Cseh Tamás emlékére

Cseh Tamás nem volt egy sztáralkat, nem szerepelt mindennap az újságokban, mégis ha egy társaságban szóba került a neve, mindenki tudta ,kiről van szó. Az a fajta karizmatikus művész volt, aki egy szál gitárral a kezében varázsolta el a közönséget. Cseh Tamás nem volt énekes a szó szoros értelmében, elsősorban szövegcentrikus előadóművész volt, aki a dalaiban a szocializmusról, Magyarországról, szerelemről és bánatról énekelt. Sikerének titka az volt, hogy a popzene segítségével közel hozta a költészetet az emberekhez. Azon kevés művészek egyike volt, akit mindenki tisztelt, még az is, aki egyáltalán nem osztotta az ő politikai nézeteit. Kezdettől fogva együtt dolgozott Bereményi Géza filmrendezővel, aki dalainak a szövegét írta, de ő maga is írt szövegeket.

1943. január 22-én született Budapesten, de 13 éves koráig egy Fejér megyei faluban, Tordason nevelkedett. Eredetileg rajztanárként működött egy általános iskolában, emellett kezdett el angol nyelvű szövegeket énekelni gitárkísérettel. Ekkor találkozott Bereményi Gézával is, akivel kapcsolatuk kezdetén együtt is laktak. Eleinte csak egy szűk körnek adtak elő, majd munkásságukra egyre többen felfigyeltek, végül 1972-ben a 25. Színház szerződtette őket, amely a MÚOSZ épületében játszott. 1977-ben és 78-ban az Új Tükör Pinceklubban és az Egyetemi Színpadon tartott dalesteket. Később a Katona József Színház és a Bárka Színpad társulatának is tagja volt. Első lemeze 1976-ban jelent meg Levél nővéremnek címen, ahol egy újabb legendás szerzőtárssal, Másik Jánossal dolgozott együtt. Innentől kezdve sorban adta ki a lemezeket egészen mindmáig.
Az Antoine és Desiré, a Fehér babák takarodója, a Műcsarnok, a Jóslat vagy a Nyugati pályaudvar mind-mind pályafutásának jeles darabjai.

Sokoldalúságát tükrözi az is, hogy filmekben szerepelt, illetve regényt is írt. Alakját ún. művészfilmekben láthattuk feltűnni, többek között a Kutya éji dala, a Magánbűnök, közerkölcsök, illetve az Idő van című alkotásokban, de az ő életéről is forgatott dokumentumfilmet Fonyó Gergely 2001-ben.

Az indián kultúra szerelmese volt fiatalkorától kezdve: 1968-ban megírta a Hadiösvény című regényét, amely indiánnaplóként indult, és amelynek kéziratát csak 30 évvel később adta ki egy könyvkiadó. Másik indián témájú regénye Csillagokkal táncoló kojot címmel jelent meg.
1961-től kezdve szervezett egy kis Veszprém megyei faluban, Bakonybélen indiántáborokat, ez mindmáig működik. Idén áprilisban lett a falu díszpolgára, ahol verssel és dallal köszöntötték. 2001-ben Kossuth-díjat is kapott.
Három éve tüdőrákot állapítottak meg nála, ennek következtében halt meg.