Nyelvelsajátításon azt a folyamatot értjük, melynek során az anyanyelvünk a birtokunkba kerül; spontán módon, erőfeszítés és formális tanítás nélkül. A nyelvelsajátítás kutatásának központi kérdése, hogy mekkora a veleszületett képességek és a környezeti tényezők szerepe ebben a folyamatban. Ez alapján a nyelvelsajátítás menetének leírására több elmélet is született. A különféle agykutatási eredmények alátámasztják azt a tényt, hogy gyermekkorban tanulunk a legtöbbet. A gyermekek első életéveinek fejlődési üteme és minősége jelentős hatással van egész életük alakulására. Szinte nincs még egy olyan életszakasz, melynek során ilyen gyors ütemű változások történnének. Ebben az időben alakulnak ki az olyan alapvető humán neoformációs funkciók, mint pl. a két lábon való járás, a beszéd/nyelv, illetve az éntudat. Mindezek fejlődési üteme és minősége alapjaiban határozzák meg a személyiség fejlődésének ütemét és jellegét. De vajon mi a helyzet akkor, amikor a gyermek nem csak egy nyelvet sajátít el egyszerre?

A kétnyelvűségről

A kétnyelvű gyermekek nyelvelsajátítása az egyik leggyakrabban kutatott téma. Sokan, sokféleképpen definiálják a kétnyelvűség fogalmát és többféle felosztása is létezik. A nyelvelsajátítás ideje szerint alapvetően kétféle kétnyelvűségről beszélhetünk: az ún. szimultán és az ún. szekvenciális kétnyelvűségről. A szimultán kétnyelvűség esetében a két (esetleg több) nyelv elsajátítása egy időben, egymással párhuzamban történik, míg a szekvenciális kétnyelvűségnél a második (harmadik) nyelv elsajátítása csak később indul meg.

Azt felnőttként tapasztalhatjuk, hogy egy második, harmadik,… új nyelvet megtanulni nem könnyű. Gopnik-Meltzoff-Kuhl (2010) könyvükben azt írják, hogy azok a gyermekek, akik a második nyelvet 3-7 éves koruk között tanulták meg, a nyelvi tesztekben ugyanolyan jól teljesítenek, mint azok a gyermekek, akiknek az adott nyelv az anyanyelvük. A 8. év után történő nyelvtanulás esetén a teljesítmény azonban fokozatosan romlik egészen a serdülőkorig. Serdülők és felnőttek vizsgálata során már nem találtak lényeges különbséget a nyelvtanulási teljesítményekben.

A továbbiakban a gyermekkori, „természetes”, szimultán kétnyelvűségről írok, melynek során a gyermek egyszerre, önállóan tanulja meg a nyelveket. Tipikus példája ennek a nyelvfejlődésnek, amikor a szülők eltérő anyanyelvűek és két, különböző nyelven beszélnek a gyermekhez.

Milyen előnyei és hátrányai vannak a gyermekkori kétnyelvűségnek?

Tudjuk, hogy a legtermészetesebben, legkönnyebben az anyanyelvünket sajátítjuk el. Így, ha a gyermeknek kettő (esetleg több) „anyanyelve” van, azok elsajátítása sokkal könnyebb, mintha későbbi életkorban tanulná meg. Maga a nyelvek elsajátítása nem jelent számukra különösebb „megterhelést”.

Miként a közmondás is szól: „Annyi ember vagy, ahány nyelvet beszélsz”. Két- illetve többnyelvűség esetén nagyon valószínű, hogy a gyermek nem csak az adott nyelvet sajátítja el, hanem az idegen nyelvi környezet gondolkodásmódját, kultúráját, hagyományait, viselkedési normáit egyaránt megismeri. Humboldt, német nyelvész, írta először a XIX. század elején, hogy „minden nyelvben sajátos világszemlélet rejlik”. A nyelvi relativizmus alapgondolata végül a XX. század közepén terjedt el. Lényege, hogy az anyanyelv nem csupán a gondolataink formába öntésére szolgáló eszköz, hanem azt is alapvetően meghatározza, hogy milyenné válik a gondolkodásunk (Sapir–Whorf-hipotézis).

Különféle kutatások azt mutatták ki, hogy a kétnyelvű gyermekek metanyelvi tudatossága fejlettebb. A metanyelvi tudatosság lehetővé teszi számunkra, hogy a nyelvet ne csak közlésre és azok megértésére használjuk, hanem maga a nyelvi rendszer, valamint annak szerkezete és működésének szabályai képezzék a gondolkodás tárgyát (Göncz, 2003). Óvodáskorban a gyermekek metanyelvi tudatosságának fejlettsége jelentősen megnöveli az olvasás- és írástanulás sikerességét. A kétnyelvű gyermekek tehát ezen a téren előnyt élveznek. Emellett jellemző, hogy az analitikus- (elemző) és analogikus gondolkodásuk (összefüggések felfogása, kiegészítés gondolkodási műveleteinek alkalmazása) jobb, illetve a kreativitás terén is előnyben vannak egynyelvű társaikkal szemben.

Az előnyök mellett hátrányai is lehetnek a két-, illetve többnyelvűségnek. Gyakran találkozunk ilyen esetben a nyelvelsajátítás késésével. Bár a nyelvek elsajátítása párhuzamosan történik, mégsem biztos, hogy egyforma ütemben. Volterra és Taeschner (1978) szerint a kétnyelvű gyermekek nyelvelsajátítása három szakaszra bontható fel:

1. A gyermek egy egységes szókinccsel rendelkezik, amelyet a két nyelvből épít fel - ekkor még keveredhetnek a két nyelv szavai. Tipikusan a gyermek az adott szót azon a nyelven mondja, amelyiken hamarabb tanulta meg, de hasonlóképpen megfigyelhető annak a szónak is a gyakoribb használata, amihez érzelmi szálak kötik (pl. „anyu”, „anya”…, ha az édesanya magyar anyanyelvű).
    
2. A két nyelv szavai elkülönülnek egymástól (kb. 2 éves kor körül).
    
3. A gyermek sokáig az egyik nyelv szabályrendszerét alkalmazza csak, legtöbbször azt, amelyik elsajátítása „egyszerűbb”. Tipikus példa erre az, hogy a gyermek már egy ideje használja az elöljáró szavakat a másik nyelvben, míg a magyarban a ragok nem jelennek meg. Négyéves korukra képesek különbséget tenni a két nyelv között, és a szüleikhez is a szülők anyanyelvén szólnak. Annyira tudatában vannak akkorra már a két nyelv elkülönítésének, hogy ha az egyik szülő a másik szülő nyelvén szól a gyermekhez, akkor a gyermekben zavartság jön lére (Crystal 2003).
    
4. Teljesen elválik a két nyelv lexikai és szintaktikai szinten is (kb. 5 éves kor körül).
    
5. Vagyis a kétnyelvű gyermekek esetében - összehasonlítva az egy nyelvet elsajátítókkal - gyakran találkozunk a nyelvfejlődés bizonyos mértékű késésével.

Mi minden befolyásolhatja alapvetően a kétnyelvű gyermekeknél a nyelvelsajátítást, összehasonlítva az egy nyelvet elsajátítókkal?

• A szülők milyen nyelven beszélnek a gyermekhez?
• A szülők az anyanyelvükön szólnak a gyermekhez?
• A szülők az egymás közötti kommunikáció során milyen nyelvet alkalmaznak?
• A gyermekkel egy háztartásban élők (nagyszülők, bébiszitter…) milyen nyelven beszélnek hozzá?
• A gyermek környezete (szomszédok, barátok, bölcsőde, óvoda) milyen nyelvet használ?

Összegezve elmondható, hogy a kétnyelvű gyermek nyelvelsajátítása többnyire késést mutat, a későbbiekben viszont „behozza a lemaradását” és több képességterületen is előnyt fog élvezni egynyelvű társaival szemben.

Irodalom:
Crystal D (2003).: A nyelv enciklopédiája, Osiris
Göncz L. (2003): A metanyelvi képességek fejlődése egynyelvű és kétnyelvű gyermekeknél, In: Alkalmazott nyelvtudomány 2003/2, p: 5–20.
Gopnik A.-Kuhl A. N. –Meltzoff P. K. (2010): Bölcsek a bölcsőben - Hogyan gondolkodnak a kisbabák? Typotex, Budapest
Volterra, V. & Taeschner, T. (1978). The acquisition and development of language by bilingual children. Journal of Child Language

Fotó: bleibtreu: Timothy