Azt mindenki megfigyelhette már magán, hogy a gondolatokat, ötleteket érzések is kísérik. Ez lehet jó vagy rossz. Amikor példának okáért, elmész egy szülői értekezletre és ott az év végi kirándulásról beszéltek, megjelenhet egy gondolat a fejedben erről: "örülök, hogy elmennek, legalább lazítanak" de ugyanakkor egyből csatlakozik hozzá a másik negatív érzéssel tarkított gondolat "megbízhatom-e a pedagógusban annyira, hogy vigyázzon a gyerekemre?" Itt csupán arról van szó, hogy jön egy gondolat, amihez rögtön hozzáteszed a korábbi tapasztalataidat (bal agyféltekés hitrendszerből), így megakadályozod saját magadat és a hajlandóságodat arra, hogy újakat fogadj be. Ezért aztán megint a régi minta rögzül és ezután is minden hasonló ügyben ugyanezeket a köröket futod. Jelentheti ez azt is, hogy mindig kiújul egy betegséged, visszatérsz egy régi rossz szokásodhoz új környezetben is, a választék bőséges.
Ezt pedig a gyerekek is megérzik, sőt, azonosulni is tudnak vele és saját mintaként is berögzíthetik az életükbe. Később előveszi, és ugyanúgy akadályozni fogja magát, mint ahogy te teszed most. Gyakran előfordul, hogy történik egy nagyobb trauma, vagy lappang egy probléma a családban, amit mindenki igyekszik figyelmen kívül hagyni, mert nem tudnak rá megoldást, de a gyerek, mint egy tükör, elkezd jelezni. Lehet ez bepisilés, széklet probléma, alvási zavar, zaklatottabb, agresszívabb viselkedés, szorongás és fizikai betegségek, akár sorozatosan is.
Van erre egy jó kis technika, amit meg szoktam mutatni a nálam megforduló gyerekeknek. Aura védelemnek hívom, és így néz ki:
Csukd be a szemedet és fogd meg egyik kezeddel a homlokodat, másikkal a köldöködet. Most képzeld el, hogy benne vagy egy buborékban és nézd meg milyen a színe, látsz-e rajta repedéseket, apró vagy nagyobb hibákat. Ha igen, akkor ezeket javítsd ki és színezd át az egész buborékot olyanra, amilyen neked megfelel. Meg is nagyobbíthatod. Ha ezzel készen vagy, akkor cseréld meg a kezed és csináld meg ugyanezt a buborékkal.
Ennek a kb. fél perces gyakorlatnak napi szintű végzésével akár néhány nap alatt is észrevehetsz változásokat. Nyugodtabb lehetsz, könnyebben viszonyulhatsz olyan dologhoz, amelyekhez eddig nem, talán még aludni is jobban fogsz. Szintúgy a gyerekek!
Fotó: Pezibear/Pixabay.com
|
Horváthné Iványi ErikaGyermek, junior és felnőtt stresszoldásElérhetőségeim: Cím: 2112 Veresegyház, Budapesti út 1/b. Telefon: 06-30/631-94-32 E-mail: kinezerika@gmail.com Honlap: http://www.lelekfeny.hu |
Bemutatkozás | Megjelent cikkek | Kérdezz-felelek |
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)