Kisgyermekes szülők gyakran aggódnak amiatt, hogy gyermekük megfelelően fejlődik-e. A szülők várják a megfordulást, a felülést, a kúszás-mászást és kicsit „meg is ünneplik” ezeket. De érthető a bizonytalanságuk, ha például a tárgyak megfogásáról, az első önálló lépésekről, szavak, szókezdemények megjelenéséről kell eldönteniük, hogy rendben, időben történnek-e.
Az aggodalom természetes, de gyakran nem indokolt, hiszen a gyermekek fejlődése, bár nagyjából azonos utat jár be, nem azonos ütemben halad, magyarázza a Gyermekút projekt szakmai vezetője, Dr. Kereki Judit. Ha a szülőben megfogalmazódik a gyanú, hogy gyermeke eltérő vagy megkésett fejlődésű, a legfontosabb, hogy ezt mielőbb jelezze a megfelelő szakembernek.
Dr. Kereki Judit - Projekt szakmai vezető
Kép forrása: Családbarát Magyarország Központ
A gyermekek fejlődésében a fogantatástól az iskolába lépésig tartó időszak igen fontos, ezért koncentrálnak a gyermeket és a családot körülvevő ellátások, szolgáltatások erre az életszakaszra, hangsúlyozza Dr. Kereki Judit. A Családbarát Magyarország Központban zajló Gyermekút projekt célja az, hogy támogassa azokat a családokat és gyermekeket, akik segítségre szorulnak és keresik az ellátórendszer megfelelő állomásait.
Bölcsődétől egyetemig
Számunkra ugyanolyan fontos a gyermekek összességét ellátó védőnői szolgálat, a bölcsődék vagy az óvodák, mint a speciális szolgáltatást nyújtó, a megkésett, eltérő fejlődésű gyermekeket ellátó pedagógiai szakszolgálat vagy az egységes gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai intézmények - folytatja Dr. Kereki Judit projektvezető.
A 2017-ben indult Gyermekút projekt keretében eddig 23 könyv jelent meg a kora gyermekkori intervenció három nagy szakaszához, a felismeréshez, a diagnosztikához és a fejlesztő, terápiás munkához kapcsolódva. 12 ezer szakembert képeztek ki 22 képzés keretében, kialakítva ezáltal egy országos kapcsolati hálót. A projektben a szakemberek képzésére helyezték a hangsúlyt, illetve olyan módszertani- és tananyagokat dolgoztak ki, amelyek a legkorszerűbb szakirodalmát adják a területnek, sőt, több hazai felsőoktatási intézményben is a mindennapi tananyag részévé váltak ezek az ismeretek.
Tudásmorzsák szülőknek
A Gyermekút projektben dolgozó szakemberek Tudásmorzsák címmel állítottak össze egy 21 részes videósorozatot, amellyel a szülők nyomon követhetik gyermekük egyes fejlődési lépéseit, de a gyermekut.hu honlapról, a Google Play és az App Store felületekről is letölthető Gyermekút applikáció is hasznos segítség a mindennapokban.
Összegezve, a célunk az – hangsúlyozza Dr. Kereki Judit –, hogy a kora gyermekkori intervenciós ellátás többszereplős rendszeréhez olyan támpontokat, „térképet” adjunk a családok és a különböző ágazatokban dolgozó szakemberek kezébe, amely világos ellátási utakat jelöl ki számukra. Egy korábbi vizsgálatunk szerint, ha egy adott állapot esetén nulla éves kortól kezdődik el a beavatkozás, akkor az egy éves kortól kezdődőhöz képest tízszeres a pozitív eredmény esélye. Ne feledjük, minél korábban ismernek fel és azonosítanak egy problémát, minél korábban indul el a korai fejlesztés, annál eredményesebb lesz.
A cikk megjelenését a Családbarát Magyarország Központ támogatta.
További információ: gyermekut.hu
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)