"Arany János: A Fülemüle" - esetleg másképpen?

"Hajdanában, amikor még
Így beszélt a magyar ember:
Ha per, úgymond, hadd legyen per!...",

sőt sokkal régebben, voltak népek,  ahol a dolgok egészen másképp mentek − és ez a vers sosem íródott volna meg.

Ott - bizonyos törzsi társadalmakban - a vitás kérdésekben nem bíró hozott ítéletet, hanem a falu bölcse előtt zajló megbeszélés során jutottak megállapodásra.

Amit ezek a társadalmak biztosan elvesztettek, az az ő Arany Jánosuk egy remekbe szabott verse. És mit nyertek cserébe?

Nézzük, Pál és tőszomszédja Péter hogyan haladtak végig a konfliktusuk fejlődésének szakaszain és jutottak el odáig - ahova szinte minden, spontán romló, magára hagyott konfliktus eljut - hogy mindketten vesztesként voltak kénytelenek elhagyni a küzdőteret.

A fülemile megjelenését megelőző időket ugorjuk át, csak annyit jegyezzünk meg, hogy

"Rossz szomszédság: török átok,
S ők nem igen jó barátok."

Mint tudjuk

"Emberemlékezet óta
Állott egy magas diófa,
Díszeűl a Pál kertjének.
A szomszédba nyúlt egy ága,
Melyet Péter, minthogy róla
A dió is odahulla,
Bölcsen eltűrt, le nem vága."

Nos, a fönt jelzett ágra letelepedett ama bizonyos fülemile és torkából fölzengett az ének, mely forrása lett a legújabb konfliktusnak.

A felek rögvest egymás tudomására is hozták ezt a konfliktust (1. fázis):

Pál gazda ...
Így kiáltott örömében:
"Istenem, uram
Beh szépen
Fütyöl ez az én madaram!"
Kendé bizony az árnyéka!
Mert olyat mondok, hogy még a..."
Hangzik átal a sövényen
Egy goromba szó keményen.

Azzal rögtön a 2. fázisba léptek: közvetlen kommunikáció révén konkrétan megfogalmazták álláspontjukat, emígyen:

"Hát kié - pattogja Pál -
Mikor az én fámra száll?"
"De az én portámon zengett:
Hogy illetné a fütty kendet!"

A 3. fázis − a konfliktus polarizációja, az álláspontok megmerevedése − sem váratott magára és szinte egy lendületből a 4-esbe, az elkülönülés, és az 5‑ösbe, a gyűlölet fázisába is belesodródtak:

"Pál nem hagyja: őtet uccse!
Péter ordít: ő meg úgyse!
Többrül többre, szórul szóra,
Majd szitokra, majd karóra,
Majd mogorván
Átugorván
Ölre mennek, hajba kapnak;
Örömére a szent napnak
Egymást ugyan vérbe-fagyba, -
Hanem a just mégsem hagyva."

Természetes, hogy ezután nem is maradt más lehetőség, mint olyan fórumhoz fordulni, amelyik valamiféle hatalmi szóval, kényszerrel ad majd valamelyiküknek igazat.

Ebben a pillanatban mindkét fél kiengedte kezéből a döntést, önként lemondott arról a lehetőségről, hogy a dolgok további lefolyására hatással lehessen, bár − mindannyian emlékszünk − tettek kísérletet rá egy-egy tallér erejéig. A bíró pedig, a dolog súlyához mért igyekezettel, próbálta megtalálni a megoldást, amely azonban nem a két peres fél, hanem valaki más érdekét szolgálta:

"Ráütvén a két zsebére
S rámutatván a két félre,
Törvényt monda e szavakkal
A szegény fülemilére:
Hallja kendtek!
Se ide nem, se oda nem
Fütyöl a madárka, hanem
(Jobb felől üt) nekem fütyöl,
(Bal felől üt) s nekem fütyöl:
Elmehetnek."

Nos, bár nem mindig kerül ki mindkét fél ennyire vesztesen az ehhez hasonló ügyekből, az egyik félre azonban minden esetben hasonló sors vár.

Hogyan zajlott másképpen az ügy a korábban említett törzseknél?

A vitatkozók a konfliktus még kezelhető szakaszában (1-4) a falu bölcse köré telepedtek.

A bölcs nem keresett volna megoldást a problémára, hanem

• elmondatta előbb az egyik, majd a másik féllel az esetet;
• az érzelmeket letisztítva a vitáról - segített kihámozni kinek-kinek a valós érdekeit;
• a múlt eseményeiről a jövő lehetőségei felé terelte az ellenfelek figyelmét;
• a vita mederbenntartásával elérte, hogy a felek megoldásokat keressenek;
• ezek közül kirostálják azokat, amelyek egyikük, vagy másikuk számára elfogadhatatlannak tűnnek;
• segített összeszedni − esetleg rangsorolva − a mindkét fél számára elfogadható megoldás változatokat, majd a végén
• segített megállapodássá formálni ezeket, amit fennszóval kihirdetett.

Ezt követően a felek

saját megoldásaikban megnyugodva,

az egymás közötti további kapcsolatok lehetőségét megőrizve,

elégedetten távoztak.

Ami nagyon fontos: valódi megoldás született, amely mindkét fél szándékaival jelentős mértékben megegyezik és ezért mindkét fél érdekeit szolgálja a betartása, megvalósítása. Ezzel a Nyertes-Vesztes (vagy Vesztes-Vesztes) szereposztás Nyertes-Nyertessé alakult át.

Ma már ez az eljárás - a mediáció, vagy közvetítés - mind az Európai Unió számos országában, mind az Egyesült Államokban a konfliktus kezelés és a jogrendszer elengedhetetlen része. Ennek segítségével rendeződnek családi viták, iskolák berkein belül generálódó tanár-tanár, tanár-diák, iskola(tanár)‑szülő  ellentétek, gazdasági természetű viták és általában számos, nálunk még a peres eljárások kényszerpályájára futó konfliktus.

Magyarországon is létre jött már a mediációs eljárások jogi alapja és számos szakember végzi a közvetítés munkáját.

Sajnos a peres ügyekhez viszonyítva ma még elenyészően kevés a közvetítői eljárások száma, de az így született megoldások sokkal nagyobb arányban valósulnak meg, mint a bírósági ítéletek.