A szerkesztőségünkben is akad, aki emlékszik arra - sőt egyes intézményekben még ma is divat -, hogy az önfeledt szórakozásból, amely a farsangot magát egyébként jellemezné, a szülőket és a gyerekeket is tévútra terelő jelmezvesenyt rendeztek ahelyett, hogy pusztán annak a lehetőségét adják meg kicsiknek és nagyoknak, hogy maskarát öltsenek, és egy délutánra más bőrébe bújva, teljesítménykényszer nélkül mulatozzanak.
Rögtönzött farsangi közvélemény-kutatásunk során kiderült, hogy nem mindenki emlékeiben foglal el kitüntetett helyet a jelmezbál. Akadt olyan is, aki határozottan valaki akart lenni a jelmezbálon, de hogy ki legyen az a valaki, azt a szülei eldöntötték helyette, amikor lány létére lovagnak öltöztették. Ugyanis lovag volt a szomszéd fiú az előző évben egy másik iskola másik jelmezversenyén, és méretben pont megfelelt a kartonpapírból és alufóliából összetákolt jelmez. Elmondása szerint annyira szégyellte magát, amennyire csak lehetett, utálta a maskarát, a szomszéd fiút, az egész felhajtást, és valószínűleg egy kicsit a szüleit is.
Másnak Ervin jutott eszébe, iskolájuk párhuzamos osztályából, az az Ervin, aki bár az iskola réme volt, a farsangi bálon hatalmas népszerűségre tett szert azzal, hogy csokiautomatának öltözött, jobban mondva belebújt egy összefirkált tévés dobozba, amelyen derékmagasságban két lyuk volt: az egyiken a pénzt kellett bedobni, a másikon meg kiadta a csokit. Kreatív megoldás volt a rengeteg kiskosaras Piroska között.
Előkerült egy már új keletű, sajátgyerekes történet is, melynek szereplői a szűkre szabott előtérben öltözködtek, így akaratlanul is fültanúi voltak annak az egyre fokozódó hangerejű vitának, amely anya és kisfia között folyt arról, hogy a gyerek beöltözzön-e Brumi mackónak, vagy sem. A fiúcska makacsul ragaszkodott az utóbbi állásponthoz, az anyuka meg - minden észérvét elpufogtatva - áttért a tekintélyelvű megoldásra. Brumi mackó a hátralévő időben a könnyeit maszatolta és a székek lábát rugdosta, de anyuka sem volt a topon.
Mindezeket azért meséltük el, mert mielőtt mindenki rákattan erre a farsang-témára, érdemes számot vetni magunkkal, hogy miért fontos ez nekünk. Ma már nem kell feltétlenül kölcsönkérni a szomszédtól jelmezt: ha beírjuk a keresőbe, számos kölcsönzési, netán vásárlási lehetőség közül válogathatunk. Jó lenne, ha együtt döntenénk a gyerekkel, még jobb, ha ő döntene, hiszen az ő bőrére megy a dolog és a hacuka. Az is előfordulhat, hogy egyáltalán nem akarja majd felvenni, s két perccel a jelmezbál kezdete előtt közli, hogy ő ugyan nem öltözik be. Visszahúzódó gyerekekkel előfordulhat, hogy míg otthon a tükör előtt szorongás nélkül illegeti magát, a nagyközönség elé lépés előtt visszafordul. Ezen úgy is segíthetünk, hogy magunk is jelmezt, vagy legalább jelmezre utaló holmit húzunk, esetleg beöltöztetjük a testvéreket is. Segíthet, ha a kis barátjával együtt, vagy akár csoportosan találjuk ki a maskarát.
Egy a lényeg: ha jelmezbálról van szó, az az ő bulija. Neki kell, ha kell egyáltalán, jól éreznie magát, de ahhoz is joga van, hogy bármekkora kiadásba is vertük magunkat, mégse éljen a lehetőséggel. Bízzuk rá, neki mi a választása, és ha jelmezverseny készülődik az intézményben, próbáljuk meg lebeszélni a kiíróját a megmérettetéstől. Láttunk már az eredményhirdetés után vigasztalhatatlanul zokogó tündérkirálylányt…
Kép: http://piqs.de/fotos/55118.html
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)