14.20

Mondom én, hogy megy ez: minden a terv szerint halad. Mivel Szofi nemrég evett – úton a vonatállomásra – elaludt a kocsiban. Imádom ezt a koscsajt, (nem, nem elírás, valóban kos) pontosan tudja, mire van szükségem: hazaviszem, lerakom aludni, és ledőlök én is egy kicsit. Három óra szabadidő vár rám!

 

14.30

Baj van. Felkelt, ahogy kivettem a kocsiból. Egy döntő másodpercig úgy tűnt, mintha visszaaludna, de inkább rám nézett, lebiggyedt a szája (ez sosem jó jel), és éktelen sírásba kezdett. Bepánikoltam. Ilyen szarul nézek ki? Semmi gond: tudom mit kell tennem. Kiveszem, és sétálunk kicsit körbe-körbe a nappaliban. Eddig mindig bejött, és lehet, hogy még jót is fog tenni: Szofi már 6 kiló, égjen csak a zsír.

 

14.50

A feleségem kérdezi, cseten, hogy vagyunk. Hat mosolygó jellel írom a választ, hogy minden oké. Ez igaz is, sikerült úrrá lennem a helyzeten: pár perccel ezelőttig Szofi a karomban volt, úgy üvöltött, pontosan a jobb fülembe, de nemrég rájöttem a megoldásra. Letettem a játszószőnyegére. Most ott hisztizik. Az anyja írt megint (komolyan, mit nem ért azon, hogy minden oké?) azt mondja, ha netán sírna, akkor lehet, hogy tisztába kell tenni.

 

14.51

Ateista létemre, az összes általam megismert istenséghez egyszerre imádkozom, hogy pisi legyen - miközben viszem be a szobájába - a még mindig üvöltő Szófia-Lénát. De nem az lett. Folyékony, zöld, és olyan büdös, hogy utoljára ilyet a Sziget Toi Toi WC-jében éreztem, egy Megadeth koncert után, valamikor a kétezres évek közepén, amikor egy nagydarab, bőrcsizmás, televarrt, dagadt nő után mentem be a wc-re. 

 

14.52

Csináltam szarszelfit, de nem volt jó ötlet, mert amíg pozícióba állítottam Szofi lábát, és elkészítettem az előnyös fotót - amit bosszúból az anyja után küldök – olyan történt, amire lehetetlen felkészülni. Elfelejtettem, hogy Szofi még természetellenesen is be tudja hajtani a lábait, és néha dobálja magát: ezért nem csak a popsiját kell kitörölni, hanem a hátától a talpáig kakis lett. Ennyit azért nem ért a szarszelfi. 

 

15.10

Éreztem, hogy ez – ha az anyja csinálja – kicsit rövidebb ideig tart, de túl vagyunk rajta. Tiszta, illatos Szofim van, rám viszont rám férne egy fürdés. A jó hír, hogy eltelt egy óra, és – úgy fest – Szofi kifáradt, mert kettő perce nem sír. Igaz, megint körbe körbe járkálok a nappaliban, de tudom, hogy hamarosan eljön az én időm, laposakat pislog. Lelki szemeim előtt együtt alszunk a kanapén, vagy Facebookozok, vagy bármit, amit ÉN szeretnék, nem ő. Mondtam már, hogy imádom?

 

15.50

Nem volt időm írni, mert negyven perce játszunk a játszószőnyegen. Egész jól megy, eddig csak két alkalommal volt baj: egyszer a felhúzható, zenélő vakonddal veszett össze Szófia, és először 2-3 percig folyamatosan, babanyelven szidta, és sorolta a vakond által elkövetett hibákat (miközben megpróbálta egészben lenyelni), majd éktelen sírás következett. Nem volt más választásom, mint hős, megmentő férfiként likvidáltam a vakondot: beba...tam a sarokba. Néhány perc csend után azonban újabb sírás következett: nehezen, de rájöttem, hogy mi a baj: hiányzott neki a vakond. Most azzal játszik. Ha hirtelen kifogy belőle az elem, vagy elromlik, beperlem a gyártót, mert most van kettő percem. Jó is, mert háromszor csörgött a telefonom, és legalább 6 üzenetet kaptam.

 

16.20

Láttál már babát, aki egy játszószőnyegen édesen fekszik, néha, teljesen indokolatlanul meg, megrángatózik a lába, de folyamatosan a szemedbe néz, és neked beszél, rád mosolyog? Elérzékenyültem. Szerencse, hogy senki nem lát, mert épp nézem a játszó Szófia-Lénámat, és szeretem. Érdek nélkül. Azzal a legmélyebbről fakadó, milliárd éves ösztönből táplálkozó szeretettel, ahogy egy férfi tudja szeretni a lányát. Szinte flow-ban vagyunk – tudod, amikor csak ő van, és te – de egyszerre minden, mint egy kristálypohár, ami a földre esett csilingelve milliárd darabra törik. Lebiggyedt az ajka. Tuti éhes.

 

16.30

Olyan sok felelőtlen szülő van, sok balesetet hallok, ezért nem merem Szofit a szőnyegén hagyni: inkább egy kézzel tartom, miközben a másik kezemmel melegítem a finom Szofi kaját. Éhes volt, mert úgy cuppan rá a cuccra, mintha az élete múlna rajta, és ha belegondolsz, ez is történik. Néztél már gyerek szemébe, miközben eszik? Hálás. Imád. Elégedett. Szofi egyébként biztosan mutáns, mert a szeme színe reggel zöld, de a nap végére mindig kékre változik. Most, épp búzakék. Az a baj, hogy már csaj: rámnéz, majd szégyenlősen elkapja a tekintetét. Azt hiszem veszek egy puskát, és elkezdem az aknák telepítését, sokkal hamarabb kell, mint gondoltam. Az is lehet, hogy még ma beiratkozom közelharc, és tékvandó tanfolyamra. Valamint heti kettőről háromra emelem a konditermi napjaim számát.

 

17.00

Szófia álomcsajszi. Mindig, minden kaja után, azonnal elalszik. Jó lenne, ha most is ez lenne a menet, mert vissza kell hívnom legalább 4 embert (hacsak nem valaki 4 szer keresett) és a Facebook üzenetekre is válaszolni kell. Szófia persze, most, nem alszik. Pedig a büfi megvolt. 

Gyorsan tisztázzunk valamit: sokan, azt gondolják, hogy egy kisgyerek, olyan kis aranyosat büfizik. Ha lány, akkor talán sikkeset, édeset. Nem. Szófia például képes olyan mélyről felszakadó, hangosat büfögni, hogy néha azt gondolom, hogy egy 16. századi kocsmatöltelék csavargó reinkarnációja, aki 1580-as években, valahol Londonban, megnyerte a távbüfögő világbajnokságot, és most épp gyakorol. 

Egyébként most éppen apa-buszozunk: körbe-körbe megyünk a szobában. Abban reménykedem, hogy elalszik. De nem, mert az álomcsajszim tágra nyílt szemekkel nézelődik. Tuti el fog fáradni.

 

17.25

Kicsit szégyellem magam, de örülök. Mindjárt indulunk anyáért az állomásra. Szofi az elmúlt fél órában a játszószőnyegen játszott. Nem mehettem túl messzire, mert az volt a játék, hogy puszit kapott, és cserébe vagy a szemembe próbált belenyúlni, vagy a hajamat tépte. A lelógó játékok nem érdekelték, bár egy pillanatra, mintha a vakond belekötött volna, mert Szófia odaszólt neki, de sokkal jobb ötletnek tűnt belenyúlni a fülembe. Indulunk. Megyünk anyáért. Érzem, hogy árulkodni fogok!

 

17.39

Megjött, anya, aki elégedetten vette tudomásul, hogy Szófia alszik. Tényleg elaludt. Az úton, lefelé a vonathoz, hátul, sunyiban elaludt. A „minden rendben volt?” kérdéskor, érzem, elájulok az idegtől: messziről jön a hang, cseng a fülem. Nem vagyok formában, hiszen Szófia Léna – ha nehezen is – de kimarkolászta a jobb szemem. A ruhám szaros, és valószínűleg a fal is. A hajamat kitépte, miután másfél órát 4 centiről üvöltött a jobb fülemre, nem hallok rá, a balban, azt hiszem ott lehet a plüssvakond. És akkor Ő megkérdezi, hogy minden rendben van-e?

Hozzátartozik a naphoz, hogy Szófia Léna, aznap este 8-ig édesen aludt. Az anyja büszke volt. Rá. És kilátásba helyezte, hogy ha minden ilyen jól ment, akkor a jövő hét hétfőn is elugrana 2-3 órára. 

Elkezdtem rettegni.

 

Olvasd el a cikksorozat további részeit is:

Így jártam Szófiával (A megszületés története)
Így jártam Szófiával - Segítség, apa leszek
Így jártam Szófiával - Szofi, és a pálinka-party
Így jártam Szófiával - Az Első napok itthon
Így jártam Szófiával: Először kettesben
Így jártam Szófiával - Először nélküle, kettesben
Így jártam Szófiával - Szofi és az Olimpia
Így jártam Szófiával - A nagy utazás
Így jártam Szófiával - Szofi és az injekció
Így jártam Szófiával: először beteg
Így jártam Szófiával: szertefoszlott álom
Így jártam Szófiával: Az első karácsony
Így jártam Szófiával: Szófia megváltozott
Így jártam Szófiával - Szófia és a fura pillanatok
Így jártam Szófiával - mindjárt egy éves
Így jártam Szófiával - Szófia első szava
Így jártam Szófiával - A gyereknap 
Így jártam Szófiával - anya újra dolgozik 
Így jártam Szófiával: Szófia nyaral
Így jártam Szófiával: Szófia és a bölcsi 
Így jártam Szófiával - Szófia ellopja a karácsonyt 
Így jártam Szófiával: Szófia vásárol 
Így jártam Szófiával: egy átlagos nap