Bunkó a nőgyógyászom...

Sziasztok, gondoltam, megírom a történetem, okuljatok az én példámon. X. orvost a barátnőim ajánlották, és én örültem is, mert abban a kórházban dolgozik, ahol éppen szülni szeretnék. Előre figyelmeztettek, hogy az illető hangulatember, ami azt jelenti, hogy néha elég nagy tahó tud lenni, de jó orvos. Furcsállottam, mert az én fejemben ez a kettő kizárja egymást, de annyi egyéb jót mondtak róla, hogy meggyőztek. Hiba volt. A magánrendelésére időpontot kellett kérni, éppen ezért eléggé csodálkoztam, amikor fullra tömve volt a váróterem. Gondoltam, csak van értelme annak, hogy 15.30, de nem volt. Másfél órát ültem ott, mire bejutottam, s bár készültem, a kérdéslistámnak csak az első soráig jutottam el, mert közölte, hogy erre neki és a kint várakozóknak sincs ideje, az interneten mindent megtalálok.  Leesett az állam, nem így képzeltem az Első Találkozást, de hát figyelmeztettek, vagy mi… Anyósom azt mondta, hogy igaza van, az orvosi vizsgálat nem kvízjáték, és az interneten tényleg ott van minden, bár ő sosem használja, csak hallotta. A férjem sem állt határozottan mellém, úgy éreztem, túlérzékenynek tart, de az állapotom miatt elnézi…Köszi.

Biztos minden normális terhes itt váltott volna orvost, de azt gondoltam, még egy próbálkozást megér, meg aztán tök kínos lenne ugyanabban a kórházban hirtelen egy másik orvos pácienseként feltűnni… A biztosítékot az ultrahang verte ki, amikor finoman fogalmazva is a frászt hozta rám. Láttam én, hogy valami nem stimmel, de gondoltam, úgyis elmondja. Gyomorgörccsel keltem fel az ágyról, és rákérdeztem, a lediktált adatok mellett mi van még, mert látom, hogy van valami. Azt mondta, hogy rossz orvos lenne, ha látnék rajta ilyesmit, de ha már rákérdeztem, lát két kis cisztát. Azt hittem elájulok, és ezer kérdésem lett, de mivel már addig is elég ingerülten válaszolgatott az asszisztense és a közben telefonálók kérdéseire, nem sok jót reméltem, és ez így is lett. Közölte, hogy ne hisztizzek, ilyen ciszták bárkinél előfordulhatnak, és az esetek többségében észrevétlenül felszívódnak. Erre mondtam neki, hogy én nem az esetek többsége vagyok, hanem egy eset, a sajátomé, és ha ennyire macerásnak tart, akkor talán másik orvost választok. Csak tessék - szólt a válasz, és annyira égő volt az egész, kimenni a könnyeimet nyelve, vörös arccal,  és azt kívántam, bárcsak ne mondtam volna a férjemnek, hogy ne, ne vegyen ki szabit, nem kell velem tartania, mert akkor nem lennék egyedül, bár azt még elviselem, de otthon elmondva a történteket, megint én éreztem hülyén magam. Ha eljött volna velem, akkor átélte volna ő is. Én nem azt mondom, hogy úgy kell bánni egy kismamával, mint a hímes tojással, de azért vannak alapdolgok, amiket el lehet várni. Én nem akarok otthon szülni, én kórházban fogok, de megértem azokat, akiknek bajuk van az orvosokkal. Remélem, a 2. számú választottammal már nem lesz bajom. (tricia79)
(A „főszereplő” és az adott intézmény nevét szándékosan kihagytuk…a szerk.)

Szerintetek melyik fontosabb: jó vagy kedves legyen az orvos? Tudni szeretnétek mindenről, ami veletek történik a  terhesség alatt, vagy nem akartok feleslegesen aggódni?  Mi alapján választottátok ki a terhességet végigkísérő orvost?

Egy hasonló olvasói történetet: Kismama! Ne hisztériázzon!

Fotó: Heinz Hasselberg