Ahogy a gyerekek nőnek, úgy változik a fürdési rutin
Az első napokban-hetekben még mi is csak ismerkedünk a csecsemőfürdetés tudományával, a kicsi pedig velünk és a vízzel. Ilyenkor minden figyelmünkkel arra koncentrálunk, hogy a vizes apróság ki ne csússzon a kezeink közül, és lehetőleg minél kevesebb sírással megússzuk a vetkőztetés, fürdetés és öltöztetés procedúrát. Ahogy idővel egyre magabiztosabbá válunk, kialakul a fürdési rutin. Ez a program az est fénypontja lehet, mivel sok családban ebben az időpontban érkezik haza Apa.
Az esti fürdetést a férfiak többsége örömmel vállalja, hiszen hétköznaponként gyakran csak ekkor tud időt tölteni a kisbabával, Anyának pedig ez idő alatt van lehetősége egy kicsit kikapcsolódni, vagy behozni a napközbeni lemaradást. Jó, ha a közös program során több lehetőség is adott a gondtalan együttléthez, így ilyenkor érdemes néhány játékot is a kád mellé készíteni.
Fürdőjátékok 6 hónapos korig
Az első néhány hónapban a csecsemő látása még homályos. Licsár Szilvia pedagógus, a Játékliget szakértője elmondta, hogy a csecsemő nagyjából 2 hónapos kora után kezd fókuszálni a tárgyakra, az éleslátásuk azonban még ekkor sem tökéletes, és a színeket sem érzékelik teljes valójukban. A látásuk nagyjából 8 hónapos korukra lesz hasonló a felnőttekéhez.
- Az első időszakban tehát a minél élénkebb színű, vagy erős kontrasztokkal rendelkező játékokkal hívhatjuk fel a figyelmüket.
- Érdeklődve követik a hangot adó – sípoló vagy csörgő - fürdőjátékokat.
- Fontos szempont még a rágható, érdes felület, a kicsik a játékokat a szájukba is veszik, szívesen megkóstolják.
- Nagyméretű, a kezükbe illeszkedő, de nem lenyelhető nagyságú, törhetetlen játékot válasszunk.
Fürdőjátékok gyerekeknek 7 és 12 hónapos kor között
A gyerekek már stabilan ülnek ebben az életkorban, így a fürdésidő egyre hosszabbra nyúlhat. Ekkor teszik meg az első próbálkozásaikat a felállásra, kapaszkodva lépegetnek is. Ilyenkor nagy figyelmet igényel minden fürdetés, a kád szélébe kapaszkodva is előszeretettel állnak fel.
- A kor jellegzetes játéka szárazon és vízen egyaránt az egymásra és egymásba rakható, majd szétszedhető játékok. E célból bármit bevethetünk, amit a háztartásban találunk: műanyag poharak, edények különböző méretben.
- Szívesen öntögetnek, töltögetnek, poharakkal vagy akár a kiürült flakonokkal is sokáig játszanak.
- Kedveltek a vízen úszó játékok és a felhúzható fürdőjátékok.
- Vihetünk vízálló könyveket a fürdéshez, de a csempére vagy a kádra tapasztható fürdőjátékok is népszerűek.
Fürdőjátékok 1 éves gyerekeknek
Egyéves kora környékén a gyerekek többsége megteszi az első önálló lépéseit. Innentől kezdődik az igazán mozgalmas időszak a szülők életében. Különösen a fürdések válnak stresszessé, ahogy a csúszós kádban is az újonnan elsajátított képességet gyakorolják. A saját nyugalmunkat és gyermekünk biztonságát is segíthetnek megőrizni az olyan típusú játékok, amik egy helyben és lehetőleg ülve maradásra bírják.
- A csempére ragasztható játékokkal továbbra is szívesen játszanak.
- Ebben az életkorban már megjelenik a szerepjáték, mesehős figurák, műanyag állatok és babák is követik a gyerekeket a fürdőkádba, akár egész történeteket játszanak le velük fürdés közben.
- A horgászat hosszabb időre leköti a gyerekeket, élvezettel ügyeskednek, míg egy hal, vagy épp gumikacsa horogra akad.
- Hajók, tengeralattjárók és egyéb vízi járművek is népszerű fürdőjátékok ebben az időszakban.
- Vízálló könyveket is érdemes beszerezni, a képekről ők is szívesen mesélnek, ahogy a szókincsük gyarapodik.
Fürdőjátékok 2-3 éves gyerekeknek
Az aktivitásuk nem csökken a fürdések alatt, sőt, ahogy ügyesednek, a gyerekek még inkább próbára akarják tenni magukat: már nemcsak felállnak, de szívesen ugrálnak, csúszkálnak is a vízben, ezért továbbra is minden figyelmünkre szükség lesz a fürdetések alatt.
- Ebben az időszakban rengeteget kérdeznek ("Miért?"- korszak). A szókincsük tovább bővül, a fürdés idejét is érdemes ennek fejlesztésére fordítani. Rengeteg történet, kifejezés előfordulhat, ha történeteket mesélünk és játszunk a vízben a fürdőjátékokkal.
- Igazi nagy titkok tudója a fürdőszoba. A beszélgetések során gyakran a napi eseményeket is itt mondják el a gyerekek, még lefekvés előtt „kibeszélik” magukból az örömüket, bánatukat, ami foglalkoztatja őket. Érdemes ezt az ellazult állapotot kihasználni és tanácsokat adni, vagy olykor csak bölcsen hallgatni.
- A játékok hasonlóak az eddigiekhez, de egyre komplexebb, bonyolultabb változatokat is válaszhatunk, amelyek már kisebb darabokból is állhatnak.
- A szerepjáték során is előszeretettel játsszák el a mindennapi életben látott dolgokat. Attól függően, hogy mennyi időt szánunk a fürdésre, akár búvárgyakorlatot is tarthatunk, ahol a kád mélyére süllyedt kincseket kell felhoznia úgy, hogy végig kell tapogatnia és megmondani, mi az – a habréteg alatt nem látszik. De berendezhetünk vízálló zöldségekkel és kupak „pénzekkel” egy kis boltot is, vagy a kád akár komoly építési vagy hajózási munkálatok színhelyévé is válhat.
Kapcsolódó cikkeink:
- Dobd ki a gumikacsát! Veszélyes baktériumoktól hemzsegnek a fürdőjátékok
- Lehet, hogy te is rosszul tisztítod gyermeked fülét?
- A baba fürdetése - hogyan mosdassuk a csecsemőt?
- Hogyan fürdessük a babát?
Forrás: Játékliget
Kép: galiazaharieva / pixabay
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)