Mobiltelefon pro és kontra (Cikkíró pályázatra beküldött írás)
Pötyit valamiért mindig is különleges rajongás fogta el, amikor meglátott egy telefont. Legyen az kicsi vagy nagy, kinyitható vagy összecsukható, vonalas vagy mobil, színes vagy fekete. Az sem volt baj, ha nem világított, csak a füléhez tudja emelni, és bele mondhassa a saját babanyelvén megfogalmazott mondandóját.
A telefonok ma már sokfélék; színesek, világítósak, rezgősek, érdekesek. Amennyiben még zenélnek is, a baba táncra perdül és kicsi, puha talpain ropja a szoba közepén. Pötyinél is így volt. Ha nem volt telefon, jó volt egy papucs is, amit a füléhez emelhetett, bár a gombokról ebben az esetben le kellett mondania. Máskor pici tenyerét tette az arcához, és úgy mondta „Hallóó, hallóó”.
A telefonok iránti rajongása később sem múlt el, majd a család elérkezett a mai modern szülők modern problémájához: adjunk-e a 8 éves gyereknek mobiltelefont? Az alapvető hozzáállásom: nem, egy 8 éves gyereknek nincs szüksége telefonra. Mi is nélküle nőttünk fel, épek és egészségesek vagyunk, és semmilyen, a későbbi évekre kiható lelki károsodást nem szenvedtünk.
De mi van, ha a gyerek szó szerint lelki beteg lesz, ha nem kapja meg az áhított készüléket? Ha a többieknek már mind van, és csak ő marad ki a sorból, amiért kap is szegény épp eleget a többi 8 éves „mobilostól”? Általában a szülők körében három megoldás van. Az egyik a talán a legegyszerűbb: zokszó és ellenérvek nélkül, születésnapra vagy karácsonyra adni egy telefont, hiszen a készülék ma már rohanó életformánk elengedhetetlen tartozéka lett – a gyerekek számára is. A másik, úgymond „kegyetlenebb”: végignézni gyermekünk lelki szenvedésének stációit, miközben azt próbáljuk vele kedvesen, de határozottan megértetni, hogy mennyivel különlegesebb is ő, amiért mobiltelefon nélkül él. Hiszen az a felnőttek eszköze, és különben sem a gyerek irányítja a szülőket – ahogy az ma sok családban előfordul -, hanem fordítva.
Amennyiben nem vagyunk ennyire „radikálisak”, és az utóbbira nem vagyunk képesek -, mivel vagy az aggódósabb szülők közé tartozunk, és arra gondolunk, hogy végül is bármikor jól jöhet az, ha csemeténket el tudjuk érni, vagy ő minket, illetve nem bírjuk tovább nézni gyötrődéseit -, egy köztes megoldást keresünk. Ami Pötyinél is bevált. Veszünk egy telefont, vagy, oda adjuk a mi régi, kissé elkopott, kissé meggyötört, fél tégla alakú mobilunkat, de megkötésekkel; napi 5 perc telefonálással és 3 darab sms küldéssel (maximum).
A környezetemben élő gyerekek többsége, amint megkapja a hőn áhított készüléket, pár nap, esetleg hét használat után – miután a telefonon található játékok és csengőhangok garmada elvesztette varázserejét - kikapcsolva hordja, majd rendszeresen otthon felejti a mobilját, amely ezután már csak játék során, kikapcsolt állapotban kerül elő a fiók mélyéről. Így a gyerek és a szülők lelki békéje is helyreáll. A gyereknevelés során sok hasonló kérdés felmerül, a tévénézéstől a mobilhasználaton át a számítógépezésig. Nem kell mindenáron elzárkóznunk a világunk nyújtotta lehetőségektől, nem is szabad, de meg kell találnunk azt a mértéket, amely még egészséges, sőt, akár a kicsi javát szolgálja. És talán ez az, ami a legnehezebb…
Közösségi hozzászólások: