És hát, volt választék bőven.
A sor legvégén egy ősz hajú néni álldogált. Nem gyűjtött kosarába semmit. A sorból bámulta a hatalmas dinnyehalmot.
Vajon miért nem választ? Talán az eladóra bízza majd a választást, ő jobban ért hozzá. Vagy nem is a dinnyéket figyeli, csak mereng valamin?
Nem. Nem, a gondolataiba nézett a dinnyéken keresztül, látszott rajta, hogy keres a szemével.
Ahogy haladt előre a sorral, elővette a kosarából a pénztárcáját. Belenézett. Számolja, csoportosítja a pénzt benne. Aztán egy halvány mosollyal az arcán, visszatette a tárcát a kosárba és határozottan odalépett a dinnyékhez.
El kezdett válogatni, kerülgetve a többi vevőt. De furcsa, már mióta nézi a nagy halmot, s mégsem talált kedvére valót.
Aztán a határozottság elmúlt, arcáról elszállt a mosoly, marad az izgatottság.
Kiválasztott végre egy dinnyét, emelgeti, próbálgatja. Majd visszateszi. Felvesz egy másikat. Visszaáll vele a sorba. Ott áll egy darabig.
Szemét mégsem veszi le a kupacról. Vissza is megy. Cseréli a választott áruját egy másikra, s a kosarába teszi. Nyugtalannak látszik.
Nahát - gondoltam, ilyen határozatlan nénikét még nem láttam!
Ahogy álldogál a néni a dinnyével, egy fiatalasszony siet el mellette, maga után húzva a tömegen, két nagy lányát. Határozott, erős asszony, nagy táskákat cipelnek, tíz- tizenhárom éves forma lányaival.
A nénike utánuk kiabál:
- Gyerekek!
Rögtön megfordulnak, mind a hárman. Az asszony nagyot köszön, a lányok alig láthatóan. Az asszony odalép a nénihez, és fél kézzel megöleli őt, a lányok tehetetlenül állnak anyjuk mellett, várva valami irányítást. A nénike furakodik oda hozzájuk. A sorban állók kelletlenül biztosítanak helyet a találkozáshoz. A nénike kapaszkodik, hogy felérje a lányokat, egy pusziért.
- Régen voltatok. Mikor jöttök gyerekek?
Az anya válaszol gyorsan:
- Jaj, anyuka, nincs időnk. Nincs időnk semmire sem... Rohanunk most is - és valóban, anyjuk szavára a lányok már hátrálnak is, - ...rohanunk, mert kirándulni mennek a lányok. Táborba, egy hétre... A Tiszára - és tovább lépkednek hátrafelé.
- Táborba? Jaj, várjatok...várjatok! - előkapja a nénike a pénztárcáját a kosárból - várjatok! - kivesz belőle gyorsan két papírpénzt.
Az asszony előrelép a néni felé, s a lányai is rögtön követik. Sőt meg is előzik.
A nénike egyenként nyújtja a lányoknak a pénzt. Azok átveszik, anyjukra sandítva, halkan megköszönik.
- Jaj, anyuka nem kellene... sietnünk kell...
És tényleg, már vágtatnak is tovább.
A nénike hosszan követte őket a szemével. Arca megnyugodott, mosolygós. A szeme csillog.
Még talán akkor sem veszi le a tekintetét a távolodó unokákról, amikor egyetlen mozdulattal visszateszi a dinnyéjét a többi közé.
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)