SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Gondolatok a vadászatról

Forrai Mária Melinda [cikkei] - 2004-09-12
A vadászatról igencsak megoszlanak a vélemények. Sokan ellenzik, és csak az öldöklést, ártatlan állatok legyilkolását látják benne. Pedig egyáltalán nem erről szól. Egy szabályosan megtartott vadászaton a vadnak megvan az esélye a megmenekülésre, és sokkal több tiszteletben részesül, mint mondjuk egy vágóhídra szánt sertés, egy utcára kidobott háziállat, vagy akár egy szobába betévedt rovar...
Gondolatok a vadászatról

 

Ülök egy barátom erkélyén a bágyadt nagyvárosi napsütésben. Hallgatom a civilizáció zajait. Hamar elfárasztanak, így inkább becsukom a szemem. Rögtön megelevenedik előttem egy fantáziakép: egy hajnali fényben fürdő, gyönyörű erdőt látok, csodálatos színekkel és formákkal. Aki még nem figyelt meg igazán egy erdőt, el sem tudja képzelni, hogy mennyi árnyalata van a zöld színnek. Lábam a süppedős, finoman zörgő puha avarban lépked, érzem a nap sugarait, és a friss, illatos levegő finom simogatását az arcomon… és csak figyelek az erdő csendjére, mely körülvesz, és igazából egyáltalán nem csend… olyan érzésem támad, mintha eggyé válnék az erdővel, részese lennék valaminek, ami él és mozog, lüktet, lélegzik. Átérzem magát az életet. Szemem és fülem ezerszer élesebbé válik, minden kis neszre figyelek…jé, amott kedves kis mókusok szaladgálnak a faágakon, gyűjtik a télire valót, milyen puhán és gyorsan mozognak, egy másik ágon egy madárka ül, és gyönyörűen trillázva énekel, amire más madarak felelnek, és felcsendül az erdő „hangversenye”, ahol nincs kotta, nincs karmester, mégis gyönyörűbbnek és tökéletesebbnek tűnik bármely ember alkotta zeneszámnál. Az avarban mozog valami, talán egér vagy más rágcsáló… és egyre közelebbről hallatszik egy halk, de mégis méltóságteljes neszezés, léptek zaja, ami csakis egy nagyobb állattól eredhet. Ahogy közeledik, a szívem egyre gyorsabban ver…végül kilép a tisztásra egy gyönyörű, tökéletes lény, egy szarvas, szőre fénylik a napsütésben, agancsa koronaként díszíti a fejét, lenyűgöző a látványa…a szívem már majdnem kiugrik a helyéről, minden idegszálam pattanásig feszül, ahogy próbálok szinte eggyé válni vele. Egyszerre csodálom és tisztelem ezt a lényt, de ugyanakkor birtokolni is akarom, meg akarok vívni vele, hogy fölébe kerülhessek, és a magaménak mondhassam… vadászni akarok rá…

Kinyitom a szemem. Az emlékektől teljesen átszellemültem, pedig csak egy nagyvárosi lakás teraszán ücsörgök, egy barátomnál. Fülembe visszatérnek az itteni zajok, a lentről felszűrődő motorzaj, villamoscsörömpölés, és az alapzajt adó, morajlássá váló emberi hangok. Egyre erősödő zümmögést hallok, és felnézve egy kis darazsat pillantok meg, biztosan az asztalon levő sütemények illata vonzotta. Szárnya a naptól szivárványszínűnek látszik, ide-oda röpködve felméri a terepet, majd leszáll az asztalra. A barátom dühösen felhorkan, keres egy újságot, és leüti a darazsat…

Döbbenten nézem… miért kellett? Miért kell megfosztani ok nélkül egy élőlényt az életétől? Ez a szegény darázs nem is akart semmi rosszat, csak táplálkozni. Hiszen ez az alapvető ösztöne, fennmaradni és szaporodni… ez a természet törvénye…

Persze, most biztosan felmerül a kérdés, hogyan is tudom összeegyeztetni a vadászat iránti lelkesedésemet az előbbi gondolatommal. Nos, könnyedén. A kettő ugyanis más és más…

Sokféle véleményt hallok a vadászatról. Leginkább olyanoktól, akik még sose élték át, és csak az öldöklést látják benne. Pedig egyáltalán nem erről szól. A természetről szól, a vele való összeolvadásról, a megfigyelésről, a becserkészésről, a versenyről, hogy én legyek a győztes az életért folytatott harcban. Az esetlegesen leterített zsákmány csupán csak hab a tortán. A cél sosem az, hogy egyszerűen vért ontsunk, és gyilkoljunk. A vadászat egy folyamat, és inkább magáról az érzésről szól, mint a pusztításról.

A természet alkotott növényeket és állatokat…majd az embert is. Az élőlények egymásból táplálkoznak és ez így van rendjén. Minden faj, akár növény, akár állat fennmaradni akar egyénileg is, és a faját tekintve is. Az életért vívott harcban az győz, aki erősebb és ügyesebb. Azért, hogy csakis a tökéletesebb példányok, fajok maradhassanak fent, és szaporodhassanak. Az ősember teljes mértékben alkalmazkodott ehhez. Vadászott és halászott, hogy életben maradjon. De sokkal gyengébb volt, mint a legtöbb állatfaj, ezért cselre, ügyességre volt szüksége. Így fegyvereket alkotott, ami védelmet is jelentett számára a nagyobb és erősebb állatok ellen. A trükk bevetése nem is csak az emberre jellemző, rengeteg növény és állat is alkalmazza. A természetben élőknek alkalmazkodniuk kell egymáshoz és a környezethez, hiszen ez magát az életet jelenti. Az ember azonban továbblépett.

 A növényeket termeszteni, az állatokat tenyészteni kezdte, városokat épített, technikát fejlesztett. Elfelejtette viszont a természet törvényeit, megfeledkezett arról, hogy ő is onnan származik. Akaratlanul is pusztítani kezdte azt, hatalmas károkat okozva ezzel. Tulajdonképpen felborította a természet rendjét. „Áldásos” tevékenysége nyomán sok állatfajt, köztük nagyszámú ragadózót irtott ki, vagy csökkentette létszámukat minimálissá. Egyes területekről, egyszerűen kipusztultak az ott honos ragadozók. És mivel az ő feladatuk volt a növényevők létszámát egyensúlyban tartani, hiszen a túl sok növényevő elpusztítja a növényzetet, ezért az embernek kell átvállalnia a volt ragadozók szerepét. Neki kell fenntartani az egyensúlyt. Szigorú rendeletek szabályozzák, mikor mire lehet vadászni, és mennyit kell egy évben elejteni egyes fajokból. Így tehát szükséges a vadászat, vagyis a vadgazdálkodás.

Ha egy társaságban ez a téma kerül a beszélgetés középpontjába, többen sajnálkozó-szomorkás hangon megjegyzik: „Szegény őzikék…hogy lehet őket csak úgy megölni?” Ilyenkor mindig kedvem van visszakérdezni: „Mondd, a sertést nem sajnálod? És a marhát? A csirkét? Akiket azért tenyésztünk, hogy megegyünk? Akik csakis azért születtek a világra, hogy biztosan táplálék váljon belőlük?” Ilyenkor rendszerint olyasféle választ kapok, hogy az más, hiszen az ember ezekkel a tenyésztett állatokkal „egyezséget kötött”: annak fejében, hogy felneveljük és gondozzuk, ellátjuk őket, cserébe egy idő után elpusztítjuk. „Ó – mondom én – értem. Na, és erről megkérdeztük a csirkét is? Ő „aláírta ezt a szerződést”? Nézett már valaki egy szegény borjú szemébe, miközben a vágóhídra vitték?” Egy tenyésztett állat élete csak egyféle lehet. Az a sorsa, hogy élelmiszer váljon belőle. És így nem, mint élőlényre, hanem mint „hasznot hozó tárgyra” tekintenek. Semmiféle tiszteletet nem kap. Ezzel szemben egy vadnak van esélye az életben maradásra. A vadászok nem lenézik, hanem tisztelik a leterített vadat is. A kiszemelt zsákmányra nem mint felsőbbrendű tekintenek, hanem mint társra egy harcban, ahol bármelyik fél győzhet. Például egy apróvadra szervezett hajtóvadászaton csakis mozgó állatra lehet lőni, szaladó nyúlra, vagy repülő fácánra. Mozdulatlanra tilos. Ez nem törvényben leírt kötelesség, hanem egyszerű „vadászati erkölcs”. Ezt a vadászok természetesnek tartják. Így sportszerű. A vadnak mindig megvan az esélye a túlélésre, a győzelemre, és bizony sokkal több el is tud menekülni, mint amennyi zsákmány lesz. A hajtóvadászat végén pedig, a teríték mellett, díszlövést adnak le a vadászok, az elesett állatok tiszteletére. Ez nem a fölényes gyilkolásról szól.

Sok vegetáriánus érvelhet azzal, hogy azért nem fogyaszt húst, mert sajnálja szegény állatokat, akiknek ezért meg kellett halniuk. Én nem értem ezt az álláspontot. Egyrészt mert az ember mindenevő, és így növényre és húsra is szüksége van. Másrészt, mert a természet rendje az, hogy az élőlények egymásból táplálkoznak. Harmadrészt pedig… miért van az, hogy a növényekről mindig megfeledkezünk? Ők is élőlények. Ők is élni akarnak. Csak mert nincs szájuk, és nem tudnak kiáltani, vagy halálfélelemmel nézni, nekik a saját szempontjukból éppolyan tragédia elpusztulni, mint bárki másnak, akár egy embernek is. A természet szemében nincs különbség élőlények között. Mindegyik élni akar, és túlélni. Éppolyan joga van egy szúnyognak élnie a földön, mint mondjuk nekem. És az élete is éppannyit ér.

Az ember, ahogy fokozatosan eltávolodott a természettől, elfelejtette annak törvényeit, rendjét, és civilizált életet kezdett élni, egyre több tévhitnek esik áldozatául. A ragadozókat például vérszomjas gyilkosoknak tartja, holott ők, mint bármely más élőlény, csak élni és fennmaradni akarnak. A természet kegyetlen. Csak az erős maradhat fent. Ha én találkozom a vadonban egy tigrissel, aki rám vadászik, akkor harcot vívunk egymással az életért. Ha ügyes vagyok, el tudok menekülni. De ha nem, a tigrisnek bizony „igaza van”, ha elpusztít. Neki táplálékra van szüksége, ő volt az erősebb, és nekem nincs jogom tovább élni, mert vesztettem. A tigris ettől még nem vérszomjas gyilkos, csupán alapvető kötelességét teljesíti: életben maradni. És ez így van rendjén.

A legtöbben a vadászatra, mint „szegény, ártatlan vadak megölésére” tekintenek. Nekem ez kicsit nonszensz egy olyan emberi irányítás alá eső civilizációban, ahol viszont „természetes”, hogy a tenyésztett állatokat tömegesen lemészárolják, állatkísérleteket végeznek, a megunt tárgyként kezelt háziállatokat az utcára dobják, és egyesek puszta szórakozásból kínozzák őket, vagy akár egyszerűen leütik a szobába betévedt rovart.

 A vadászatot elítélni nincs joga például a barátomnak sem, aki épp most dobja ki az erkélyről az ártatlanul és ok nélkül leütött darázs tetemét.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
Mi okozhat magas vércukorszintet reggelente?

Mi okozhat magas vércukorszintet reggelente?

Inzulinos cukorbetegként rendre magas vércukorszintet mérsz reggelente, és nem érted, miért? Elképzelhető, hogy az éjszakai vércukorcsökkenés kiváltotta Somogyi-hatás áll a háttérben. Hogy milyen okok idézik elő ezt az állapotot, és mi a teendő vele, arról Prof. Dr. Somogyi Anikót, a Cukorbetegközpont diabetológus, endokrinológus, lipidológus szakorvosát kérdeztük.
Így szedjük a vitaminokat, nyomelemeket!

Így szedjük a vitaminokat, nyomelemeket!

A téli időszakban még azok is szednek vitaminokat és nyomelemeket, akik az év többi részében nem. Annak érdekében, hogy ezek a készítmények valóban ki tudják fejteni jótékony hatásukat, érdemes tudni, hogy milyen napszakban és mivel érdemes - esetleg mivel nem ajánlott - bevenni, illetve hogy milyen állapotok esetén vagy milyen gyógyszerekkel együtt fontos a körültekintés az alkalmazásuk során. Ezekben a kérdésekben a Semmelweis Egyetem Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet szakgyógyszerészei, dr. Horváth István László és dr. Vajda Péter segítik az eligazodást.
Mikor és miért érdemes vizeletvizsgálatot végeztetni?

Mikor és miért érdemes vizeletvizsgálatot végeztetni?

A vizelet a vese működésének eredménye, azaz segítségével számos belgyógyászati problémára derülhet fény. Dr. Rákász István az Urológiai Központ urológusa szerint vizelési panaszok, illetve urológiai jellegű tünetek esetén elengedhetetlen a vizeletvizsgálat, de az évenkénti kivizsgálás részeként is fontos megcsináltatni.

A szerkesztő ajánlja