Ritkán írok, mert nem mindig van időm, meg ihletem... De most kell, muszáj...

Az úgy történt, hogy egy ideje dolgozom egy szerkesztőségnek. Mindenféle munkát csinálok, rajzolok, korrektúrázom, írok stb. Nagyon szeretem! Persze, nem vagyok naiv, tudom, hogy nem lehet minden rózsaszín és habostorta, meg egyéb klisék, de azon már igencsak meglepődtem, hogy egy beteges fickó másodrendű célpontjává váltam. Hála Istennek, eddig még "csak" a blogjában ír rólam mindenféle válogatott "gyönyörűségeket", meg leveleket firkál nekem, amiben ismét különleges mennyiségű rossztulajdonságaimról szerezhetek tudomást... Igazából a főszert zaklatja, de egy cikkem miatt én is közellenség lettem. A pasas nem normális, paranoiás, beteg, kezelésre szorulna (és itt ezen a ponton, tessék, lesüllyedek az ő szintjére, nna, szééép). Sajnos, muszáj lesz szópárbajba keverednem vele, mert nem hagy békén - és már a kollégáimat is zaklatja (ott elsősorban a főszerre húzott vizes lepedővel).

Kiskoromban sosem voltam pozitív szereplő a suliban, de már elszoktam a fikázástól, kiközösítéstől és mindennek elmondástól. Pláne úgy, hogy rendszerint nem csináltam semmit, amivel kiérdemeltem volna. Hát, még mindig meg tudnak lepni dolgok. Öregszem, asszem...