10-ből 9-szer a nők alkalmazzák a verést
”Tilos. Mégis verjük. Verünk – és prédikálunk a verés ellen” – így fogalmazott Vekerdy Tamás.
”A verés esetleg könnyít a pillanatnyi helyzeten. Igen. A szülő a saját pillanatát megkönnyíti – de a saját éveit mértéktelenül megnehezíti vele. A gyerek egyre kezelhetetlenebbé válik, s hamarosan olyan lesz, hogy ,,nem használ neki már a verés se.” És ekkor egy bűvös körbe kerül a család, a szülő, és a gyerek. Egyre több a verés – és minden egyre nehezebb.”
Amerikában is 5-ből legalább 4 szülő bántja valamilyen formában a gyerekét. A verést 10-ből 9 esetben nők követik el.
Pedig nem elég, hogy komoly károkat okoz, még teljesen hatástalan is a gyereknevelésben. A gyerek jegyei leromolhatnak, elkezdhet hazudni (mert fél), magába fordulóvá válhat, nem beilleszkedési problémái alakulhatnak ki, depresszióssá válhat és később, kamaszkorában akár öngyilkosságig is fajulhat a helyzet. Ráadásul a testi fenyítés miatt az immunrendszer is legyengül, vagyis a gyereket szó szerint megbetegíti a verés.
Akit pedig gyerekként vertek, az felnőttkorában szülőként maga is hajlamosabb lesz ilyen eszközökhöz folyamodni.
Bár Vekerdy Tamás úgy fogalmaz, hogy a gyerekek sokszor teljesen kiszívják a vérünket, mégis meg kell tudnunk állni, hogy eljárjon a kezünk.
”Ha a gyerek megszokta, hogy verjük, hogy kiabálunk vele - akkor ezzel leszoktatjuk egy nagyon fontos dologról. Arról az érzékenységről, amivel pedig minden gyerek figyel, amivel nagyon hamar felfogja a szülő hangulatát.”
Ha abbahagyjuk a verést, több hónapba is telhet, mire újra jól fog viselkedni a gyerekünk
Minél később hagyjuk abba, annál nehezebb lesz a dolgunk - és sok időre van szükség ahhoz, hogy gyermekünk viselkedése újra jó irányba változzon. Először ugyanis furcsa lesz neki, hogy a szülő már nem üti meg, és még az is előfordulhat, hogy ki akarja provokálni a verést.
"Igazából nem hiszi el, hogy vége lehet – hogy vége lett. Biztonságot akar. Ha mást nem, a verés biztonságát - "ahogy eddig is volt."
Mit tehet ilyenkor a szülő? El kell magyaráznia a gyerekének, hogy mostantól nem fogja őt megütni, hogy ez hiba volt, hogy a felnőttek is hibáznak és tanult belőle, többet nem fogja ezt a módszert alkalmazni. Helyette le lehet ülni a gyerekkel és meg lehet beszélni, hogyan oldjunk meg egy problémát. Együtt.
Ezt tedd a verés helyett! - 3 bevált módszer
Szakértők szerint sokkal célravezetőbb, ha a szülő nyugodt marad - persze könnyű ezt mondani. De muszáj, hogy ne veszítsük el a fejünket a legnagyobb hiszti közepette sem. Ha leguggolsz hozzá, nyugodtan beszélsz és nem emeled fel a hangod, akkor sokkal hamarabb helyreállhat a béke, mint kiabálás és csapkodás után.
Verés helyett érdemes kitalálni más módszereket arra az esetre, ha a gyerekünk rossz fát tett a tűzre. Ilyen például, ha leültetjük egy székre és elmagyarázzuk neki, hogy mit kellett volna másképp csinálnia. Majd megkérjük, hogy pár percig nyugodtan üljön ott, és ha megnyugodott, akkor mehet vissza játszani. Ha belénk csíp vagy megrúg, akkor nem az a megoldás, hogy visszaadjuk neki vagy elkezdünk vele kiabálni, hanem elmagyarázzuk, hogy ez nekünk fáj.
Ha pedig olyan helyzetben vagyunk, hogy tudjuk, hogy a viselkedéséből nem lehet különösebb baj (például nem fog megsérülni), akkor hagyhatjuk, hogy hibázzon és a saját kárán tanuljon. Később majd jobban odafigyel és nem fogja elrontani. Ez sokkal célravezetőbb, mint százszor ismételgetni, hogy "de hát én megmondtam, hogy nem szabad ezt csinálni".
Indexkép: Depositphotos.com
Idézetek forrása: Vekerdy Tamás: Kicsikről nagyoknak c. könyve
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)