Hellinger-féle családfelállítás

A családállítás egy olyan módszer, amellyel az emberek által tudatosan nem érzékelt, csak gátló hatásában megmutatkozó lelki kötés deríthető ki és oldható fel. Mivel ez sok esetben generációkon átívelő folyamatok segítségével történik, így akár a családlélek energetikai mezejének "rendberakásáról" is beszélhetünk. Ez a módszer Bert Hellinger német terapeuta nevéhez fűződik, ő volt az, aki a 70-es, 80-as években Németországban kifejlesztette - vagy, ahogy ő fogalmaz: megtalálta - ezt a csoportterápiás irányzatot.

Miről is van itt szó?
Arról, hogy családfelállítással fényt lehet deríteni a családon belüli, akár generációkon is átívelő működési mechanizmusokra, melyek adott esetben döntő módon határozhatják meg egy ember életét. Történhet mindez anélkül, hogy az illetőnek tudomása lenne róla, hogy az a gátló hatás, amit egyébként tisztán érzékel a hétköznapjaiban, honnét is származik. Mit jelent ez konkrétan? Azt, hogy egy rejtett működési mechanizmus által a családrendszerben korábban élt emberek sorsa kihatással lehet a jelenben, a mostani generáció tagjaira. Első látásra ez teljesen igazságtalannak tűnhet, mármint, hogy egy valamikor élt ősömmel kapcsolatos rossz dolog az én életemet akadályozhatja, vagy teheti tönkre, itt és most.
Azonban, ha rendszerszinten vizsgáljuk a kérdést, akkor hamar felismerhetjük, hogy ha 2-3 generációval korábban történt valami negatív dolog a családrendszerben, ami megakasztotta az energiák egészséges áramlását, akkor a rendszer nem tud mást felhasználni ennek a zavarnak a "kijelzésére", mint egy később születettet, minthogy ez a rendszer egyénekből áll, és csak egy másik ember, illetve annak a sorsa lehet az, amin keresztül megjeleníthető a probléma. Ez egy kicsit olyan, mintha a családrendszer "öngyógyító mechanizmusa" aktiválódna, hasonlóképpen, mint amikor a fizikai test öngyógyító folyamatai indulnak be egy sérülés esetén.

De tekinthetjük úgy is, hogy egy egyének feletti lelkiismeret lép itt működésbe, ami a családlélekben keletkezett problémát igyekszik orvosolni, és ugyanúgy, ahogy az egyéni lelkiismeret sem hagyja nyugodni az embert, ha valamit vétett, úgy a családi sem hagyja nyugodni az adott családrendszer tagjait, amíg a családlélekben keletkezett sérülés be nem gyógyul.
Felmerül a kérdés, mi is képes okozni olyan sérülést, ami aztán generációkkal később is okozhat problémákat? A tapasztalatok szerint leginkább azok az események, amikor a szeretet rendjének három alaptörvénye közül valamelyik megsérül. Ezek a törvények, úgy tűnik, a szabadon áramló szeretetnek egyfajta vezérfonalat képesek adni, olyan keretet biztosítva, amin belül termékenyítően áramolhat a szeretet; kicsit úgy, mint ahogyan a folyómeder határolja a folyót, mert a meder nélkül a víz csak szétfolyna.

A szeretet rendjének első törvénye szerint mindenkinek joga van az odatartozáshoz, aki a rendszer tagja. Ez annyira magától értetődőnek tűnik, hogy sokszor bele sem gondolunk, hogy ha egy családtaggal mindenki megszakítja a kapcsolatot, például annak a viselkedése miatt, és soha többé nem beszélnek róla, akkor gyakorlatilag kitagadták a rendszerből. Ekkor fordulhat elő a tapasztalatok szerint, hogy egy-két generációval később születik valaki, aki a saját viselkedésével újfent "kiprovokálja" a kitagadást, jóllehet sokszor maga sem érti, miért is teszi azt, amit (például kábítószerezés). Ekkor a saját sorsával tudattalanul próbálja "emlékeztetni" a rendszert, és annak tagjait a régebbi kitagadásra. És a döbbenetes, ugyanakkor csodálatos az, hogy míg egy ilyen viselkedés (drogozás, alkoholizmus) akár egy életen keresztül megkeserítheti egy ember és a körülötte élők sorsát, addig egy családfelállítással ez úgy megváltozhat, hogy az illető többé nem fog késztetést érezni az ivásra, narkotikum-fogyasztásra. Azért fogalmaztam úgy, hogy megváltozhat, mert nem minden probléma mögött van családrendszeri "kötés", lehetséges, hogy az adott kibillentség, zavar egyéni "termék", az illető egyéni sorsához kapcsolódik.

A második törvény az idői és rangsor-hierarchia. Ez azt jelenti, hogy például szülő - gyerek viszonylatban az egy generációnyi különbség a családon belül olyan "lépcsőnyi" különbséget jelent, hogy az átléphetetlen. Ennek több fontos következménye van. Az egyik, hogy amit a szüleinktől kaptunk - mindenek előtt az életet - azt sohasem is leszünk képesek viszonozni nekik, legfeljebb a saját gyerekeinknek adhatjuk tovább, amit kaptunk. Egy másik következmény, hogy amennyiben a szülő megpróbál a gyerekkel "egy szintre" kerülni, például azzal, hogy megpróbál a "barátja" lenni, ahelyett, hogy szeretetteljes, de határozott szülőként lépne fel, akkor a gyerek tudatosulatlanul is elkezdi bizonytalanul érezni magát, mert a lelkünk mélyén mindannyian nagy és erős szülőkre vágyunk.

Ez volt a generációs hierarchia, de van generáción belüli sorrendiség is, például a testvérek között, vagy a partnerek esetében. Amennyiben a testvérek közül valaki másod-, vagy harmadszülöttként megpróbál elsőszülöttként viselkedni, például olyan jogokat követelni, vagy kötelességeket felvállalni, amik az elsőszülöttet illetnék meg, akkor felborulhat a rend, és amennyiben ez egy életre így marad, akkor ez is zavart okozhat a következő generáció valamelyik tagjánál. A partnerek tekintetében hasonló a helyzet: ha a második, vagy harmadik házastárs / komoly partner nem ismeri el önmagán belül, hogy ő az előzőek után következhet csak a szeretett partnere lelkében (mert az élet így hozta), és megpróbál az első helyre furakodni, például azzal, hogy lenézi, becsmérli az előzőeket, akkor ismét csak felborul a rend, és ennek is messze ható következményei lehetnek.

A harmadik törvény az adok - kapok egyensúlyára vonatkozik. Amennyiben egyenrangúak, például házastársak között hosszabb távon felborul ez az egyensúly, akkor az a fél, aki lélekben "eladósodik" a másiknál, valamilyen úton-módon meg fog próbálni szabadulni ebből, a számára kellemetlen helyzetből. Ekkor például előfordulhat, hogy - látszólag még jól meg is tetézve az eladósodott helyzethez vezető viselkedését - megcsalja, vagy más módon elárulja a társát, hogy ily módon vége szakadjon annak a helyzetnek, amiben a lelke - jóllehet sokszor tudatosulatlanul - eladósodva érzi magát.

Ezek természetesen csak kiragadott példák, merthogy ennél jóval többféle módon tudhatunk "kötésben" lenni a családrendszerünk valamelyik tagjával. Ebben az értelmezésben a családhoz, klánhoz tartozik a mostani családom minden tagja, illetve természetszerűleg minden egyenes ági felmenőm és ezek testvérei (féltestvér, korán meghalt gyerek, elvetetett gyerekek is testvérnek számít), valamint minden olyan ember, akinek ezek közül bárkivel életfontosságú ügyben dolga volt. Mit jelent ez utóbbi kitétel? Például, ennek következtében, ha a nagyapámnak volt egy gyűrűs menyasszonya, akit a nagyim kedvéért elhagyott, akkor ez a néni hozzátartozik a mi családrendszerünkhöz, mert ha ő nem ment volna el nagyapa mellől, akkor én ma nem lehetnék itt. Ugyanígy, amennyiben a nagyapám valamelyik háborúban a lövészárokban állva átélte, hogy a mellette álló barátja sisakján és fején átmenő golyó az ő sisakja oldalában megállt, akkor ez a barát is hozzátartozik a családlélekhez, mert ha ő akkor nem áll ott (és hal meg), akkor én ma nem lehetnék itt.

Milyen konkrét problémák esetén érdemes kipróbálni ezt a módszert?