A drusza repülőn készült képe újra előhívta belőlem. hogy bizony Lyonba menet az életemmel játszottam.............

Már majdnem leszálltunk, 5-10 méterre lehettünk, kerekek kint, vártuk a megnyugtató döccenést a flaszteren..... ehelyett újra a levegőve kapaszkodtunk, meredeken belecsúszva az ülésbe..... körbe-körbe alacsonyan a város felett, oldalazva, a szárnyak függőlegesben, látva jobbra-balra más gépeket mellettünk, alattunk....felmérhetetlen távolságban, számunkra rémisztő közelségben.......
Egy árva kukk nélkül tette mindezt a személyzet. Halálra rémültünk. Vagy nem tudtunk, vagy nem lehetett leszállnunk és az utolsó pillanatban ez kiderült.....

Jöttek a találgatások: egyesek szerint lent volt a gép orra, mások szerint nem volt sazbad a kifutó a késések miatt......

Az irracionálisabbak: mégiscsak a gépen van annak a nőnek a csomagja, akit lekapcsoltak induláskor és ki tudja mikor robban....

Uhhh, visszafele a fönőköm pánikrohamot kapott a reptéren, zokogott.... szép volt.. Én fohászkodtam, hogy egy angolul semmit sem tudó francia fiú mellé ültessenek. Így lett, égig laptopozta az utat és evet kettőnk helyett is.

Nagy a kísértés ugye.... ősszel Shanghai.... egyelőre képtelen lennék újra repülni...................

Aztán jövök még, de olyan vagyok mostanában mint egy pezsgőtabletta, üledék nélkül oldódik (meg) az életem.....elvagyok, mint a befőtt.