SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Miniló és techno a beteg gyerekekért

Lapat Dániel [cikkei] - 2020-12-18
"A segíteni akarás kreatívvá tesz!" - olvasható a Bethesda Gyermekkórház facebook oldalán. A segítő szándék mellett persze az idei év is próbára tette az önkénteskedő emberek kreativitását.

Így jött létre egy egyedülálló kezdeményezés. A Be Massive elektronikus zenei közösség egy jótékonysági online bulit szervez, és ezzel ösztönzik a közönségüket, hogy támogassanak egy fontos ügyet. Két éve működik a Bethesda Gyermekkórházban, a Neurológiai és Rehabilitációs Osztályon egy minilovas terápia. „Olyan gyermekekhez megy a lovacska, akik nagyon súlyos traumán estek át, bezárkóztak, vagy a betegségük folyományaként nagyon nehezen tudnak az orvosok velük kommunikálni. Ez a terápia hihetetlen eredményességgel tudja megnyitni a gyerekeket.” – mesélte Bencze János, a kórház igazgatóhelyettese.

A terápia költsége évente körülbelül 3 millió forint. Ezt szeretné segíteni a Be Massive online eseménye:

https://www.facebook.com/events/1943316059139809

A bulizás és a szórakozás mellett többször is bizonyította a csapat, hogy értéket is teremtenek és fontos ügyeket támogatnak. A Be Massive által szervezett Horizon események a Csodás Magyarország - Wow Hungary sorozat részeként az ország legszebb tájait mutatták be idén. A szervezők és a több ezer fős közönség lelkes, összetartó csapatként máskor is bizonyította, hogy képesek összefogni és nemes ügyeket támogatni.

A miniló terápiát az alábbi számlaszámokon lehet támogatni. Az utaláskor, kérjük, adjátok meg a "BeMassive" jeligét.

Számlaszám:
Bethesda Kórház Alapítvány, 10300002-20350699-70073285.

Külföldről:
Ft számla: IBAN: HU70 10300002 20350699 70073285. SWIFT (BIC): MKKB HU HB

Euro számlánk: IBAN: HU10 10300002 50400026 21004880.

Fotó: David Jia-tól a pexels.com-on

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Kegyetlen bántalmazás a csepeli technikumban: diákok kínozták meg fiatalabb társukat

Négy 19 éves diák brutális módon bántalmazta 15 éves iskolatársát a csepeli Weiss Manfréd Technikumban. Az eset során a fiút megverték, lekötözték, majd vízzel fojtogatták.

A tartós és egészséges fogyás kulcsa az életmódterápia

Az egészséges fogyáshoz a személyre szabott étrenden és a mozgáson alapuló életmódterápián át vezet az út - mondja dr. Vékony Blanka dietetikus. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének tanársegédje kiemeli: az életmódterápiában nem önmagában a fogyáson, hanem a test zsír-izom arányának optimalizálásán van a hangsúly. Emellett itt fontos szempont a fokozatosság és a fenntarthatóság, szemben a divatdiétákkal, amelyek gyors sikerrel kecsegtetnek ugyan, de akár különféle hiánybetegségekhez is vezethetnek.

A rozmaring rejtett ereje: új fegyver lehet az Alzheimer-kór ellen

Egy eddig kevéssé vizsgált vegyület a népszerű fűszernövényben komoly áttörést hozhat a demencia kutatásában.

Egy anya megkéselte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulás után

A szülői szeretetnek a világ legbiztonságosabb helyét kellene jelentenie egy gyermek számára. Tragikus módon azonban előfordul, hogy éppen a gondviselők okoznak fájdalmat. Nemrégiben egy anya állítólag halálra késelte 11 éves fiát egy Disneyland-i kirándulást követően.

Az emlődaganat helyi kiújulásának típusa és ideje előrejelezheti a lehetséges áttéteket

Gépi tanulás segítségével nagy pontossággal megjósolható, hogy az emlőrák elsődleges kezelése után milyen típusú helyi kiújulásra van esély, és ezután kialakulhatnak-e szervi áttétek, derül ki a Semmelweis Egyetem friss kutatásából. A szakemberek 154 beteg adatainak elemzésével egyebek mellett kimutatták, hogy minél több idő telik el az első diagnózis és a tumor visszatérése között, annál kisebb az áttétek kockázata. A kutatás eredményei fontos lépést jelenthetnek a személyre szabott terápiás stratégiák kialakításában.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja