A bébiszitter

Hosszú út vezetett addig, hogy elindulhattunk a „nemgondolunk_Szofira_jólérezzük_magunkat” pár órás programra. 

Először is, ki kellett választani a bébiszittert, amit nagyjából úgy paráztunk agyon, ahogy mostanában egy modern álláshirdetésben látod. Tudod, olyanban, amikor egy boltba keresnek egy embert: aki jó ha tud kenyeret sütni, pénztárgépet kezelni, könyvelni, üzletet vezetni, 22-23 éves, 2-3 diplomája van, 10-12 év gyakorlata, lány, dolgozott már raktárosként, és előny, ha tud targoncát vezetni. No és beszél 3 idegen nyelven.

Nos, valami hasonlót sikerült nekünk is összehozni. A végén 75 elengedhetetlenül fontos tulajdonságot, készséget írtunk fel egy papírra, de amikor végignéztük rájöttünk: lehet, hogy kicsit túlgondolkodtuk, mert olyanok is belekerültek, hogy legyen magas, hogy elérje konyhapult legfelső polcát, legyen „sportos” merthogy Szofi 6 kiló és meg kell tudnia emelni, és az is belekerült, hogy legyen egészségügyi végzettsége, hogy azonnal jó döntést tudjon hozni, ha esetleg arról lenne szó.

Aztán kidobtuk az egészet (ezzel 2 nappal csúszott a városnézés) és Vivi lett a bébiszitterünk, akit ajánlottak, és amikor itt volt, olyan természetesen nyúlt Szofihoz, annyira látszott rajta, hogy imádja a gyerekeket, hogy nem volt kérdés, ő kell nekünk. Ráadásul 10 éves rutinja van.

Most, éppen őt várjuk. Kicsit késik, mert a pasija dugóba keveredett – mondja – majd 10 perccel hamarabb érkezik. Nyugodtan hagyjuk el a házat. No stressz, no para, van 6 teljes óránk.

10. perc Szófia nélkül

600 másodperce semmit nem tudunk Szofiról. A feleségemen látszik, hogy legalább 5 perce csak indokot keres, mivel nem talál, felfedi a kártyáit: ráírok – mondja - a bébiszitterre, és máris pötyög. A következő 4 másodperc órákig tart, de jön a válasz: alszik. Ez újabb aggodalom alapja a feleségemnél: bármikor felkelhet, és mi történik, ha nem mi leszünk ott? Ez engem is nyugtalanít egy kicsit, mert amikor felkel Szofi, mindig minket lát. Tényleg, mi lesz?

40. perce Szófia nélkül

Beértünk Pestre, a feleségem az elmúlt pár percben aggódva lesi a telefonját, miért nem kel már fel? Miért nem ír a bébiszitter? Ennyit nem szokott aludni. Attól tartok, vissza kell fordulnunk, de nem, varázsütésre jön a hír: épp most kelt fel, és nevet. Valamit tud ez a bébiszitter, mert ha nem írta volna meg, hogy nevet, a feleségem biztos megkérdezte volna, mit csinál? Na, nem mintha sétálna, vagy tévézne, netán idegen emberekkel csetelne Szofi, de azért jó, ha az ember pontosan tudja, mit tesz egy 4 hónapos.

2 órája Szófia nélkül

Elértük a városnéző buszt, és egy ideje a feleségemet leköti, amit lát. Szerencsére nem halljuk, ha csörög a telefon mert egy fejhallgató van a fejünkön, azon keresztül hallgatjuk az idegenvezetést, ráadásul egy emeletes busz legtetején ülünk: tényleg mint az igazi turisták. Fokozom az élményt, átteszem a nyelvet görögre, így mondjuk semmit nem értek, de nagyon tetszik a nyelv. A feleségem – úgy fest – megnyugodott, csak akkor rezzen össze amikor babakocsis anyukát lát – ez percenként megtörténik – és néz rám, kérdőn, vajon telefonálhat-e, de nem tud: már egy órája elkoboztam a telefonját, amit - bár próbált visszakönyörögni - nem kapott meg.

2,5 órája Szofi nélkül

Aggasztó a csend. Azért adtuk meg a bébiszitternek a wifi kódot, hogy bármikor ránk tudjon írni, de nem teszi. Itt vagyunk a Zwack gyár előtt – igen a városnéző busz valami különös ok miatt épp megáll itt – és azt hiszem jól esne egy feles. Literben. Ideges vagyok, de én nem írok rá. Azt a trükköt vetem be, hogy odaadom a feleségemnek a telefonját, aki azonnal nyomogatja, majd rám förmed: nem hallottam, hogy csipogott? A vér meghűl bennem, de nem kell: evett, és bukott, és most játszik a  szőnyegen – mondja. Komolyan mondom, legközelebb bekamerázom a házat, és élőben fogok belenézni, mi történik otthon, ez őrület.

3,5 órája Szofi nélkül: a hídon

A Szabadság híd le van zárva. A Nagycsarnokban vettünk szedret, meg szőlőt, meg egy sört és minden idegszálammal megpróbálok úgy tenni, mintha rohadtul izgalmas, érdekes, laza, és romantikus lenne az, ahogy a lezárt hídon a villamossínen ülve szedret eszünk, alkoholmentes sört iszunk, miközben a nyári nap süt ránk, körülöttünk ezrével fiatalok, idősebbek, magyarok, külföldiek: én csak azt nem értem, hol van Szofi? Miért nincs velem? Hiányzik..... Az anyja most már 3 percenként nézi a telefonját, és az óráját, felváltva, de nem szólal meg. Még, nem.  

4 órája Szofi nélkül: a Váci utca

Amikor besétáltunk a Váci utcába, még arról volt szó, hogy - kerül amibe kerül, szabin vagyunk - megiszunk egy üdítőt egy kiülős helyen. Ehelyett az egyetlen pár vagyunk, aki a sétálóutcában akarja megdönteni a 400 méteres akadályfutás világrekordját, mert futva keressük a metrót (vagy nem tudom, nem mertem megkérdezni, én csak futok, mert kell): azt a hírt kaptuk, hogy Szofi nem alszik (ilyenkor szokott), mi meg felelőtlen szülőként lazulni akarunk, akkor amikor a lányunknak nagy baja van. A feleségem annyira ideges, hogy félek, feljelent a Gyámügynél, ha nem futok vele. A Vörösmarty térnél kapjuk a hírt, hogy elaludt. Ebben a pillanatban engedélyt kapok egy H&M-re, és a dán designerboltra. Persze sem kürtőskalácsról, sem arról nem lehet szó, hogy iszunk valamit, mert 2 óra múlva haza kell érni. Az sem tántorítja el ettől, hogy 40 percre vagyunk az otthonunktól. Futva.

5 órája Szofi nélkül: a lepukkant helyen

A világ legszarabb gyrosát eszem: a tésztája szárazabb mint  a Góbi sivatag, valami érthetetlen módon a hagymának és a paradicsomnak sincs íze, és annyi esze sem volt az embernek, hogy legalább annyira csípős legyen a csípős, hogy semmi mást ne érezzek: de legalább olcsó volt. Az aluljáróban vettük, a feleségem egy hasonlóan finom pizzaszelettel küzd, miközben a telefonunkkal készített fotókat nézegetjük. Ha azt gondolod, hogy a mai élményeket nézzük újra, tévedsz: olyan képeket nézegetünk, ahol a lányunk van. Hamarosan indulunk haza.

Újra együtt

Amikor leparkoltunk a házunk előtt, Szofi a bébiszitter kezében volt a kertben. Megszállt minket a nyugalom. Látszólag minden rendben. (Azért az esti fürdésnél a feleségem alaposan szemügyre vette Szofit, nincsenek-e rajta külsérelmi nyomok, és csak akkor nyugodott meg, amikor semmit nem talált).

Annyira belejöttünk, hogy már tervezzük az új közös programot kettesben: most úgy tűnik, karácsony után elugranánk szánkózni a Pilisbe. Szerintem mindketten abban reménykedünk, karácsonykor megint hőség lesz, és nem lesz hó: mert akkor ráfoghatjuk az időjárásra, hogy kicseszett velünk!  

Olvasd el a cikksorozat további részeit is:

Így jártam Szófiával (A megszületés története)
Így jártam Szófiával - Segítség, apa leszek
Így jártam Szófiával - Szofi, és a pálinka-party
Így jártam Szófiával - Az Első napok itthon
Így jártam Szófiával: Először kettesben
Így jártam Szófiával - Először nélküle, kettesben
Így jártam Szófiával - Szofi és az Olimpia
Így jártam Szófiával - A nagy utazás
Így jártam Szófiával - Szofi és az injekció
Így jártam Szófiával: először beteg
Így jártam Szófiával: szertefoszlott álom
Így jártam Szófiával: Az első karácsony
Így jártam Szófiával: Szófia megváltozott
Így jártam Szófiával - Szófia és a fura pillanatok
Így jártam Szófiával - mindjárt egy éves
Így jártam Szófiával - Szófia első szava
Így jártam Szófiával - A gyereknap 
Így jártam Szófiával - anya újra dolgozik 
Így jártam Szófiával: Szófia nyaral
Így jártam Szófiával: Szófia és a bölcsi 
Így jártam Szófiával - Szófia ellopja a karácsonyt 
Így jártam Szófiával: Szófia vásárol 
Így jártam Szófiával: egy átlagos nap