A boltokban a fagyasztott halak nagy része tengeri hal, ami nem feltétlenül alkalmas a magyar halászlé elkészítésére, ráadásul szíve szerint mindenki frissen fogott halat vásárolna az ünnepekre. A piacokon, illetve az áruházakban a zsúfolt akváriumokat látva azonban sokan elbizonytalanodnak: mennyire biztonságos így tartott állatot vásárolni?
„Tudni kell, hogy ilyentájt ezek a halak ugyanilyen sűrűségben vannak a telelő tavakban, valamint a téli vermelő helyeken is. Ez nekik tulajdonképpen természetes állapot, úgyhogy emiatt nem kell ódzkodni attól, hogy akváriumból vegyünk halat” - mondta el dr. Urbányi Béla, a Szent István Egyetem tanszékvezetője. Hozzátette: természetesen fontos, hogy biztosítsák a megfelelő vízátfolyást és a szükséges oxigént ezekben a tartályokban. Ha ez megvalósul, szinte bármeddig maradhatnak az akváriumban az állatok. Karácsony közeledtével ez persze nem jelent nagy gondot, hiszen a megnövekedett kereslet miatt gyorsan cserélődnek a halak.
Habár a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) rendszeresen végez ellenőrzést, hogy a vevők mindig megfelelő minőségű élelmiszert vásároljanak, nem árt, ha a fogyasztók is tisztában vannak azzal, mire kell figyelniük. „Ha élő halat vásárolunk, fontos, hogy nagyobb sérülések ne legyenek rajta, amikor kiemelik az akváriumból. Kisebb sérülések, pikkelyhiányok általában nem utalnak nagy problémára, ezek legtöbbször a kihalászáskor keletkeznek, és ez télvíz idején elég gyakori jelenség. Ha azonban sok pikkely hiányzik a halról, vagy jelentősebbek a sérülések, jobb meggondolni a dolgot” – javasolta a szakértő.
Ha a pultról választunk már nem élő, egész halat, érdemes megnézni, hogy a kopoltyún belüli terület milyen színű. „A kihalászást követően egész vörös, majd az idő előre haladtával egyre halványul - ha már fehéres, szürkés, jobb, ha nem vesszük meg. Ha halszeletről beszélünk, nézzük meg, hogy szép fényes-e a felszíne, és ha már inkább opálos, hagyjuk ott! A másik trükk, ha egy ponton benyomjuk a hal húsát. Amennyiben gyorsan visszanyeri az alakját, friss áruval van dolgunk, ha viszont ott marad az ujjlenyomatunk, akkor már ott lehet a jószág egy ideje a pulton” – árulta el Dr. Urbányi Béla.
Akárhogy is döntünk, akváriumból vagy pultról választunk, mindenképpen járjunk el körültekintően. Ha pedig mégis problémánk adódik, hívhatjuk a NÉBIH zöld számát (06-80-263-244), ahol bejelenthetjük, ha bármi gyanúsat tapasztalunk.
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)