nem szex és nem nyújork

De kár, hogy nem voltam ott az R-GO koncerten, anno!

Nem akartam megnézni a tévében, de nem tudtam elkapcsolni. És aztán váratlanul rám tört a hangulat. De nem az a hangulat, amit az öregek éreznek, amikor ifjú koruk slágereit hallgatják. Nem az akkori fiatalságom borzongatott meg, még csak nem is egy régi szerelem emléke...

Egyszerűen rájöttem most, huszonévvel később, hogy nem csak idol volt, de az akkori fiataloknak szóló válasz. Arra a kérdésre, hogy basszus, csak ez van?

Én, a magam részéről utáltam a rendszert. A szocializmust. Ha visszagondolok rá, egyfajta 1984-es szorongást érzek, és úgy rémlik, hogy nem voltak színek, minden szürke volt. Emlékszem a szürke, orrmotoros buszra....

Meg arra, hogy már az óvódában megkezdték az óvónők az ideológiai képzésünket a Hősi Orosz Hadseregről, a "felszabadításról". Az anyám égett is, amikor a szürke orrmotoros buszról boldogan ordítva integettem a szovjet katonabácsinak...

Azt sem szerettem, hogy mindig volt az embernek egy Nagy Testvér érzése, egy Big Bráner fíling, mindig meg kellett valakinek felelni.

Amikor nyolcadikban végigröhögtem (és röhögtettem) egy áhítatos szoci koszorúzást , az igazgatónő (a helyi pártelnök felesége) kikiáltott osztálybomlasztónak. Pedig csak összehoztam (összeröhögtettem) a bandát.
(Évekkel később a nő levelet írt az anyalapomnak, hogy szeretne egy cikket a szüleiről, tak, tak, tak. Engem akartak kiküldeni, lévén helyi. Megtagadtam. Megértették. Nem lett cikk a volt komcsikról, az amúgy balos országos női lapban. Szorrika vanyók.... )

(ez már egy regény Egy másikban folyt. köv.)