Volt egyszer egy szegény ember. Nagyon sok gyermeke volt, már talán a számukat se tudta. Avval kereste a kenyerét, hogy a Drávára járt halászni. Egyszer, ahogy kimegy a Drávára, kihalász a vízből egy karikás valamit. Kezébe vette, nézegette, hazavitte. Gondolta, hogy otthon a gyerekeknek lesz mivel játszani. Ahogy a gyerekek játszottak vele, az mindig fényesebb lett. Egyszer csak látta, hogy aranykarika. Összeszedte a cókmókját, a karikát egy ruhába göngyölte, s felment a királyhoz. A kapunál megállították, nem akarták beereszteni.
- Mi járatban van kend? - kérdezik.
- Hoztam a királynak ajándékot, azért akarok felmenni! - mondja az ember.
Arra felengedték. Mikor az aranykarikát átadta a királynak, azt kérdezte tőle:
- Honnan való ez az aranykarika? Hol vetted?
- Fölséges király, nem vettem én ezt sehonnét: halásztam a Drávában, és ott fogtam.
A király elfogadta az aranykarikát, de megparancsolta, hogy adjanak a szegény embernek ezüstöt meg papírpénzt, amennyit csak elbír. A szegény hétrét görbült, olyan sok pénzt kapott.
Mikor hazaért, az egyik fiát elküldte a bátyjához, hogy kérje el a mérőt.
Azt mondja a bátyja a gyereknek:
- Ugyan, minek nektek a mérő, mikor még egy falat kenyeretek sincsen!
A gyerek nem szólt semmit. A bátyja a mérőt előbb szurokkal jól kikente, úgy adta oda. Mikor a pénzt megmérték, a gyerek visszavitte a mérőt, de sem otthon nem látták meg, sem ő nem vette észre, hogy egy ezüstpénz a szurokba beleragadt.
Kérdezi a bátyja a gyereket:
- No, mit mértetek vele?
Azt mondja a gyerek:
- Borsót!
Tudta is a gyerek, hogy mit mértek! Nem előtte csinálták! Mikor már a gyerek hazament, az idősebb testvér akkor nézte meg a mérőt. Hát látja, hogy egy ezüstpénz van a szurokba beleragadva.
Azt mondja magában: "Dehogy mértek ezek borsót! Hiszen itt pénz van"
Azon nyomban szaladt az öccséhez, hogy mondja meg neki, hol szerezte azt a sok pénzt. A felesége is vele ment. Gondolta a szegény ember, megtréfálja azt a zsugori testvérét, aki olyan rideg volt mindig hozzá. Azt mondta, úgy lett a pénz, hogy macskát vittek a királynak, mert annyi ott az egér, hogy még a királynak is a fülét rágják.
Rávágja erre tüstént a bátyja felesége:
- No, ember, vegyünk mi is macskát!
Azt mondja a szegény ember figyelmeztetőül:
- Ángyomasszony, ne vegyen sokat, mert megkarmolja!
De az nem hallgatott rá. Hazamentek, minden vagyonukat eladták, a pénzükön meg macskát vettek. Egy nagy kocsi macskát vittek a királyi várba.
Kérdezik a kapunál a katonák:
- Hová mennek kendtek?
- A királyhoz!
- Mi járatban?
- Hát macskát hoztunk neki!
- Nem mennek el kendtek rögtön a dolgukra? - mondják a katonák. - Csak nem akarnak a királynak macskát vinni?
De az ángyomasszony elkezdte ám a beszédet, hogy hallották, hogy itt olyan sok az egér, még a király fülét is rágják, és a múltkoriban csak egy macskát hoztak ide! Az ide nem elég! Ők hoztak egy egész kocsival.
A katonák alig eresztették be őket. De mégiscsak beeresztették.
Mikor a király elé értek, el sem mondták, hogy miben járnak. Azt hitték, olyan nagy örömöt okoznak neki. Egyenesen kioldozták a sok zsákot. A rengeteg éhes, dühös macska meg csak neki a királynak, karmolta, tépte, az meg nem tudott hová menekülni előlük: jajgatott, ahogy a száján kifért Beszaladtak a testőrök, alig tudták a sok macskát agyonverni meg kikergetni. Akkor aztán az embert is jól megverték és kikergették.
Mehetett az ember a feleségével haza. Sose lettek többé gazdagok...
www.abbcenter.com/mese
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)