Akasztják a hóhért!

Nemesvári Edit | 2020-12-16 11:06

Amikor az úszóedző úszni tanult.

Hogyan tanultam meg úszni?

Akasztják a hóhért…

Egy úszóedző, aki azt állítja mindenkit meg lehet tanítani úszni…. Ha magammal találkoztam volna 4-5 évesen, vajon milyen módszert alkalmaztam volna? Kiderül…

Az én úszni tanulásom azt hiszem klasszikus sikersztori. Az igazán alacsony repülés utáni „szárnyalás”. Teljesen véletlen, hogy megtanultam rendesen úszni.

A történet, mint egy rendes családnál, nálunk is 4-5 éves koromra nyúlik vissza. Kisváros, fürdővel, gyógyvízzel. Fedett, meleg, gyógyvíz, de legalább volt hová mennünk. Óvodás lehettem, amikor a szüleim kivittek „Gyopira” (Gyopárosfürdő), hiszen egy gyereknek tán’ kéne tudni úszni. Biztos úgy voltak vele, beadnak pár hét úszótanfolyamra és le van tudva, megtanult úszni a kölök. De a gyerek elég nyafogós volt, nem szeretett úszni járni. A gondok ott kezdődtek, amikor le kellett menni a karikákért a víz alá. Határozottan emlékszem, mély nyomot hagyott bennem. Egyszerű gyakorlat. Ühüm, egy olyannak, aki már le tud menni a víz alá. Edző bácsi és a felesége volt az oktató (halkan jegyzem meg, szerintem a feleségnek köze nem volt a pedagógiához, nemhogy az úszáshoz). Akkor még az úszószemüvegeket kifejezetten tiltották (legalábbis nekünk). „Nyisd ki a szemed a víz alatt!”- ma is hallom. Ha nem mentem le, lenyomtak a víz alá. Aztán egy idő után nem erőltették a szülők ezt a vonalat, biztos kihisztiztem, hogy ne kelljen menni úszni, hiszen az orromba megy a víz.

Utána 7-8 éves koromban egy teljesen hétköznapi délutánon Apukámmal kimentünk Gyopira. Bevitt a mélyvízbe és megmutatta mit csináljak a kezemmel és a lábammal. És megcsináltam. Kb. 10 percbe tellett és vígan úsztam a nagymedencében. Szerencsém volt, mert Apu ugyan nem tudatosan tanulta, de teljesen szabályos technikával úszik mellen. Nem volt szó sem lebegésről, sem siklásról, sőőőt még spicc-pipáról sem. Csak „Így tedd a kezed!”-ről. A levegővételről már ne is beszéljünk. J

Később a búvárúszókhoz álltam be edzésre és évekig úsztam. Hobbiból. De legalább rendesen megtanultam minden úszásnemet és beleszagolhattam a versenyzésbe és a közös, jó hangulatú edzésekbe. Szerettem nagyon, és így utólag látom, hogy meghatározó volt az életemben az az időszak.

Úszóedzőként általában nehezen állom meg, hogy ne szóljak, amikor a szülő próbálja tanítani a gyerekét úszni. Legtöbbször már oda sem nézek, mert a legalapvetőbb hibákat követik el, ami a későbbiekben megnehezíti az oktatást. A türelmetlenebb szülő hamar feladja, ha kicsit is bátortalanabb a gyerek. Rosszabb esetben erőlteti és úgy érkeznek hozzám, hogy a gyerek az első pár órán már attól visít, ha az arca közelébe ér a víz.

A másik oldal, aki már egy kicsit nagyobb gyerekkel próbálkozik (mint az én esetemben az Apukám), szerencséje lehet. Leköveti a gyerek, és megtanul valahogy úszni. Sajnos azonban legtöbb esetben a szülő sem tudja a helyes technikát és ezt adja át a gyereknek. Na, azt kijavítani, igazi kihívás. Egy jól berögzült rossz technika százszor rosszabb, mint egy úszni nem tudás.

De senki se riadjon vissza semmitől. Lehet próbálkozni, csak ne higgyük azt, hogy mindenhez értünk, ami olyan „egyszerű”. Én sem tanítom a gyerekemet énekelni. Szerencsére.

Fotó: Jim De Ramos-tól a pexels.com-on