Minden nőt érint valamilyen formában
Ki az, akivel nem történt meg?! Van-e köztünk valaki, aki után nem füttyögettek az utcán, akinek nem tettek homályos ajánlatokat, akit nem próbálták csak azért kihasználni, mert a gyengébb nemhez tartozik? Van-e olyan lány, aki nem élt át megalázó szituációt csak azért, mert nőnek született?
Azt gondolom, a kocka ezúttal tényleg el van vetve. Elindult egy óriási görgeteg, ami elől talán egy-két „harveyweinstein” már nem tud elmenekülni. Itt, Magyarországon sem.
De vajon elmagyaráztuk-e valaha igazán a lányainknak, hogy mi is az a szexuális zaklatás? Hogy mi a molesztálás? Mi az a helyzet, amikor azt mondhatja, hogy nem? Amikor azt KELL mondania, hogy állj, és ne tovább!
A mai lányok – akár nyolcéves kislányról, akár tizenéves, lassan felnőtt nőről legyen is szó – rendkívül felvilágosultak, modern gondolkodásúak, gyakran érzik úgy, hogy ők már jóval többet tudnak az életnek nevezett nagy játékról, mint mi annak idején. Ez így igaz. Én is ilyen voltam. De most már van három gyermekem, akik közül kettő lány. Remélem, még nekik is tanulságos lehet, ami velem történt. Mert nem vagyok egyedi eset – és én még megúsztam „szárazon.”
Egy személyes történet
Egy kedves dunántúli városban nőttem fel, ott történt a számomra emlékezetes eset, mégpedig a strandon, egy kedves barátnőm társaságában. 15-16 évesek lehettünk. Külső adottságokra egyikőnk sem panaszkodhatott, így a hiúságunknak – és persze naivságunknak – köszönhetően lettünk áldozatai egy férfinak aligha nevezhető alak próbálkozásának. Mielőtt indultunk volna haza, egy 30-35 éves pasas nagy lelkesen szólított meg minket, lehengerlő szöveggel. Hogy mennyire csinos, fotogén lányok vagyunk, blablabla. Ő persze fotós, aki majd klassz kis portfóliót (azt se tudtam akkor még, hogy eszik vagy isszák…) készít rólunk.
Butuska kis tiniagyunkkal – pedig mindketten jó tanulók és mások által értelmesnek mondott csajok voltunk – még arra is képesek voltunk, hogy beültünk a kocsijába! Mentségünkre szolgáljon, hogy kettesben nagyobb biztonságban éreztük magunkat (haha!). A családi házban valóban berendezett műterem volt, profi fotós felszereléssel, tehát ott átmenetileg kicsit alább hagyott a bennünk bujkáló bűntudat és szorongás. Száz szónak is egy a vége, a sztorinak meg az lett, hogy néhány kattintgatás után a kedves bácsi finoman bepróbálkozott: ugyan már, egy gombot nem gombolnék-e ki a blúzomon? Az agyamban az addig kis karácsonyi csengőcskeként csilingelő vészjelző templomi haranggá változott. Közben a szívélyes fazon az egy gomb után már a blúzlevételt javasolta. A végkicsengés –stílusosan – az lett, hogy kirohantam a „műteremből”, és a barátnőmet ültéből felrántva pánikszerűen menekültem a kapuhoz. Ma sem tudom, mi lett volna, ha zárva van...
Naivság: erre épít a legtöbb molesztáló
Felnőttként nyilván nem magunkat hibáztatom, hiszen a „fotós” tényleg a naivságunkra apellált. De akkor szerzett jó néhány kemény percet. És persze nem csak nekünk. Sok sorstársammal ellentétben, én el mertem otthon mesélni a molesztálást, és a szüleim azonnal intézkedtek. Pontosabban az akkor már felnőtt bátyám, akinek a reakcióját a pali nem tette zsebre. Valószínűleg az éppen várandós felesége sem, akit azóta is csak sajnálni tudok…
Ha ti, kedves nőtársaim, akik olvassátok ezt a cikket, elkezditek visszapörgetni magatokban életetek filmjét, biztos vagyok abban, hogy tudnátok hasonló példákkal szolgálni. Persze a molesztálásnak vannak fokozatai. De attól, hogy van-e a molesztáló számára „pozitív” végkifejlet, vagy nincs, a zaklatás ténye még fennáll! Különben is, ki tudja, előttünk vagy utánunk hány áldozatot szedett az illető. Mások, vagy a mi hallgatásunk miatt. És sajnos fiúkat is érint a dolog, hiszen egyre többször derül fény olyan pedofil bűncselekményekre, ahol kisfiúk az áldozatok…
Ne legyen tabu téma a zaklatás!
Arra szeretném fokozottan felhívni a figyelmeteket, kedves anyukák, apukák, nagymamák és nagypapák, beszélgessetek el lányaitokkal, fiaitokkal, hogy ezek létező problémák! És ha netán bármilyen hasonló élményt átélnek, merjenek beszélni róla, merjenek hozzátok fordulni! Ne érezzék szégyennek, tabu témának, hiszen NEM ŐK A HIBÁSAK!
Ami legalább ennyire fontos, fiainkban pedig azt kell tudatosítanunk, hogy a lányok nem használati tárgyak! A lányokat tisztelni kell, alapból. Mert lányok. Mert egyszer talán feleségek és anyák lesznek. Még ha most csücsörítős fotókat raknak is fel magukról a közösségi oldalakon. De ez már egy másik sztori…
Érdemes elolvasni egy korábban megjelent cikket is, ami az internetes zaklatás témakörét járja körbe: Nagy üzlet a fiatalok online szexuális zaklatása - kisfilm a zsarolásról, amit minden kamasznak látnia kellene. Az mindenki számára világos, hogy molesztálók, erőszaktevők mindig voltak, és mindig lesznek. Harvey Weinsteinek, cukros bácsik, rendező és igazgató urak. Meg füttyögető munkások, kukkoló szomszédok, buszon dörgölőző fazonok.
Meg kell tanulnunk határozottan nemet mondani, és adott esetben – akár segítséggel – fellépni ellenük!
#metoo #velemismegtörtént
Ha hasonló esetről hallotok, vagy veletek történt ilyesmi, de nincs kinek elmondanotok, a következő telefonszámon kérhettek segítséget: Lelki Elsősegély Telefonszolgálat (éjjel-nappal, ingyenesen hívható): 116-123.
Kép: RyanMcGuire / Pixabay
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)