Talán sokan nem is gondolnánk, hogy egy olyan egyszerűnek tűnő tevékenységnek, mint a játék, milyen hatalmas szerepe van gyermekünk fejlődésben. Nem mindegy azonban, mikor és mit játszik a kicsi! Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató előadását foglaltuk össze a gyermekkori játékok fontosságáról.
A játék fejlesztő hatása
A gyerekek imádnak játszani, igényük és késztetésük van rá - mindenből játékot csinálnak. Ennek ellenére sajnos manapság túl korán szabunk gátat a szabad játéknak: iskolás korában talán azt mondjuk, hogy ehhez már túl nagy. Pedig fontos lenne, hogy még 6 évesen is az ideje nagy részében legyen alkalma szabadon játszani. Azt játssza ilyenkor ugyanis, amire a legnagyobb szüksége van, hogy fejlődjön.
Megfigyelhető, hogy amint elérte egy területen a megfelelő fejlettségi szintet, az a játék már unalmassá válik számára és nehezebbet keres magának, egy következő lépcsőfokra lép. Amikor új szintre lép a gyerek és nehezebb játékot igényelne, mindig meg kellene kapnia.
Sajnálatos módon a szülők nagy része azonban nincs ezzel tisztában. Azt gondoljuk, hogy ez egy magától beinduló és önmagát fenntartó folyamat: nem figyelünk arra, hogy mikor, mivel játszik gyermekünk, így nem fejlesztjük őt - pedig ennek tudatosan irányítottnak kellene lennie a szülő részéről.
Fontos, hogy a fejlesztés tényleg folyamatos és egymásra épülő legyen. Kihagyott lépcsőfokokat nem lehet átugrani - ha egy gyermek játékfejlesztését abbahagyták 3 éves korában, nem fogja tudni azonnal elfogadni a 7-8 éveseknek szánt játékokat másodikos, harmadikos korában sem. Bonyolultnak fogja találni a korosztályának szóló játékokat, így inkább rohangálással tölti majd az idejét, mert ezen a szinten rekedt meg 3 évesen.
Mit fejleszt a játék?
Nagyszerűen fejleszthető játék közben többek között a kudarctűrőképesség. Ha nem nyer, ha nem sikerül jól lépni, ha a másik ügyesebb, mint ő - a kisebb-nagyobb kudarcokat fel kell dolgozni a játék során, s ha ezek a képességek megfelelően kifejlődnek, az az egész életünkre kihathat. Ettől függ, hogy a későbbiekben mennyire tudja majd kezelni a konfliktusokat és a kudarcot, a nehezebb helyzeteket, s mennyire tudja majd önmagát irányítani.
Arra, hogy egy állásinterjún végül nem minket választottak, már a gyerekkori körjátékok során elkezdődik a "felkészítés": amikor a századszor is elmondják, hogy “Forduljon ki… Petike, Danika, Marika…” - a gyerek pedig csak várja és várja, hogy mikor mondják már az ő nevét. Majd elkezd azon gondolkozni: vajon őt fogják utolsóként szólítani? Hasson-e valamivel arra, aki szólítja, egyáltalán tud-e rá hatni?
Amíg ilyesmiken gondolkozik, pontosan azok a készségei alakulnak ki, amikkel majd később azt fogja feldolgozni felnőttként, hogy nem őt választják ki azon a bizonyos állásinterjún.
Ezek a játékok folyamatosan olyan élethelyzeteket mintáznak meg, amiket észre sem veszünk az örömmel teli, lendületes helyzetben, a játékban.
A csoportos játékok során természetesen kialakul a csapatszellem, feljődik a másokra való odafigyelés, az együttműködés képessége is, azonban nem "csak" ennyiről van szó.
Felnőttkorra felkészítő készségeket tanulunk a játék során
A népi játékokban soha nincsenek kiforrott csapatok, mindig forgás van, és mindig más szerepet töltenek be a gyerekek. A Tekeredik a kígyó c. játék során az első gyerek a kígyó feje, a "főnök". Ő vezeti a sort, a többiek mögötte összekapaszkodva arra mennek, amerre ő mondja. Neki kell figyelnie arra, hogy olyan tempóban menjen, hogy a kicsik is követni tudják, de érdekes is legyen, hogy a nagyobb gyerekek se unják a játékot. Olyan tempóban kell haladnia, hogy ne szakadjon szét a sor, mégis izgalmas legyen, hogy mindenki szeresse ezt a menetet - a játék során, amit mindenki ezerszer játszott kiskorában, magát a vezetői szerepet gyakoroltuk. Hogyan motiválom a többieket, hogyan viszem át az akaratomat, hogyan figyelek a többiekre? - Ezek mind a felnőttkorra felkészítő készségek.
A legérdekesebb fordulat pedig ebben az esetben az, hogy a kör végén a kígyó fejéből farkinca lesz: a vezető átkerül a legutolsó helyre. Minden népi játék erre alapoz: nincs olyan, hogy valaki mindig csak vezető legyen. Mindenkinek meg kell tanulni és be kell gyakorolni az összes helyzetet, ami előfordulhat vele élete során: a befelé fordulóbb, szorongó, csendesebb gyerek is előbb-utóbb odakerül a kígyó elejére, és nincs olyan, hogy ő ezt nem szereti. Neki is meg kell próbálnia főnökként működni, ki kell hozni magából ezeket a készségeket.
A játék során minden ilyen apró részletet megtanulunk és elraktározunk úgy, hogy észre sem vesszük. Később ezek a való életben köszönnek vissza, mi pedig nem értjük, miért van az, hogy egyesek olyan jól kezelik a konfliktusokat, míg mások minden apróságon megsértődnek. A kulcs a gyermekkorban keresendő.
Mi történik, ha kimarad az életünkből a játék?
A játék olyan alapszükségletünk, mint az evés vagy az ivás, s belső igényünk, késztetésünk még a felnőttkorban is megmarad. Ha a játékfejlesztés időszaka egy ponton megáll, vagy teljesen kimarad, akkor azon a szinten rekedünk, s igyekszünk ezt később pótolni valamivel. Ilyenkor fordulnak felnőtt emberek a buta, óvodás szintű, "primitív" játékformákhoz, mint például a szerencsejátékok. A káros játékokból pedig könnyen szenvedély is válhat.
Nagyon fontos tehát, hogy gyerekeinket végigkísérjük a játékfejlődés lépcsőfokain, főleg azért, mert ez a mai iskolákból teljesen hiányzik. Csak az ismeretszerzésen van a hangsúly, még egyszerűbb játékokra sem jut idő, nemhogy egyre nehezebb játékokra, melyek során fejlődhetnének képességeik és készségeik.
A játék tényleg alapszükséglet: akinek nincs rá lehetősége a kellő mennyiségben gyerekkorában, az később óvodás módon fogja kielégíteni ezen szükségletét. Ez számtalan veszélyes módon megnyilvánulhat: például játszik a másik nehézségeivel, szenvedésével, hatalmi játékot űz, vagy épp szerencsejátékokra szórja a pénzét. Az ilyen viselkedést gyerekkorban előzhetjük meg - érdemes ezért különösen odafigyelni minderre szülőként.
A felnőttek szerepe a játékban
A csapatjátékok során - melyről az imént írtunk - olyan készségek alakulnak ki, amiknek a csírája minden egészséges gyerekben megtalálható és mindenkiben kifejleszthető. Fontos azonban, hogy ezeknek a játékoknak irányítottnak kellene lenniük. Mindig kell egy szülő, egy tanár, egy edző, aki figyel, hogy át lehessen hidalni a gyerekek közti különbözőséget.
Az óvodások nagyon szeretnek együtt játszani, de sajnos nem tudnak. Előbb-utóbb biztos, hogy összeütközésbe kerülnek, nem tudnak megegyezni, valaki kimarad a játékból - nagyon fontos, hogy jelen legyen egy felnőtt is (aki nem szól bele mindenbe, de a háttérből figyel), hisz egy óvodáskorú gyerektől még nem elvárható el, hogy a másik gyerekre figyelve, az ő örömeit, fájdalmait, nehézségeit szem előtt tartva játsszon.
Bár a gyerekcsoport mindig kitermeli a maga vezetőit, akkor is, ha magukra maradnak (pl. kiválasztják a csapatkapitányt, akit mindenki elfogad), 10-12 éves korig azonban nagy szükség van egy felnőttre is, aki rendet tesz, ha a játék hevében elragadtatják magukat. Enélkül előfordulhat, hogy a közös szórakozás negatív kimenetelű lesz: egyes gyerekek kiszorulnak a játékból, előfordulhat, hogy kicsúfolnak valakit a gyengeségei miatt, stb. - az együttműködés és egymásra figyelés készségeit meg kell tanulniuk, nem alakulnak ki maguktól.
Mennyire kap ma helyet a játékfejlesztés gyerekeink életében?
A magyar óvodai nevelés előkelő helyet foglal el nemzetközi viszonylatban is: megfelelő mennyiségű élmény éri a kicsiket a meséken, bábozáson, játékon keresztül, s a művészet is helyet kap az óvodai programokban.
Ezekben még szerepel az újabb és újabb szintű játékok tanítása, az iskolai programokban azonban már nem. Ott már csupa komoly dologról van szó, már senkinek nem az a feladata, hogy emeltebb készségszintre vezető játékokat tanítson a gyerekeknek. Pedig ekkor jönne el az ideje a szociális játékoknak, társasjátékoknak, a kreatív fantáziát megmozgató játékoknak, nyelvi játékoknak, a stratégiai játékoknak.
A játék, a mese, a művészet mind a jobb agyféltekéhez kötődik. Segítségükkel olyan új idegpályák épülhetnének ki, melyekre nagy szükségünk lenne felnőtt korunkban.
(Kapcsolódó cikkünk: Mesével a gyermekkori agresszió ellen: ezért nagyon fontos, hogy pici korától kezdve mesélj a gyereknek)
Sajnos manapság már csak a bal agyféltekét kell használni, ahogy véget ér az óvoda: elemzéssel, tanulással, ismeretszerzéssel telnek a kisiskolás gyerekek napjai, kiszorulnak életükből a fenti tevékenységek, s így az ezekkel elsajátítható készségek is.
Fontos lenne tehát, hogy az iskolán kívül minél több lehetőségük adódjon a gyerekeknek a közös játékra - érdemes mindezt szem előtt tartani, amikor a hétvégi és az iskolai szüneti programokat tervezzük.
A cikk Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató előadásán elhangzottak alapján készült. Ha szeretnél hasonló, hasznos témákról olvasni a gyereknevelés terén, látogass el honlapjára, a www.pecsirita.hu-ra!
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)