SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Alvás együtt, vagy külön?

Kókai Kata [cikkei] - 2007-03-06
Vajon mennyire jó az, ha gyermekünk velünk alszik? A válasz a szülők számára egyértelmű, a szakértők azonban mást állítanak.
Alvás együtt, vagy külön?

Hosszú évtizedek óta foglalkoztat minket a kérdés, vajon az a normális, ha a gyermek szüleivel alszik, vagy az, ha külön szobában. A kérdés nem csak a szülőket, de a szakértőket is megosztja. Míg egyesek a családi összetartás jelképét látják benne, addig mások "mumusként" kezelik a kérdést.

Együtt, vagy külön alvás?

Evidens, hogy a baba szüleivel egy szobában alszik, sőt, sokak számára az is egyértelmű, hogy egy-két éves korig, ha nem is egy ágyban szüleivel, de ugyanabban a szobában. Természetesen ez sok mindentől függ, többek között attól, hogy az apa hogyan viszonyul a kérdéshez.

Nem egy családban a baba hazaérkezését követően az apuka külön szobába költözik. Természetesen nem harag, vagy sértődöttség vezet idáig, csupán sokan képtelenek a nyugodt alvásra, ha a gyermek néhány óránként sírással ébreszti őket. Ez a reakció teljesen érthető, hiszen amíg a kismama otthon marad gyermekével, az apára hárul a családfenntartó szerepe.
Más családokban viszont az apa is aktívan részt vesz a gyermek pelenkázásában, felkel, ha a gyermek éjszaka sír, s az anyához hasonlóan ez egyáltalán nem megterhelő számára.

Tehát családonként más és más szokás jellemző, mely nem jelenti azt, hogy csak az egyik, vagy másik megoldás lehet jó.

Hol és meddig?

Fontos kérdés, hogy hol aludjon gyermekünk, s ha az együtt alvást választjuk, hány éves korig engedjük a közös alvást. Természetesen az arany középút a legjobb megoldás; együtt, de mégis külön. A kisbabáknak anyjuk közelében kell tölteni az éjszakát, hiszen a pelenkázás, szoptatás, vagy akár az étel visszabukása miatt fontos a felnőttek közelsége.

Egy éves korban már nem jelenthet gondot, ha a gyermek közelben, nyitott ajtónál egy másik szobában alszik. Egy babafigyelő készüléket is elhelyezhetünk a szobában, hogy jobban halljuk gyermekünk minden mozdulatát.

Elengedhetetlen, hogy a kicsi időben megtanuljon külön aludni. Nem jelent problémát, ha reggelente átszalad a szülők szobájába, esetleg hetente egy-két napot ott alszik, de a későbbiekben gondot okozhat, ha ez szokássá válik. A gyermeknek meg kell tanulnia, hogy a sötét szoba, az esetleges rémálmok csupán képzelete szüleményei, s nincs oka félelemre.

Az együttalvás hatása a párkapcsolatra


A szülők szexuális kapcsolata általában tabutéma, pedig szorosan kötődik a gyermekvállaláshoz. A gyermekágyi időszak végével természetes, hogy újra elkezdődik a szexuális élet, ebben azonban nagy akadályt jelenthet, ha a gyermek minden nap szüleivel alszik (főként nagyobb gyermek esetén).

Eltekintve a szexuális együttléttől, a szülők érzelmi kapcsolatára is hatással lehet, ha életük minden perce három emberből áll. Fontos és természetes dolog, hogy a szülők szeresség gyermeküket, ugyanakkor önmagukról, saját igényeikről sem szabad megfeledkezni.

Sok kapcsolatban a gyermek játssza a központi szerepet, majd amikor felnő, a szülők rádöbbennek, hogy gyermekükön kívül szinte nincs közös témájuk. Ezért is fontos, hogy a szülőknek jusson idejük egymásra és saját magukra is.

 

Fotó PublicDomainPictures/Pixabay.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

Felakasztotta magát egy diák egy szegedi általános iskolában

A hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el az esettel kapcsolatban.
Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

Azt mondta egy férfi az apának, hogy szerelmes a 13 éves fiába - akkorát kapott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt az apával szemben.
Szamárköhögésem velőt rázó története

Szamárköhögésem velőt rázó története

Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.
A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési szezon buktatói: ezért erősödhetnek fel allergiás panaszaid

A fűtési rendszerek beüzemelésével számos olyan beltéri allergén kerülhet a levegőbe, ami panaszt okozhat az allergiások számára. A beltéri levegő minőségének az sem tesz jót, hogy a fűtési szezonban sokan igyekeznek megóvni otthonaik melegét, és a fűtési költségeket is szeretnék minimalizálni, ezért ritkábban és rövidebb ideig szellőztetik a lakótereket - hívja fel a figyelmet Dr. Hidvégi Edit, az Allergiaközpont gyermek- és felnőtt-tüdőgyógyász szakembere, akit a fűtés okozta allergiás panaszokról kérdeztünk.
Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Agyhártyagyulladás miatt zártak be iskolákat és óvodákat Nagybányán

Nagybányán december 2-án a közoktatási intézményekben fertőtlenítés miatt felfüggesztették az oktatást, miután két diáknál agyhártyagyulladást állapítottak meg.

A szerkesztő ajánlja