Arra tanítjuk a gyermekeinket, hogy legyen önálló, mert önmaga életéért csak ő felel, csak magára számíthat.
Tanuljon, képezze magát, sportoljon, beszéljen legalább két fő nyelven, a saját anyanyelvén kívül. Ne sírjon, ha valami fáj, nyomja el érzéseit, fojtsa el vágyait, mert úgy sem törődik vele senki, és mert gyengeséget mutatni, ténylegesen a gyengeség jele.
A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Apa nem sír, mert a férfiak nem sírnak, apa belül vívja saját harcait, vagy kudarcait. Ha van is problémája, nem mutatja, inkább elvonul. Anya összeszorítja a fogát, teszi a dolgát, számon kéri a gyereket, mi volt az iskolában, történt-e említésre méltó dolog, esetleg van-e befizetnivaló. De érzelmekről beszélni, minek… Nem szokás megkérdezni a gyereket: mit éltél át akkor, amikor felolvasták a nevedet, hogy te voltál az, akinek a dolgozata értékelhetetlen volt. Nem szokás dicsérni, hogy büszke vagyok rád lányom, mert szépen táncolsz, jó a mozgásod, vagy mert szépen választékosan beszélsz és jó a modorod.
Nem divat a fiúra büszkének lenni, mert segített valakinek vagy, mert udvarias volt és átadta az ülőhelyét a buszon. Kézzelfogható bizonyítékra van szükség, olyanra, ami különleges, de ha az sem volna elég, akkor még többet szeretnénk. Az elvárások nagyok, a mérce magas, csak nem mindegy miben és az sem, milyen eszközt használunk a megszerzésre.
Gázolj, taposs, könyökölj, mert ha nem teszed, mások megelőznek. Aki nem tud kitűnni, feltűnni akar, - az emberi természet ilyen. Arra vágyunk vegyenek észre, szeressenek, és ha kifogytunk az erőből, kétségbeesett néma sikoly jelzi, hogy bizony probléma van. Kallódunk, csapongunk, keressük a védettséget, az erőt és bandázunk nagyokat, elindultunk a lejtőn…
Mentsük meg gyermekeinket, szeressünk önzetlenül, tisztán, hogy a példa örök legyen a következő nemzedék számára is.
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)