Viszont az osztályzatok jelzések is. A hirtelen leromlott jegyek arra utalnak, hogy a serdülő fiatal életében valamilyen markáns változás történt, felborult az egyensúly, a rendszer működése megbillent. Mivel a gyermekünkkel való kapcsolatunkat hosszú távra tervezzük, ebben az esetben az egész rendszer működését kell végiggondolnunk, és - ha már számokról van szó – hozzáadni vagy elvonni valamit az egyenletből ahhoz, hogy újra egyensúlyba jöjjön.
Miért romlanak le a kamasz osztályzatai?
Fontos tisztában lenni azzal, és hitelesen képviselni is, hogy a problémánk közös. Egyrészt nem gondolhatjuk azt, hogy ez a hanyatlás teljes egészében a gyermek hibája, aki egyszer csak egyik napról a másikra hanyaggá és lustává vált, de nem jó irány az sem, hogy megdöbbenünk rajta, vagy úgy érezzük, hogy megbuktunk, mint szülők, és magunkat hibáztatjuk.
A fagyos légkör, a szeretetmegvonás és a büntetések sem a változás szolgálatában állnak, inkább a bűntudat és szégyen keltői, amik még soha senkinek nem segítettek a kiteljesedésben.
Kamasz gyerek nevelésekor mindig az az elsődleges szempont, hogy a szeretet ne szenvedjen csorbát, még akkor sem, ha a gyerek ezt sokszor és sokféleképpen próbára teszi.
Maradjon meg az a kapcsolat, csatorna a gyerek és szülő között, melyen keresztül hatni tudunk rá, és a harag vagy az elégedetlenség ne tömítse el a járatot, hiszen akkor elzárjuk a segítség és a megbeszélés lehetőségét is.
Ha a gyerek jegyei hirtelen leromlanak, érzékelnünk kell ezt a változást. A rendszer nem egyik napról a másikra omlik össze, és ha gyorsan szembesülünk a problémával, jobb esélyünk van kezelni azt. A szülő feladata ebben a helyzetben az, hogy a gyerekkel közösen, őt bevonva a beszélgetésbe vagy a beszélgetésekbe keressék meg az okokat, a tanulási deficit hátterében álló valódi problémát. Együttműködést és segítőkészséget kell mutatnunk megbeszéléskor, mindezzel azt képviselve, hogy a gyermek problémája közös szomorúságunk, és nem a lázadásának a jele, amivel a gyerek szántszándékkal kínozni akar minket.
A következő okok állhatnak a háttérben
A rossz jegyek beáramlása rendszerproblémát jelez.
- Alszik-e a gyerek eleget?
- Milyen az alvás minősége?
- Mit csinál akkor, mikor a szülő már ágyba bújt?
- Mennyit használja a számítógépet?
- Mit eszik és mennyit?
- Sportol-e, jár-e a szabad levegőre, vannak-e barátai?
- Van-e kialakított rendszer az életében?
A teljes kép kialakításához érdemes beszélni a tanárral is, és együttműködni az iskolával. A tanárnak is biztosan van elképzelése arról, hogy mi történhetett az eddig jól tanuló gyerekkel, információt adhat az osztályközösségről, barátságokról, iskolai bántalmazásról, vagy az iskolai kudarcok mibenlétéről, típusáról. Nem biztos, hogy a tanári pikkelésről szóló történetek igazak, lássunk tisztán…
A gyermekkel való beszélgetés hangneme lehetőség szerint legyen nyugodt, csak a szülő(k) és a gyerek között folyjon, a téma más szereplő részvételét nem kívánja. Beszéljünk a jövőképéről, terveiről, mi szeretne lenni, és hogyan látja az odavezető utat? Próbáljunk praktikus összefüggést láttatni a tanulás és a vágyott jövője között. Lehetséges, hogy most fogunk azzal szembesülni, hogy nem akar orvos vagy ügyvéd lenni, és ezzel nekünk lesz a legnehezebb szembenézni. Talán hosszú lesz az út az elfogadásig, és erre most kell rálépnünk. Legyünk nyíltak és rugalmasak, hogy az oldott légkör lehetővé tegye a gyermek számára a megosztást.
- Sok tanulási deficit hátterében valójában tanulási zavar áll, ami csak felsőben vagy középiskolában nyilvánul meg, akár a gyereket is meglepve.
- Lehet diszlexia, diszgráfia, figyelemzavar, vagy az olvasottak értelmezésének zavara,
- a memória egyedi tárolási módja (hallási alapú, képi vagy érintési információ alapú) is állhat a probléma hátterében.
- Elakadhat a kamaszunk abban, hogy hogyan osztja be az idejét, milyen módszerrel memorizál, milyen módon adja vissza az anyagot, írásban vagy szóban teljesít-e jobban, vagy hogyan hat rá a vizsgahelyzet?
Ha sikerül meghatározni a nehézség mibenlétét, könnyebb megoldást találni rá. Ha technikai probléma van a tanulásban, legjobb, ha szakember segítségét kérjük, fejlesztő pedagógusét, vagy ha ennél egyszerűbb a probléma, külső segítséget a leckeíráshoz. Ez azért fontos, mert szétválasztja a szülő-gyermek szeretetteli családi kapcsolatát a számonkérő tanárétól. A szülő szerepe a gyermekkel való beszélgetés, az örülés egymásnak, az együttlét, nem jó ezt felcserélni a leckefelmondással, állandó stresszeléssel.
Jobb egy egyetemista szolgálatait megfizetni, hogy tanuljon a gyerekkel, mint a szülői szerepünket kockáztatni, és hazaérkezés után rögtön bíróságot játszani.
Ha a megbeszélésből az derül ki, hogy a kamasz gyerekünk rossz befolyás alá került, olyan baráti kört épített ki, melyben a tanulás nem számít értéknek, szakember segítségét kérhetjük, akár családterápiát is kezdhetünk, és beiktathatunk az útvonaltervünkbe egy „újratervezést”.
Amikor a romló átlag valójában segélykiáltás
A rossz jegyek jelezhetik azt is, hogy a gyermek az osztályközösségen belül nem találja a helyét, egyre inkább elszigetelődik társai között, és az osztályzatok leromlása valójában segélykiáltás, amit meg kell hallanunk. A kirekesztés, a bullying nagyon komoly sérülést okoz egy kamasz lelkén, és jellemző, hogy a stresszes élethelyzetben elveszíti motiváltságát a tanulás és a jegyek iránt. Halljuk meg a kérést!
A tanulmányi eredmények romlása mögött állhat családi konfliktus, veszteség is, melyre a gyermek érzékenyen reagál.
A kamaszkori élettani lustaság is állhat a háttérben, melynek kezelésében jó, ha felfegyverkezünk humorral is, és annak biztos tudatával, hogy gyermekünk a jól képviselt értékekhez vissza fog találni. Nem csak sikerekre, de időnként saját kudarcokra is szüksége van ahhoz, hogy tisztába jöjjön azzal, mi a fontos számára.
Ha jól állítottuk be a gyermekünk életének határvonalait, nincs értelme tiltásokkal és megvonásokkal büntetni őt. Se az internettől, se a barátoktól vagy sporttól való tiltás nem javít számottevően az iskolai eredményeken, viszont elmérgesíti a hangulatot.
A gyermeki félelem a szülői válaszreakcióktól szélsőséges elkerülő viselkedéshez vezethet – bizonyítványosztáskor a gyermekek számára létrehozott lelkisegély szolgálatok hívásszáma kiugróan magas.
A jegyek nem a gyereket osztályozzák, csak egy adott szakasz iskolai teljesítményét – az élet ennél szélesebb sávú, ne ebből ítéljük meg gyermekünket! Ha a kapcsolatot helyrehozzuk, a jegyek is javulni fognak.
Indexkép: Depositphotos.com
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)