Egy kis kiruccanás

Az üdülőtelepen elhagyatottan álldogált egy „lábasház”. A nevét onnan kapta, hogy az épület betonlábakon állt, melyek valaha garázsul szolgáltak egy autónak. Mivel egyedi külsővel rendelkezett, nem volt kivel társalognia, aztán meg fáradt, beteges, öreg gazdája se nyitotta rá az ajtót évek óta, ezért nagyon magányosnak és haszontalannak érezte magát.

Egy éjszakán elhatározta, hogy odébbáll. Betonlábait addig feszegette, míg sikerült azokat a földből kihúznia, és elindult. Reggelre a közeli nyaralóházak csak álmélkodtak, hová tűnt a szomszédjuk.
Ment, mendegélt, egyszer csak egy útelágazáshoz érkezett. Ott választhatott: az aszfaltozott, sima úton menjen tovább, vagy a gidres-gödrös földúton, esetleg vissza, ahonnan jött. Esze ágában se volt visszafordulni. Ha már eddig eljutott, világot akart látni, s barátokat találni.
A sima út biztosan jó helyre vezet - gondolta, hát elindult azon.
Kétnapi fárasztó araszolás után, egy ragyogóan kivilágított nagyvárosba ért. Le is horgonyzott három égbeszökő toronyház mellett, s miután megpihent, beszédbe akart elegyedni velük. Azok azonban olyan magasan hordták az oromzatukat, hogy a szava se ért fel hozzájuk. Másnap emberek jöttek. Nézegettek, valamit tanácskoztak, majd begördült egy földgyalu, és le akarta rombolni a lábasházat, mely túl ódivatúnak, régiesnek tűnt. Nem illett bele a táj rendezett, modern képébe. Még szerencse, hogy a döntés sokára született meg, a munkásoknak pedig késő délután már nem fűlött a foga hozzákezdeni a bontáshoz, így éjszaka a lábasház odébbállt.

Visszament az útelágazáshoz. Gondolta, ha a földútra tér, annak a végén talán barátokra talál.
A girbegurba, sáros út egy szegény falucskába vezetett. Vályogházak sorakoztak egymás mellett. Félve néztek a messziről jött idegenre. Szerénységük megtiltotta, hogy szóba elegyedjenek vele. Hiába kezdeményezett a lábasház, nem akadt senki, aki barátságába fogadta volna.
A falu bolondja már éppen fel akarta gyújtani, hogy ne hivalkodjon ott a többi szegényes viskó mellett, amikor a lábasház ismét visszatért az útelágazáshoz.  
Hazafelé indult. Hét nap után, egy holdvilágos éjszakán, vissza is ért az üdülőtelepre. A lábai helyén álló gödröket benőtte ugyan a gaz, de kis igazítás után beállt a régi helyére.
Reggel a szomszéd házak igen-igen elcsodálkoztak. Álmodták talán, hogy elment és visszatért a körükbe?! Ajtóikkal és ablakszárnyaikkal barátságosan integettek felé, mintha azt akarták volna tudatni vele, hogy hiányolták és örülnek, hogy újra mellettük áll. A lábasház érezte, hogy idevaló. Jó érzés töltötte el, hogy a saját birtokán áll, régi ismerősök között. S ekkor további kellemes meglepetés érte. A bejárata előtt autó fékezett le, öreg gazdája gyereke és unokái tódultak be az ajtón. Beszédükből kiértette, nyaralni jöttek, de előtte még szépen ki is festik a falait.
A lábasház boldog volt, és már nem is értette, hogyan indulhatott el világgá. Miért is gondolta, hogy az állandónál van jobb hely a világon.