásunkat. Különleges képességük például, hogy pontosan tudják hogy hogyan kell értelmezniük a gesztusainkat. A Current Biology által közzétett tanulmány egy azonos, kihívást jelentő helyzetben lévő kutyák és farkasok viselkedését vizsgálta. A feladat egy húsos konzerv kinyitása volt, és míg a farkasok egyszerűen elsétáltak amikor akadályba ütköztek, a kutyák hosszan bámulták az embereket – ami azt sugallja, hogy tudták, hogy segítséget tudunk nyújtani nekik. Egy másik kutatás szerint a kutyák pontosan érzik, hogyan tehetnek boldoggá minket. Mivel szinte minden gazdi reagál, ha látja, hogy kutyája örömteli, akár visszamosolyog, akár finomságokkal kedveskedik, így a kutyák hamar megtanulták, hogy mely viselkedésüket jutalmazzuk.

Az, hogy a kutyák tudnak-e nevetni, továbbra sem tisztázott, de nyilvánvaló, hogy vidám kifejezéseik boldoggá teszik az embereket, és segítenek a mélyebb kötelék kialakulásában. Felelősségteljes kutyatartóként egyszerű lépéseket követve megőrizhetjük négylábú társaink örömteli és ragyogó mosolyát.

Milyen tünetek jelzik, hogy valami nincs rendben?

A Waltham Institute szerint a 3 évesnél idősebb kutyák túlnyomó többsége (akár 80%-a) gyulladásos szájüregi problémákkal küzd. Ez nagy terhelést jelent a szervezetüknek, ugyanis rágás közben a baktériumok bejuthatnak a vérbe, és megtelepedhetnek egyes szerveikben. A probléma nem minden esetben szemmel látható, hiszen a kutyák gyakran elrejtik fájdalmaikat, ezért sűrűn előfordul, hogy csendben szenvednek. Ahogy odafigyelünk a külső betegségeikre és sérüléseikre, úgy kell figyelnünk a szájfájdalmak észrevehető jeleire is. A fogínybetegség megállapításához figyeljünk a kutya reakciójára miközben megérintjük a száját, fájdalom esetén nem érzi kellemesnek az érintést a kisállat. Ideális esetben az ínyük rózsaszín, fogaik törtfehérek, minimális fogkőlerakódással. Esetenként a fogkő lerakódhat az íny alatt, ezért a háziállatoknak rendszeres állatorvosi vizsgálatra van szükségük.

A Waltham kutatásai segít felismerni a kutyáink fájdalmának leggyakoribb tüneteit és jeleit. Mely tünetek jeleznek problémát?  

  • Kellemetlen lehelet
  • Rágás a száj egyik oldalán
  • Étkezési nehézségek
  • Kevésbé gyakran játszanak a kedvenc játékaikkal
  • Kellemetlennek érzik az orruk vagy fejük érintését
  • Tüsszögés vagy orrfolyás
  • Véres nyál
  • Súlyvesztés
  • Csomók a szem alatt vagy a szájban
  • Visszahúzódó íny
  • Távolságtartóbb és kevésbé lelkes magatartás

A kutyák egészséges fogai boldog élethez vezetnek

A megelőzésre nagy hangsúlyt kell fektetni, hiszen korai kezelés esetén visszafordíthatjuk a fogbetegségeket. Kutatások kimutatták, hogy a kistestű fajták általában hajlamosabbak az ínybetegségek kialakulására, azonban minden kutya veszélyben van, ha nem kezelik rendszeresen. A Waltham Institute közzétett egy listátii, amely a 48 legveszélyeztetettebb kutyafajtát sorolja fel, mint az uszkár, a Yorkshire terrier, a tacskó, a shetlandi juhászkutya, az agár vagy a bichon.

Tanulmányok igazolják, hogy az altatásban végzett rendszeres fogkőeltávolítás hosszabb és elégedettebb életet eredményez. A kutatások azt is kimutatták, hogy jelentős különbségek vannak a rendszeres fogászati szűrésen részt vevő állatok és azok között, akik nem esnek át vizsgálatokon, ez eredmények szerint a rendszeresen ellenőrzött kutyák tovább élnek.

Finom falatok az egészséges fogakért

A rendszeres fogászati szűréseken kívül számos segédeszköz létezik az otthoni szájápoláshoz. Mindig konzultáljunk állatorvossal a termék alkalmasságáról, aki elmagyarázza a helyes otthoni ápolási eljárást és a termék használatát. A kutya fogászati ​​eszközei közé tartoznak a speciális fogkefék és jutalomfalatok (Dentastix vagy Chewy Chunx). Ne feledjük, hogy egyetlen fogászati kezelés sem képes fenntartani a klinikailag egészséges fogínyt. A fogászati kezelések hasznos kiegészítői a lepedék elleni küzdelemnek, de nem helyettesítik a fogmosást és a rendszeres ellenőrzéseket.

Hogyan viszonyulnak a magyarok a kutyák szájhigiéniájához?

A Pedigree felmérése meglepő eredményeket tárt fel a magyar kutyatulajdonosok ismereteiről. Meglehetősen megdöbbentő az a tény, hogy a válaszadók közel fele (49%) nincs tisztában azzal, hogy hogyan tud vigyázni kutyája fogaira, egynegyede (24%) nem tudja, hogy milyen gyakran kell fogászati vizsgálatra vinni kiskedvencét, egyharmada (34%) pedig úgy gondolja, hogy egyáltalán nem kell ápolnia négylábú társa fogait.

A felmérés további eredményei:

  • A válaszadók 57%-a csak akkor tisztítja a kisállata fogait, ha szájhigiéniás problémát észlel
  • 34% úgy gondolja, hogy a kutyák maguk tisztítják a fogaikat
  • 24%-uk azt válaszolta, hogy elég, ha csak 3 évente viszik el házikedvencüket fogászati ellenőrzésre

Váratlan válaszok érkeztek az alábbi kérdésre is: Mit kell tenni, ha a kutyának görbén állnak a fogai, vagy más fogászati rendellenességei vannak?
A gazdik 49%-a úgy gondolja, hogy nem kell semmit tennie, az állat természetesen alkalmazkodik a fogászati rendellenességekhez.

A Waltham Intézetről
A Waltham Intézet a Mars Petcare tudományos központja, amely több tudományterületen dolgozik, mint például a háziállatok tápanyagigénye, a kutya és macska mikrobiomja, az egészség és a betegségek biomarkerei, valamint a táplálkozási viselkedés. A Waltham által megszerzett tudás létfontosságú a háziállatok jobb világának életre keltésében. Az Intézet több mint 50 éve vezető tudományos szaktekintély a kisállatok táplálkozásának és egészségének területén.

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Emberölés bűntette miatt keres a rendőrség egy 16 éves lányt

Emberölés bűntette miatt keres a rendőrség egy 16 éves lányt

A fiatal lány egy 2022-ben elkövetett bűntettben lehet érintett.
Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Élet szívbetegséggel - gyakorlati tanácsok az egészségmegőrzéshez

Élet szívbetegséggel - gyakorlati tanácsok az egészségmegőrzéshez

A szív- és érrendszeri betegségekkel élők számára a mindennapi élet során különösen fontos az egészségtudatos életmód, hogy csökkentsék a szövődmények kockázatát, és megőrizzék életminőségüket. Az alábbiakban olyan szakértői tanácsokat osztunk meg, amelyek segíthetnek a szív egészségének megőrzésében.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.

A szerkesztő ajánlja