Előzmény: első rész

         Az iskolakezdés másik fontos tényezője, az iskolaválasztás talán még több gondot ró a szülőre, mint annak eldöntése, hogy menjen-e a hatéves az idén iskolába, vagy csak jövőre. Mivelhogy - bár épp eleget bezárnak - rengeteg jobbnál rosszabb tanintézmény kínálja vonzó, vonzóbb programjait, módszereit, s a laikus szülő nehezen bírja racionálisan felmérni a lehetőségeket. A közoktatási törvény szerint a tanköteles iskolaérett kiskorút a lakóhely szerint illetékes iskolák valamelyikébe kell beíratni, amely köteles is őt felvenni felvételi nélkül. Ha azonban a szülőnek valamilyen szempontból nem felel meg az adott iskola, joga van máshová vinni a gyermeket, ahol viszont nem kötelesek felvenni, ugyanennek a területi elvnek az alapján!

 Bár a törvény azt is kimondja, hogy általános iskolákban nem szabad felvételiztetni, az iskoláknak ugyanakkor �joguk van tájékozódni a gyermek képességei felől", ami néhány iskolában sajnos mégiscsak felvételi formájában látszik megvalósulni...Gondolkodjunk el azon, alávessük-e apró hatévesünket egy ilyen megmérettetésnek (bármilyennek is), és hogy milyen hatással lenne rá az esetleges sikertelen felvételi.

Hogyan, mi alapján válasszuk ki a lehető legjobb iskolát? Érdemes minél többet megnézni, legalább a kerületben, a saját falunkhoz közel vagy a városunkban fellelhető összes iskolába menjünk el. Kezdjük a legközelebbivel, mert ha azt megfelelőnek ítéljük, emellett még nagy előnyére válik, hogy a kicsinek nem kell naponta kétszer bumliznia a tömegközlekedéssel vagy ücsörögnie az autóban, hanem egy idő után egyedül is haza tud sétálni.

Fontos, hogy tájékozódjunk az iskolában alkalmazott oktatási módszerek, tankönyvek felől is. Előbbit iskolaszinten döntik el, utóbbi általában a tanító felelőssége. Mindig gyanús, ha az iskola azt ígéri, novemberre már írni-olvasni fog az elsős. Az ilyen gyors ütemben való tanulás hosszú távon meg is hozza a gyereknél a gyümölcsét jó kis funkcionális analfabetizmus, dislexia, disgráfia, vagy csak szimpla utálat formájában... Persze más kérdés, ha kiemelkedően tehetséges kisdiákról van szó. Az ő esetében az lehet káros és visszahúzó hatású, ha nem kap elég feladatot. Érdemes speciális tehetséggondozó intézetbe adni az ilyen gyermeket.

Az is gyanús, ha túlságosan sok segédeszközt, tankönyvet akar a tanító velünk beszereztetni. Az igazi színvonalas és testreszabott alsós oktatást ugyanis meg lehet valósítani hiper-szuper beszélő könyvek, hangkazetták, CD-k (merthogy már ilyen is van!) és Internet nélkül is.

Kérdezzük meg, figyeljük meg, hogyan értékelnek az iskolában. Ha már szeptemberben sírva jön haza az elsős, mert botos rókát vagy mérges arcot nyomdáztak a füzetébe, akkor biztosak lehetünk benne, hogy az iskola az egyre inkább idejétmúlt és nem is korrekt numerikus (jegyekkel való) osztályzást részesíti előnyben. A szóbeli-írásbeli értékelésből ezzel szemben megtudhatjuk, hogy az adott tárgyból miért (nem), hogyan haladt előre a félév folyamán.

Kérdezzük meg, szokott-e gyakran, minden nap házi feladat lenni, és milyen mennyiségű. Netán még a nyári szünetre is adnak házi feladatot? Ha igen, kezeljük fenntartással az ilyen intézményeket, oktatókat. A gyermeknek ugyanis az iskolában kell tanulnia. Ha délutánonként három órát kell görnyednie a házi feladat meg a lecke fölött, felmerül a kérdés, hogy egyrészt mikor fog játszani, másrészt mit csinált az iskolában?! Más kérdés a memoriternek feladott vers, de azt séta vagy fürdés közben is meg lehet tanulni.

Gondoljuk át azt is, milyen szellemiségű iskolát válasszunk: vallásosat? Netán művészeti iskolát vagy környezetvédőt? Ha elkötelezzük gyermekünket egy ilyen speciális intézmény mellett, vizsgáljuk meg önmagunkat, képesek vagyunk-e otthon is ugyanezt a szellemiséget képviselni? Mert ha nem, az igen éles konfliktusokhoz vezethet. Másrészt, ha valamilyen okból mégsem válna be a választott intézmény, és úgy döntök, hogy kiveszem a gyermeket az iskolából, hová tud átmenni? Kéttannyelvű, kisebb felekezetekhez tartozó vagy más okból speciális tananyagot oktató iskolákból nagyon kevés, vagy igen rögös  út vezet át másik intézményhez.

Osztálylétszám: az sem elhanyagolható, hogy harmincöten vagy csak tizenkilencen vannak az osztályban. Bár a nagyobb létszám jelezheti az oktató népszerűségét, ha kevesebben ülnek egy teremben, akkor több oxigén, és több figyelem jut egy gyermekre.

Magániskolákban valószínűleg jobbak a körülmények, kisebb a létszám, szebbek a berendezések. Bizonyosan nagyon jó, sikeres, referenciákkal rendelkező, posztmodern oktatási módszereket alkalmazó tanítókkal dolgoznak ezek az iskolák (ha �gáz van" a tanítóval, a szülő rossz hírét keltheti az intézetnek, esetleg elviszi a gyerekét, s kevesebb bevételhez jut az iskola). Ami természetesen nem jelenti azt, hogy önkormányzati iskolákban ne találhatnánk ugyanolyan jókat. Az egyetlen aggasztó kérdés a magániskolákkal kapcsolatban, hogy bírni fogjuk-e hosszú távon is a tandíjjal, taneszközökkel, külföldi síutakkal stb. járó jelentős anyagi megterhelést? Vagy ha esetleg három év múlva, amikor felmondanak nekünk a multicégnél, vagy elmegyünk még egy gyermeket szülni, majd kivesszük az iskolást a magánsuliból?

Ha leginkább azt szeretnénk, hogy a gyermekünk igazán szeressen iskolába járni, és lelkesedéssel tanuljon, tekintsük a tanító néni személyét fontosabbnak az iskolánál. Ebben a korban ugyanis a kicsik még nagyon erősen kötődnek a felnőttekhez, és ha a tanító képes megszerettetni magát a gyermekkel, úgy nagy a valószínűsége, hogy a kicsi hozzá kötődő tevékenységeket, azaz a tanulást is kedvvel, szeretettel fogja végezni. Ezért nagyon fontos, hogy a tanító ne csak nekünk, hanem gyermekünknek is szimpatikus legyen!

Törekedjünk őt megismerni, és biztosítsuk, hogy a kicsi is többször találkozhasson vele. Menjünk el a nyílt napra, és ne csak a tanító arcát figyeljük, hanem az osztályban ülő gyerekekét is! Néhány szülő mesélte, bevált trükk, hogy a nyílt napra elvitte óvodás gyermekét is, és megfigyelte, hogy reagál a tanjtó erre a váratlan helyzetre, meg az óvóodás gyerek váratlan megnyilvánulásaira az óra alatt. A �kirakatóra" bizonyosan életszagúbbá vált...

Azt is kérdezzük meg, hogy fegyelmez, hogy jutalmaz a tanerő. Figyeljük meg, honnan származik a tekintélye: tartanak-e tőle a gyerekek, vagy rajongással csüggenek minden szaván.

Bár a pedagógiai szakkönyvek azt ajánlják, a kisiskolás gyermek töltse otthon a délutánjait családi körben, hazánkban ezt kevés szülő tudja megvalósítani munkahelyi elfoglaltsága, a nagyszülők távolléte miatt. Ezesetben ismerkedjünk meg a napközis vagy a délutános tanító nénivel is a fentebb leírt alapossággal. Ne higgyük, hogy az ő személyük kevésbé fontos, hiszen naponta több órát lesznek jelen gyermekeink életében.

Végezetül maradt a legfontosabb tudnivaló: akármilyen meglepő, tény, hogy a gyermek pályafutását, sikerességét az életben nem elsősorban az iskola határozza meg. Hanem a családja.

Hasznos linkek:

www.ame.hu

Sikeres iskolaválasztást és -kezdést kívánok mindenkinek!