Külföldi nyaralás várandósan? Érdekes! (Cikkíró pályázatra beküldött írás)
Pokorádi Zsófi [cikkei] - 2011-05-04
Terhességem legelején, közvetlenül a bizonyosság után, hogy hamarosan hárman leszünk, az első megoldandó kérdés a már lefoglalt nyaralásunk volt. Szerencsére az orvosom, bár nem támogatja az első harmadban történő külföldi utazást, mivel úgy tűnt, minden oké, óvatosságra és odafigyelésre intett, majd utamra engedett. Utólag az alábbi nagyon fontos következtetéseket sikerült levonnom ebből a kis kalandból.
1. Terhesség alatt ne utazz! 2. Ha mégis ellenállhatatlan vágyat érzel a kiruccanásra, semmikképp sem az első harmadban kell ezt megejteni! 3. Ha ez sem valósulhat meg, akkor csak a párod legyen az útitársad! 4. Amennyiben mégis ott a társaság, szintén várandós vagy gyerekes pár legyen az! 5. Amennyiben még ez sem oldható meg, na akkor ne csodálkozz, ha totális csődnek érzed az egészet!
Oltári várakozással készültem az olaszországi nyaralásra, annak ellenére, hogy anyagilag meglehetősen nehezen sikerült összehozni. Ráadásul az autó biztonsági átvizsgálásakor nem kis összegű javítani valót is sikerült feltárni, aminek megoldása szintén nem volt túl zökkenőmentes. E mellett ha egy napnál több szabira mentem, a munkahelyemen már kisebb katasztrófa-elhárítással kellett kezdenem, ami természetesen komoly mennyiségű munkával történt. Ehhez járult még az indulás előtti bevásárlás, pakolás, és máris kész az idegösszeroppanás. Mivel pont ebben az időszakban kezdődött az álomkórom, nem volt könnyű elviselnem a napi 4-5 óra alvásokat. Így hát nem csoda, hogy teljesen kipurcanva indultam neki az útnak.
Kezdődött az élvezet azzal, hogy útközben állandóan bedagadt a lábam. Ráadásul nem akartam már az elején kiborítani a társaságot, így jóval kevesebbszer jeleztem a megállási és mozgási igényemet, mint szükséges lett volna, pedig a közel 15 órás út már önmagában elég megterhelő volt, hát még úgy, hogy mindössze négyszer álltunk meg kicsit pihizni. Ezután már a második napon elkövettem azt a komoly hibát, hogy megjegyeztem a férjemnek, ugyan ne akarjon már minden útjába akadó toronyba felmászni, mivel az egyrészt nem tesz jót a büdzsének, másrészt elég kellemetlen, hogy a tériszonyom miatt én minden alkalommal tök egyedül lent ragadok az édes anyaföldön hosszú félórákra. Szerintem kicsit túlreagálta a dolgot, de az biztos, hogy nem pont akkor kellett volna ezzel előhozakodnom neki. No, ettől kezdve mindenen sikerült összevitáznunk, és ez a helyzet jó néhány napig eltartott. Én ugyan próbáltam ezt a nem túl kellemes szórakozást négy fül között lebonyolítani, de hát az én drágámnak az ilyen finomságokhoz nem nagyon van érzéke, így feltehetően már az útitársaink, barátnőm és a párja agyára mehettünk.
Ez egészen addig tartott, amíg egyik nap kirándulás közben, majd aznap este is eltörött a mécses, és csak az egész éjszakai beszélgetés hozott egy kis megnyugvást lelkemnek. Egészen bizonyos vagyok benne, hogy az utazást megelőző hét fáradalmai nem voltak túl jótékony hatással amúgy is egyre mimózásodó lelkemre, de a mai napig úgy gondolom, valahol igazolható, hogy kiborultam. Úgy érzem, hogy a társaság magasról tett rá, hogy én bizony nyolc hetes terhes vagyok, és most egy kicsit másként működik a szervezetem. Annál is inkább, mivel ebben az időszakban a legnagyobb a vetélés veszélye, és utólag visszagondolva meg kell mondanom, a gyermekünk egy Rambo, hogy túlélte a megpróbáltatásokat. Komolyan égnek áll a hajam, ha visszaemlékszem, mi mindent végigcsináltam a tíz nap alatt.
A vicc az, hogy egészen problémamentes kismamának mondhattam magam. Nem szórakoztattam az útitársaimat reggeli hányásokkal, nem akartam minden alkalommal felfalni az első utamba akadó éttermet, nem ájuldoztam, nem kellett speciális diétát tartanom, és még a fáradékonyságomat is félre tudtam tenni, reggelente kisebb harcok árán ugyan, de fel tudtam kelni a többiekkel. Mindezek ellenére egyrészt tehernek éreztem magam, másrészt kívülállónak. Mert bármennyire is igyekeztem nem kilógni a sorból, azért bizonyos szabályokat be kellett tartanom. Mellőzni kellett például a fürdőzést mind a hideg víz (ha nem akartam görcsöket), mind a komoly hullámzás miatt (ha nem akartam egy rossz pillanatban felkenődni a sziklákra). Mivel vízimádó vagyok, ez még a nemes célra való koncentrálás ellenére is nagyon komoly megpróbáltatásokat jelentett. E mellett nem tudtam az előbb már említett tornyokra felmászni egyrészt a velem született tériszonyom, másrészt a terhesség okozta fokozott szédülés miatt. A gyerekkorom óta nem tapasztalt, ám most ismételten visszatért autós hányingerem is okozott kisebb kellemetlenségeket. Ha például nem akartam rókázni, jobb volt nem kinyitni a számat, amiből arra lehetett következtetni, hogy duzzogok vagy nem érzem jól magam a többiekkel, és azért nem szólok egy szót sem. És erre még rátett, hogy ha ennem kellett, akkor bizony ennem kellett. Ráadásul azért mégiscsak hajlamos voltam hamarabb elfáradni a többieknél, még akkor is, ha ezt igyekeztem a legjobban palástolni.
Sajnos bármennyire is igyekeztem jó kislány módjára viselkedni, és nem sok vizet zavarni, nem igen sikerült. Lehet, hogy pont ez az erőlködés volt, ami rányomta a bélyegét az egész viselkedésemre. Talán el kellett volna engednem magam, és akkor semmi gond nem lett volna? Vagy éppen hogy kicsit többet követelőznöm? Csuda sem tudja, nem volt rá mód, hogy bármelyik magatartásforma igazolást nyerhessen.
Ettől függetlenül úgy érzem, hogy útitársaim érzéketlensége is rátett mindenre egy lapáttal. Eszükbe sem jutott például, hogy talán nem kellene órákat a tűző napon mászkálni hegyeken-völgyeken át. Fel sem merült bennük, hogy nekem talán kicsit rendszeresebben kellene étkeznem, és az „Á, még ne álljunk meg enni, először nézzük meg ezt a templomot!” kijelentéstől már herótom volt, és ha jeleztem, hogy már csillagokat látok az éhségtől, menetrend szerint jöttek is a megjegyzések. Kaja híján az állapotomon való poénkodás volt rendszeresen étlapon, ami egyáltalán nem segített abban, hogy ne érezzem magam koloncnak a társaság nyakán. Nem is csodálom, hogy idegbajt okoztam, amikor a déli szieszta idején (ami csak nevében déli, a valóságban akár este hét-nyolcig is eltarthat) akartam éhen halni – megjegyzem, joggal -, és mivel órákig nem lehetett nyitott éttermet találni, egy idő után valóban elveszítettem a türelmemet.
Bármennyire is rosszul éreztem magam, mégsem kárhoztatom igazán az útitársakat. A férjem sem volt teljesen a helyzet magaslatán, mégis figyelmesebb volt azt követően, hogy kiborultam. Barátaink pedig soha nem voltak ilyen helyzetben, miből is gondolhatták volna, hogy kell viselkedni? Bár ha előzetesen vettünk volna néhány különórát empátiából, nem lett volna probléma, így viszont mindannyian annyira bénák voltunk, hogy érzésem szerint sikerült elrontanunk egymás nyaralását. Nem áltatom magam, a közvetlen kiváltó ok én voltam, ezért a jövőre nézve a bevezetőben felállított ötös szabályt mindenképpen szem előtt fogom tartani.
Azért ne gondolja senki, hogy csupa tragédiából állt az egész hét, többségében gyönyörű és vidám pillanatokat éltünk át. Az élménybeszámoló azonban más oldalra tartozik, itt és most pusztán szerettem volna felhívni sorstársaim figyelmét, hogy az olyan hétköznapi események is, mint egy nyaralás bizony komoly szervezést és odafigyelést igényelnek, és teljesen másképpen zajlanak már a várandósság időszakában is. Hát még az után! De erről majd legközelebb …
Családinet hozzászólások:
Kapcsolódó cikkek:
LEGOLVASOTTABB
Életét vesztette Sallai Nóra ötéves kisfia az autóbaleset következtében
Szeptember 27-én történt a súlyos karambol, melyben Sallai Nóra színésznő és kisfia életveszélyes sérüléseket szenvedett - azóta kórházban ápolták őket. A szörnyű baleset mára azonban felfoghatatlan tragédiává változott.
Október 2024-ben is a látás hónapja
A látás hónapját minden évben megrendezik világszerte, így Magyarországon is. A látás hónapjának kezdetben elsősorban az optikai látásjavítás (szemüveg- és kontaktlencse-viselés) volt a fő témája. Az évek során azonban a látás, elsősorban a látásélesség megőrzésének és javításának figyelemfelhívó hónapja lett. Professzor Dr. Holló Gáborral, a Szemészeti Központ vezetőjével, glaukóma specialistájával a mai alkalommal a 2024. évben is aktuális látásmegőrzéséről és az éleslátást leginkább veszélyeztető betegségekről, valamint ezek korai felismeréséről beszélgettünk.
Minden ultrafeldolgozott élelmiszer káros? A dietetikus válaszol
Egyre többet hallani az ultrafeldolgozott élelmiszerek veszélyeiről, a tájékozottabbak egyenesen a szív-érrendszer legnagyobb ellenségeinek tekintik azokat. Ugyanakkor érdemes tudni, hogy ezek az élelmiszerek nem mind ugyanolyan feldolgozással készülnek, és bizonyos típusaik akár még csökkenthetik is a kardiológiai kockázatokat. Czakó Bettina, a Kardioközpont dietetikusa, okleveles táplálkozástudományi szakember MSc egy új elemzés kapcsán beszélt a témáról.
Csúnyán köhög a gyermek: mi a teendő?
"Csúnyán köhög" - panaszolják aggódva a szülők, amikor náthás és napok óta köhögő gyermekeikkel felkeresik az orvost. Dr. Mezei Györgyi, a Tüdőközpont gyermektüdőgyógyász, allergológus és klinikai immunológus szakorvosa arra hívja fel a figyelmet, hogy a vírusfertőzésekkel együtt járó köhögés 3-4 hétig is fennállhat.
Mennyit tudunk a szem egészségéről?
Legtöbben jobban félünk a látásvesztéstől, mint a rák, a stroke, a szívbetegség és más súlyos betegségek kialakulásától, legalábbis erre mutatnak rá különböző nemzetközi tanulmányok. Bár azt feltételezzük, hogy jól ismerjük a jó látás megőrzéséhez szükséges tudnivalókat, valójában a többségnek csekély a tudása ezen a területen. Ez az ismerethiány pedig növeli egy-egy szembetegség kialakulásának kockázatát.
.jpg){kind=small}
Közösségi hozzászólások: