Dr. Vereczkey Attila orvos-igazgatót arról kérdeztük, hogyan lehetséges ilyen fiatal korban menstruáció, hogy tud világra hozni egy gyermeket valaki extrém fiatal vagy idős korban, illetve, milyen kockázatokkal kell számolnia annak, aki 40, vagy akár 50 év felett vállal babát.
Óvodáskorban szült
Lina Medina óvodáskorú volt, amikor 1939-ben, mindössze ötévesen hozta világra első gyermekét. A kisfiú a Gérardo nevet kapta. A perui kislány szülei azt gondolták, hogy gyermekük gyomrában tumor van, ezért vitték orvoshoz. Az egyre növekvő hasáról azonban egész más derült ki: a vizsgálat ugyanis azt mutatta ki, hogy az Andokban élő kislány már hét hónapja várandós.
Korai menstruáció okai
Lina egyébként a szakirodalom szerint már kétéves korától menstruált, 4 éves korára pedig a méhe és a petefészkei is kifejlődtek.
Dr. Vereczkey Attilát, a Versys Clinics orvos-igazgatóját arról kérdeztük, hogy lehetséges mindez.
”Ismerünk olyan genetikai hátterű hormonális rendellenességet, mely során kisgyermekkorban a petefészek működése elindul, s így korai nemi éréshez vezet, emellett pedig megjelenhet a menstruáció, s ezzel együtt a peteérés is.” – mondta a Családinetnek Dr. Vereczkey Attila, és hozzátette, hogy amennyiben a petesejtnek van módja spermiummal találkozni, úgy az extrém korai terhesség kialakulhat.
A perui kislánynak feltehetőleg egy agyalapi mirigy betegsége volt, ennek egyik következménye pedig egy olyan hormonzavar, ami lehetővé tette, hogy teherbe essen. Lina Medina császármetszéssel hozta világra kisfiát, aki 2,7 kg-osan, egészségesen látta meg a napvilágot.
Dr. Vereczkey Attila orvos-igazgató azt mondja, ilyen fiatal életkorban többféle akadálya is lehet a természetes szülésnek.
”A kislányok esetében a magasságuk és kismedencéjük mérete alkalmatlanná teszi őket a hüvelyi szülésre. Ezekben az esetekben a szakirodalom alapján császármetszéssel hozták világra az újszülötteket.”
Máig titok, hogy ki ejtette teherbe
Egyes feltételezések szerint a kislányt saját apja erőszakolhatta meg. A rendőrség nyomozott is a férfi ellen, aki börtönbe is került, de mivel nem találtak bizonyítékot ellene, ezért kiengedték. Később a kislány egyik fogyatékos testvérét is megvádolták, de ebben az esetben sem találtak bizonyítékot. Így máig nem derült fény arra, hogy ki ejthette teherbe Lina Medinát.
A lány szülei gyerekükként nevelték a kisfiút, aki csak 10 éves korában tudta meg, hogy akit eddig a nővérének hitt, az valójában az édesanyja.
A fiú 40 éves korában, csontrákban halt meg, Lina pedig ma már 87 éves és Limában él. Gerardo-n kívül még egy gyermeke született.
A nyugdíjaskorú kismama
2019. szeptember 5-én, 74 évesen adott életet ikreinek az indiai Erramatti Mangayamma. A nő és 78 éves férje több mint 57 évig várt a gyermekáldásra.
Dr. Vereczkey Attila orvos-igazgató azt mondja, 20 éves pályafutása alatt gyakran találkozott olyan nőkkel, akik nem az ideális korban szerettek volna gyereket vállalni.
”A páciensek nagy része inkább 40 és 50 év körüli életkorból származott. A gyermeket vállaló párok életkora az utóbbi 10-20 évben folyamatosan nőtt, jelenleg intézetünkben, a Versys Clinicsben a jelentkező páciensek átlagéletkora 39,5 év. Amikor a pályámat elkezdtem, a pácienseink átlagéletkora 31-32 év volt csupán. Előfordul, hogy páciensek megkeresnek 55 év, vagy a feletti életkorban is, de ezekben az esetekben általában orvosszakmai és etikai megfontolásból a kezelést nem tudjuk elvégezni.”- mondja a szakértő.
Petesejt donáció
Az indiai asszony egyébként lombikprogram segítségével lett várandós. Terhessége petesejt donáció útján jött létre, vagyis egy donor petesejtet kapott, amit férje spermájával termékenyítettek meg. Dr. Vereczkey Attila azt mondja, a 45 év feletti nők teherbeesési lehetősége saját petesejttel minimális lehet.
”A preimplantációs genetikai vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy 35 és 40 éves női életkorban a petesejtek 50-70%-a kóros, 40-45 éves életkorban ez az arány 70-90%, 45 éves kor felett pedig a petesejtek 90-95%-a kóros genetikát mutat.” – mondja a szakértő.
Kockázatok
Az édesanya a szülés után intenzív osztályra került. A szülés utáni napon pedig az édesapa váratlanul összeesett: szívrohamot kapott. Ezért egy ideig őt is az intenzív osztályon kezelték.
Dr. Vereczkey Attila a Családinetnek elmondta, hogy az 50 év felett szülő nők fizikai és lelki állapota nem hasonlítható össze egy 20-30 éves fiatal nő állapotával. Ezért gyermekvállalás esetén nagyon fontos az olyan vizsgálatok elvégzése, amelyek a leendő édesanya egészségi állapotát mérik fel, mind fizikai, mind lelki értelemben.
”Sokszor ezen páciensek az első kisbabájukat várják, így nincs személyes tapasztalatuk arról, hogy milyen típusú megterhelést jelenthet a gyermekvállalás. Szükséges a szülész-nőgyógyászok, endokrinológusok, kardiológusok és pszichológusok együttműködése is, hiszen az csak az első lépés, hogy a kívánt terhesség létrejön. Nagyon fontos, hogy a terhes-gondozást is megfelelő szakmai környezetben kísérjük végig, hiszen a kezelés végpontja az egészséges kisbaba és az egészséges anyuka lehet csak, így nagyon fontos a fizikai vizsgálatok mellett a lelki oldal támogatása is.”
Ráadásul a szakértő szerint 40 év felett az esetleges szövődmények kockázata is nagyobb, például a koraszülés, a magas vérnyomás, a terhességi cukorbetegség vagy a terhességi toxémia, ezért csakúgy, mint a nagyon fiatalok esetében, leggyakrabban császármetszéssel jönnek világra ezek a gyermekek.
Képek forrása: YouTube
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)