Kik azok a helikopterszülők?
A helikopterszülők azok, akik folyamatosan ott lebegnek a gyerekük körül, és szinte buborékban tartják őket. Mindent megcsinálnak helyette, mert azt gondolják, hogy ezzel segítenek. Túlféltik, nem is kicsit. A múltkor például találkoztam egy 3 éves gyerekkel a játszótéren, aki nem tudott felmenni egy lépcsőn. Nem csoda, az anyukája sosem engedi neki, mert attól fél, hogy leesik a kisfia. Így azonban a gyereknek lehetősége sincs arra, hogy megtanulja.
A helikopterszülők nem akarják, hogy a gyerekük megsérüljön vagy bármilyen csalódás érje őt. Minden ütést tompítani akarnak, gyakran már babakorban kipárnázzák az összes bútort. Később pedig ugyanígy cselekednek: minden problémát megoldanak a gyerek helyett, kezdve a legegyszerűbbektől, hogy lecsavarják a kupakot a fogkrémről vagy az innivalóról odáig, hogy a játszótársakkal felmerülő konfliktusba is azonnal beavatkoznak.
A helikopterszülők gyerekei a munkaerőpiacon: képtelenek kezelni a veszteséget, nehézséget
A gond az, hogy ezek a gyerekek nem fogják tudni megtanulni, hogy hogyan kezeljék a kudarcot, veszteséget, pedig ezek az élet velejárói, és elkerülhetetlen, hogy találkozzunk velük.
A túlféltés miatt tehát már eleve hátránnyal indulnak a munkaerőpiacon. Mivel a szüleik mindig mögöttük álltak gyerekkorukban és mindent megoldottak helyettük, így a munkahelyükön sem tudják, hogyan kezeljenek bizonyos szituációkat, hogyan oldják a feszültséget sajátmaguk és a munkatársaik között.
Az ilyen felnőttekből hiányzik:
- a munkamorál, ami nélkül nem tudja elvégezni a feladatát,
- a tudat, hogy a tetteinek következményei vannak,
- a képesség, hogy tanuljon a saját vagy mások hibájából,
- a konfliktuskezelés képessége,
- egy bizonyos fokú érzelmi intelligencia,
- a képesség arra vonatkozóan, hogy a sikerért keményen kell dolgozni,
- a hozzáértés, hiszen mindent megoldottak helyette a szülei,
- az önálló gondolkodás és cselekvés.
A helikopterszülők szerint a gyereküknek mindig mindenben győznie kell. Ők úgy vélik, mindenkinek kell kapnia valamilyen oklevelet vagy trófeát, aki valamilyen versenyen egyáltalán elindult, és az iskolában is mindenki kapjon piros pontot, aki részt vett az órán. Ez azonban hamis illúziót kelt, hiszen egy versenynek csak egy győztese lehet, ahogy az iskolában sem mindenki egyforma tanuló.
A szülők ezzel csak azt érik el, hogy a gyerekük elkényeztetetté válik, és ha egyszer kudarc vagy veszteség éri, akkor nagyon kiborul és hatalmas pofonként fogja megélni.
A munkahelyen sem fogja érteni, hogy mennyi kitartásra, szorgalomra és energiára van szükség ahhoz, hogy sikeres legyen.
Ezekből a fiatalokból hiányzik a hozzáértés is, hiszen soha nem kellett egyedül megoldaniuk a problémát. Elvárják másoktól, hogy helyettük megtegyék ezeket a dolgokat, ahogy a szüleik is tették. Úgy is fogalmazhatunk, hogy nem tudnak önállóan gondolkodni vagy cselekedni.
Már az állásinterjún szembetűnő lehet, hogy:
- bizonyos alapkészségek hiányoznak ezekből a fiatalokból. Ugyanakkor nagy sikert várnak, hiszen abban a szellemben nőttek fel, hogy nem számít, mennyi időt vagy energiát fektettek valamibe, megérdemlik a sikert.
A tudatlanság és alkalmatlanság azonnal kiderül. De van itt még valami, ami nagyon gyakori:
- a helikopterszülők sokszor elkísérik gyereküket az állásinterjúra.
Miért is kellene ott lennie egy állásinterjún az anyukának vagy az apukának? Hiszen ő már nem gyerek, a szülők azonban még mindig úgy kezelhetik őt.
Így viselkedik a helikopterszülők gyereke a munkahelyen
Andrea Piacquadio fotója a Pexels oldaláról
Egy nagyon tipikus jelenet:
Besétál a konyhába kávészünetben, még sütit is eszik a kávé mellé, és közben beszélget vagy olvasgat. Aztán mint aki jól végezte dolgát, visszamegy a gépéhez. Az asztalt nem takarítja le, a morzsák még hagyján, de a csészéjét sem öblíti el, ott hagyja, ahogy van. Nem csoda, ha a kollégái nagyon dühösek lesznek rá. (Ismerek olyat, aki a munkahelyén képes a hűtőben hetekig rohasztani az ételét, aztán a már penésztől zöldesfeketévé vált darabokat a munkatársak dobálják ki a kukába egy idő után.)
Ezek a fiatalok azt várják, hogy "valaki" takarítson utánuk, ugyanúgy, ahogy gyerekkorukban is mindig takarítottak utánuk.
A Washington Postban megjelent Brooke Donatone cikke szerint a "Journal of Child and Family Studies" 2013-as bejegyzése szerint azok a főiskolai hallgatók, akik helikopterszülői nevelésben részesültek, magasabb szintű depresszióról számoltak be.
Vagyis a helikopter-szülőség hozzájárul a fiatalok depressziójának növekvő arányához, valamint ahhoz, hogy a munkahelyen nem tudnak optimálisan működni.
Aki szereti a gyerekét, az támogatja, védi és irányítja. Ez azonban nem azt jelenti, hogy túlfélti és elfojtja, hogy mindent megcsinál helyette, hogy aztán ne tudjon megbirkózni az előtte álló kihívásokkal és nehézségekkel.
Sokszor azzal tehetjük a legtöbbet, ha egy kicsit hátralépünk és hagyjuk, hogy a gyerekünk magától próbálkozzon és egyedül jöjjön rá a dolgokra, egyedül vívja meg a maga csatáit, oldja meg a problémáit. Ezáltal fejlődik az önbizalma, önértékelése és érzelmi intelligenciája is.
Indexkép: Depositphotos.com
Olvasd el ezt is:
- Te is a legjobbat akarod a gyerekednek? Lehet, hogy rossz úton jársz
- A "lusta nevelés" a boldog családi élet titka - nem arról szól, mint amire gondolnál!
- A szorongó gyerekek anyukái túlzottan belefolynak gyermekük életébe
- Nárcizmusról kicsit másként: A helikopter szülők
- Helikopter szülők: vajon hol van a szülői kontroll egészséges határa?
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)