Rengeteg olyan család van azonban, ahol ez a készülődés nem örömteli, hanem inkább aggodalommal terhelt időszak. Azon szülők, családok részére nehéz a tanévkezdés, ahol több gyermeket nevelnek, vagy a család egyszülős vagy amennyiben két szülő van, de egyikük valamilyen oknál fogva inaktív. Számukra nagy segítség az ingyenes tankönyvellátás, de a többi eszköz, felszerelés megvásárlása komoly kihívás elé állítja őket.
Egy 2016-ban készült, reprezentatív felmérés szerint egy általános iskolai tanévkezdés gyermekenként átlagosan 73 000 Ft-jába kerül a családoknak, középiskola esetében ez az összeg 90 000 Ft-ra nő. A megkérdezett családok nagyjából fele csak úgy tudja ezt finanszírozni, hogy hónapokon keresztül tesz félre ezekre a költségekre, amellett, hogy a tanév során is jár kiadásokkal az iskoláztatás. Ez jelentős anyagi teher a legtöbb családnak, egy részük akár arra is kényszerülhet, hogy hitelt vegyen fel a tanévkezdés költségeinek fedezésére, ami hosszútávon szintén teher marad.
A Campona által évek óta támogatott Budafok-Tétényi Család és Gyermekjóléti Központ minden tőle telhetőt megtesz, hogy segítse a nehéz helyzetben lévő családokat. Élelmiszerrel, háztartási felszerelésekkel, alkalmanként bútorral, játékokkal tudja segíteni a rászorulókat. Mindig örülnek az adományoknak, akár kampányszerűen, akár folyamatosan érkeznek. Ezeknek a családoknak minden adományosztás fontos, tudják, hogy a szükségben van hova fordulniuk, számíthatnak segítségre és ez biztonságot ad számukra.
A Központ mindenféle adománynak örül, így tanév elején a tanszerek kiemelten fontosak. Az írószeren, füzeteken kívül örömmel fogadnak egyéb felszereléseket is, mint például a torna- és úszófelszerelés, színes ceruza, festék, tisztasági csomag.
Hagyományosan idén is a Budafok-Tétényi Család-és Gyermekjóléti Központ által támogatott családokat szeretné segíteni a bevásárlóközpont. A Camponában elhelyezett gyűjtőládában helyezheti el mindenki azokat a feleslegessé vált jó állapotú iskolatáskákat, tolltartókat, amelyeket szívesen felajánlana olyan gyermekek részére, akik nehezebb körülmények között nevelkednek.
„Ősszel természetesen nálunk is az iskolakezdés kerül fókuszba” – mondja Kákosy Zsolt, a Campona üzemeltetéséért felelős CBRE ingatlan tanácsadó ingatlanvagyon-kezelési vezetője. „Üzleteinkben a bérlőink igyekeznek minél több akcióval megkönnyíteni a szükséges beszerzéseket, az immár hagyományossá váló tanszergyűjtés pedig a környéken élő nehezebb sorsú családokat szeretné segíteni.”
A Camponában minden szükséges dolog beszerezhető a tanévkezdéshez. Aki pedig a vásárlás közben egy-két füzettel, ceruzával, festékkel többet vesz, ebből is helyezhet a gyűjtésbe, amivel hatalmas örömet okozhat a rászoruló gyermekeknek és könnyebbséget a szüleiknek. A bevásárlóközpont hostesseinél a felajánlók szerencsekerék pörgetéssel apró nyereményeket is kaphatnak, csokit, zsírkrétát, tornazsákot, stb. Az összegyűjtött, felajánlott tanszereket a Campona képviselői szeptember 10-én adják át a XXII. kerületi intézmény képviselőinek. A Camponába látogatóknak jótékonykodás lehetőségén kívül a következő hétvégéken különleges látványban is részük lesz. A bevásárlóközpontban augusztus 19. és szeptember 10. között „Testünk a csoda” címmel interaktív kiállítás és játszóház lesz, amely 8 állomáson, 750 kép segítségével rendkívül érdekes információkat árul el az emberi testről.
A kiállítás augusztus 19-től naponta 11 és 17 óra között tekinthető meg, animátorok segítségével, a tanszereket a bevásárlóközpont teljes nyitvatartási ideje alatt el lehet helyezni a gyűjtőládában.
Bővebb információ: http://campona.hu/
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)