Így jártam Szófiával

Bucsányi Krisztián | 2016-05-23 23:38

Éppen csak elmúlt éjfél. Bent állok egy fura szagú szülőszobában. Voltam már itt, néhány napja, a szülésfelkészítőn. Mellettem szorosan egy nő áll. Még sosem láttam. Arra kér, hogy egy rózsaszínű öntapadós karszalagra írjam rá a lányom nevét. Talán, ha kettő perce született. Ráírtam, ő pedig rárakta a lányom csuklója köré.

Az utolsó vacsora

Néhány órával azelőtt, hogy a szülőszobában ráírtam a lányom nevét egy rózsaszínű karszalagra, egy drogériában voltam és éppen egy illatgyertyát vásároltam, mert eszembe jutott, amit a szülésfelkészítőn mondtak: a vajúdás eltarthat egy darabig, és senki nem akadályoz meg abban, hogy kellemesebbé tedd. Szóval, ott álltam, a kezemben kettő illatgyertyával, és végre azzal a mondattal előzhettem meg a sort, amit rég terveztem mondani „Biztosan nem hiszik el, de szülni megyek”. Néhányan gratuláltak, mások mosolyogtak, én élveztem a helyzetet. Kis túlzással az utóbbi fél évben ez volt az összes figyelem, ami rám irányult, ami persze valahol érthető. Egyébként tényleg siettem. Szemben, az utca túloldalán, egy étteremben várt a feleségem: éppen kikértük az utolsó vacsoránkat amit még ketten költünk el.

A tudatos szülők

Minden kétséget kizáróan felkészülten vártuk Szofit. Nem érhet minket semmilyen meglepetés, hiszen módszeresen kiolvastuk (igen, tudom, hogy pongyola fogalmazás, mert nem lehet kiolvasni semmit, de nincs jobb szó) az egész internetet. Ezt persze nem éreztük elegendő infónak, ezért eljártunk szülésfelkészítőre a kórházba, és voltunk dúlánál is. Mégis, ha az összes információ alapján egyetlen mondatban kell elmondanom azt, amit biztosan megtudtunk a szülésről és a születésről (figyelembe véve az internet, az orvosok, dulák, bábák, sámánok, nem mindenben egyező véleményét) az alábbi: Szofi meg fog születni a negyvenedik hét környékén (plusz mínusz valamennyi nap), vagy természetes úton, vagy nem, vagy kórházban, vagy kórházban, mert azért ahhoz ragaszkodtunk. Szóval, tényleg mindent tudtunk. Éppen ezért cseppnyi izgalom, vagy félsz sem volt bennem, ott állva a drogériában, a születés gyertyáival (ezt később a feleségem nevezte így) a kezemben. Biztos voltam abban, hogy nem érhet semmi meglepetés. Nem így történt.

A születés

Be kell lássuk, hogy a szülés, nem teljesen úgy zajlik, ahogy a filmekben. Ha nem akarsz csalódni, felejtsd el, hogy az anyuka csendben vajúdik, boldog mosollyal az arcán, ihletett állapotban, miközben lágy, szerelmes pillantásokat vet a büszke apára, amikor megszületik a csodaszép, tiszta gyerek, aki azonnal bemutatkozik (sorrendben anyunak, apunak, orvosnak), majd elmegy lezuhanyozni, és az első matekleckéjét is megírja, miközben apu, és anyu boldog révületben időutazik, himbálózva a születés gyertyájának a fényében. Később pedig kézen fogva belesétálnak a naplementébe. Nem. A születés nem így zajlik.

Sőt. Garantálom, hogy egészen új oldaláról fogod megismerni a feleségedet.

Én például mindent megpróbáltam, hogy csökkentsem a vajúdás okozta stresszt, és fájdalmat. Volt jutyúbról a „Supergirl” című szám, ami mindaddig jó ötletnek tűnt, amíg az első komolyabb fájás meg nem érkezett. Akkor a zene kegyvesztett lett, mert a feleségem - meglehetősen démoni-sátáni, de semmiképp nem e világi tekintettel, és egy általam eddig tőle soha nem hallott hangnemben – ellentmondást nem tűrően kijelentette, hogy ha még egyszer elindítom ezt a szart, akkor a seggembe fogja feldugni a telefont, és egész este hívogat majd. Soha többé nem inditottam el.

Próbálkoztunk valami labdával is, állítólag azon könnyebb vajúdni. Egy ideig az is jó ötletnek tűnt, mígnem a feleségem egy váratlan pillanatban olyan elemi erővel vágta a sarokba, hogy a szomszéd szülőszobában a nemrég született hármasikerek azonnal kánonban énekeltek Jimmy slágereket, oroszul, ijedtükben.

Lehet, hogy a szülés közben – meglepetésszerűen, és teljesen indokolatlanul - le fogsz zuhanyozni. Velem ez történt. Arra nem pontosan emlékszem, hogyan kerültünk a zuhanyzóba: de egyszer csak ott álltunk, mindketten: én miért farmerben, és ingben, de a szülésznő szerint ez mindennapos. Igaz, vannak apukák akik legalább az ingüket leveszik ilyenkor – mondta.

Aztán egyszer csak eljött az a pillanat, amikor minden felgyorsult, és az egész szülés átcsapott, egy szürreális buliba: becsatlakozott az orvos, megérkezett az a nő, akiről később kiderült, hogy analfabéta lehetett, hiszen nem ő írta le Szófia nevét, meg ott voltam én is, és a feleségem, (ő továbbra is démoni tekintettel, csapzottan): egyértelműen látszott, hogy a buli egyfajta csúcspontjához közledik.

Ebben a katartikus pillanatban, amit már tényleg nem lehetett volna tovább fokozni: egyszer csak megtörtént az, amire 9 hónapja vártunk: megszületett a lányunk.

Így jártam Szófiával

Megszületett, és abban a pillanatban, megváltoztatta a világunkat. Kővé meredten néztem, ezt a kicsi lányt, akit hónapok óta vártam, akit ezerszer elképzeltem, és aki az erőlködéstől, és a nagy úttól csapzott, megviselt volt. Boldognak kellett volna lennem, de fáradtabb voltam annál, hogy boldogságot érezzek. Lehet, hogy sírhattam volna a meghatottságtól, de nem voltak könnyeim. Talán örülnöm, esetleg nevetnem kellett volna, de nem tudtam mást tenni, mint nézni ezt a pici lányt, és arra gondolni hogy Úristen! Itt van hát, akire vártam, és most már miatta élek, neki élek. Nincs más dolgom, mint megmutatni neki a világot, azért, hogy elvegye belőle magának azt, amit szeretne. Teljesen mindegy, hogy én mit szeretnék, mától mindegy, hogy velem mi van: ő, az aki innentől fontos. Érte fogok élni. Miatta kelek fel minden nap. Ő lesz, mindenem. Csak köszönni tudtam neki: helló Szofi....