Lassan a mindennapos rutin részévé válik az a bizonyos mondat. Csak tegnap csupán kétszer kellett végighallgatnom. Egyszer akkor, amikor azzal a végtelenül kedves nénivel összefutottam a lépcsőházban, és udvariasan meg kellett tekintenem az elszörnyedős performanszát a "- Jééézus, maga már megint terhes???" - kezdetű felkiáltástól a "- Már megint egy fiú!" - folytatású "- Nem baj, csak egészséges legyen.." - nel záródó fordulatos befejezésig, másodszor pedig telefonon, ahol az egyébként negyedik gyerekemnek rendkívül örvendező rokonom vált egy pillanatra csalódottá a harmadik fiam miatt.
Van valami ebben a végtelenül nagyvonalú mindegy-mondatban, ami egyáltalán nem mindegy. Legalábbis én a legritkább esetben hallottam a jelentésének megfelelő módon emlegetni. Mert ez a mondat igenis érzelmeket közvetít. Akkor is, ha a szándéka éppen az ellenkező. Nem egy egyszerű mondat ez, ennek evolúciója van, kérem szépen. Elmesélem, hogy nálunk hogyan állt két lábra.
Mikor terhes lettem, természetesen mindenkinek az első kérdése az volt, hogy vajon tudjuk-e már a baba nemét. Hiába volt még a gyerek csak tizenhárom hetes, hiába szivárgott még csak a híre az én terhességemnek, minden rokonnak, ismerősnek és megmondónéninek volt egy tippje, és rengeteg ideje, hogy engem noszogasson. Ugyan már, valljam csak be, biztosan érzem, tudom, kislány-e vagy kisfiú. Én meg csak kínlódva tárogattam a karomat, mert ugyan volt némi megérzésem, igen, dehát azzal mégsem állhatok a világ elé, nem ringathatom biztos rózsaszín vagy világoskék álmokba a bősz drukkereket. Így aztán részükről is csak maradt a bizakodó, reménykedő legyintéssel fűszerezett "mindegy, csak egészséges legyen" lózung, az én megkönnyebbült, hálás bólogatásomtóll kísérve. Hetekkel később aztán, mikor az ultrahang leleplezte a hasamban repkedő fütyit, és egyértelműen kizárta a copfot, hirtelen megváltozott a mondat íze. Akinél bejöttek a számítások, azoktól hálás, megkönnyebbült és büszke mosollyal kísért "mindegy, csak egészségesen"-t kapok, akinél nem, ott lemondás, bátorítás, vigasztalás párolog az ominózus mondatból. Tapasztalataim szerint ekkor szokták a szülők összébb húzni a szemüket, és belecsapni a lecsóba a dacos "mindegy, csak egészséges legyen"-nel, mintegy lemondva a szeretetteljesnek szánt lelkigondozás további fejezeteiről. Mi is így tettünk.
Mert tegyük csak a szívünkre a kezünket, azért nem mindegy, hogy mi, vagy mi nem lifeg ott, a hurkás kis combok között. És minden szülőnek megvannak a preferenciái, álmai, érvei a rózsaszín vagy a világoskék jövő mellett. Nekünk is volt, nem titkolom, a sorminta szerint nálunk most egy kislánynak kellett volna érkeznie a családba. Mégis egy kisfiú szaporítja majd a gyereksereget. Én pedig most azt gondolom, hogy tulajdonképpen, ha valaha, akkor most mondhatom igazán és tiszta szívvel, hogy bár a kislány szép és praktikusabb lett volna, még soha nem volt ennyire mindegy, milyen lapot oszt nekünk a sors.
Mert igen, én már az utolsó fejezetet lapozgatom. Tudom, egy kicsit előreszaladtam a könyvben, de ez a negyedik gyereknél talán már nem is olyan meglepő. Amikor már nem csak mondja, érzi is az ember, azt a bizonyos mindegy, csak egészséges legyen-t. És nem kell aggódni, mindenkinél eljön ez a végső fázis. Ha máskor nem, hát akkor, mikor a kölök a világra bömböli magát. Mert akkor már minden szülő tudja, hogy hiába akart ő fiút, mikor a lelke mélyén épp erre a kislányra vágyott, és hiába a sok rózsaszín fodor, amit rá lehetett aggatni a képzeletbeli kislányra, mikor olyan vagányul tudom öltöztetni a fiam. Örülj, hogy lány! És örülj, hogy fiú...
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)