Minden év végén kijön néhány megható és elgondolkodtató ünnepi reklám, amely nem annyira a havas táj-Télapó kólával vonalra húzza fel a mondandóját, hanem ennél mélyebbre nyúlva valóban égető társadalmi jelenségekre hívja fel a figyelmet. A tavalyi év sztárja a londoni unokája kedvéért angolul tanuló lengyel nagypapa volt, idén pedig egy német öregember, aki tudja, hogy legfeljebb holtában számíthat arra, hogy a gyerekei meglátogassák.
„Most nem tudjuk megoldani a karácsonyt... Talán majd jövőre.” – hány fiatal mondta ki vajon ezeket a szavakat az utóbbi egy-két hónapban? Sokba kerül a repülőjegy, ilyenkor lehet a legjobban keresni a szállodában, január elején nehéz vizsga vár, felhalmozódott a rengeteg munkahelyi tennivaló... Indok mindig van, amiért az ember most éppen nem ér rá a távol élő szüleire. Talán majd jövőre. Vagy ha nem, hát azután.
De vajon lesz-e jövőre? Be lehet-e pótolni azokat a pillanatokat, amelyeket azoktól vettünk el, akiket – elvileg – a legjobban szeretünk a világon? Érnek-e bármit a temetésen elhullajtott könnyek és a sírnál elmondott szép szavak, ha már évek-évtizedek óta nem volt mögöttük valódi emberi kapcsolat?
A német áruházlánc reklámja ezt a kérdést feszegeti. A karácsony alapvetően vidám ünnep, így a pozitív végkifejlet itt nem maradhat el – az élet azonban ritkán ad ilyen formán második esélyt.
Itt az ünnep és a soha vissza nem térő alkalom: addig törődjünk a szüleinkkel, amíg még velünk vannak!
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)