Egyedül vártam és nevelem gyermekem

Teljes mértékben igazat adok neked Erika. "Félgőzzel" nem is illik már csak azért sem mert önmagunkat is csak áltatnánk. Én magam sem gondoltam sőt tavaj szeptemberben is meg voltam róla győződve hogy arról hogy 'soha többé férfi a életemben!' A első és legfontosabb önmagunkkal legyünk tisztában például tudunk e választ a következő kérdésekre lelkiismeret furdalás, önvád nélkül; 'ki vagyok én?' 'honnan jöttem?' 'hova, merre tartok?' És ne csupán folyamatos agyalás legyen 'mi történt?' 'mennyire átvert, becsapott, kihasznált!?' Éld is meg a gyászt az érzelmi veszteséget ha úgy esik jól sírj, bőgj, hányd illetve szard ki magadból elnézést kérek a szókimondásért. Éreztetni akarom hogy a negatív érzéseket miként milyen fontos ki adni magunkból. Például én három napig nem tudtam bemenni dolgozni ez idő tájt mert oly erős hányinger-hasmenés-hányás volt rajtam. A munkahelyemen megjelenve az első pillanatban megjegyezték "mintha kicseréltek volna! Sugárzol tele vagy energiával" És tényleg attól a naptól fogva kiapadhatatlannak érzem magamban a pozitív energiát úgy érzem a mátra hegyét is elviszem a vállamon ha szükséges. Nem félek semmitől és senkitől tán ez az amiért a párom felfigyelt rám s az élet szépen vissza ad mindent amit kifele adunk ha szeretet adunk szeretet kapunk persze nem biztos hogy pont attól akitől elsőként várjuk. Ne essetek abba hibába melybe én hogy a volt férjemre vártam aki nem érdemli meg az nem érdemli. Ébresztő térjetek elsőként magatokhoz és legyünk anyák/nőies-nők egy személyben a többi jön magától. Ne akarjuk a egész tortát befalni mert szeletekre vágva falatonként finomabb. És a nagymamám szavaival búcsúzom mára "ki kardot ránt kard által vész!" Minden jót és szépet! Tegnap nőnap volt ennek tiszteletére kényeztessétek magatokat valamivel ami kedvetekre való.

Sziasztok!

Nálunk egyre rosszabb a helyzet, de már kezdek beletörődni, csak félek a bírósági tárgyalástól.

Én ezt az egyedüllétet úgy élem meg, hogy ha a kezemet a szívemre teszem, nem hiszek már abban a szóban, hogy komoly kapcsolat, és nem hiszek a szeretlek szóban sem. Ebből adódóan beszélgetek férfiakkal, de nem hiszem, hogy ebből bármi is lehet, és így is állok hozzá, magyarul még az esélyt sem adom meg senkinek, bár nincs is nagyon jelentkező. Talán érzik rajtam az elutasítást vagy a hitetlenséget. De nem is érdekel ez az egész. Egyenlőre nem vágyom rá igazán, hogy valaki mellettem legyen, mert nem akarok mégegyszer ekkorát csalódni, viszont annak sem látom értelmét, hogy félgőzzel vessem bele magam egy kapcsolatba. Ez most olyan nálam, mint a cigarettáról való leszokás...szeretném, de nem teszek érte semmit, így nem is fog sikerülni!
Apa volt életemben a nagy szerelem, ő volt a megtestesült férfi, és nagyot csalódtam. Egyenlőre nem akarom megpróbálni mégegyszer, mert még az esélyét sem akarom megadni a csalódásnak!

Kicsicsillag! Kívánom neked, hogy nálad is eljöjjön az az idő, mikor már a lelked tiltakozik apuka ellen. Én még mindig szeretem őt, de mikor próbált közeledni decemberben, éreztem, hogy a lelkem már nem akarja, így nem engedtem neki. És ez így volt jó! Nem ésszel, hanem érzelmekkel értem el ezt a szintet, és ezért sikerült nem behódolni neki ismét! Igaz, most meg perben állunk, mert onnantól nem tartotta fontosnak támogatni és látogatni a gyermekét! Mintha hozzám jönne, úgy fogta, fogja fel. Fogalma sincs, hogy mi van a gyermekével már több, mint két hónapja.

Puszi

Szia kicsicsillag:)

Aurelia párja vagyok.olvastam a hozzászólásod,mert megmutatta.Szerintem sok egyértelmű dolog van,amiről más embereknek meg van a véleménye hogyan is kéne csinálni,illetve hogy is jó az.De egy a fontos csak.Mindig az a legjobb ahogyan a saját egyéniségedre habitusodra le tudod fordítani a jótanácsokat.Ha kibeszélésre vágysz szerintem a párommal megteheted azt is,mert átlagon felül rendelkezik az empátia áldásával.Szoval írj neki nyugiban:)Lényeg az,dumáld ki magadból ami érdekel vagy fáj,mert előbb utóbb megoldást nyersz.És lehet itt:)Nem tudhatod,de szívből kívánom úgy legyen.Ave és ne add fel:)

Helyileg merre vagytok?
Igen a kibeszélés a legjobb, csak pont nincs kinek. Amíg volt időm "barátnőzni", addig ezt nagyon jól megoldottuk. A pszichológia pedig nem áll messze tőelm, hiszen pedagógus végzettségem is van, tudom mit kellene csinálnom terápiás jelleggel, csak "magamon" nehezebben működik. Olvastam már mindenfélét és mindig azt vonom le, hogy jó-jó, ezt már tudom, semmi újat nem ír, csak alkalmazni kellene. Félek nem tudok rá időt szakítani, bár nagyon szeretek beszélgetni.
Megnéztem az oldaladat, rettenetesen sajnálom... sokszor nem igazságos az élet...
Sajnos msn-en beszélgetni nem tudok -ha arra gondoltál (idő?)-, de nagyon szívesen írok neked mert az őssejt be/át ültetésről van sikeres családi tapasztalatom, bár nem ilyen jellegű betegségnél mint a kisfiad, de talán az elvek hasonlítanak...

Egyébként én magam is civil kezdeményezésként egy csoport összehozásába kezdtem. Bár vannak feminista elveim sok tekintettben ám a gyerekek egészséges élete érdekében nem feminim csoport. Gondolván például a páromra is aki apaként írdatlan energiával teszi mindennapjait hogy a gyerekeknek legalább 1-2 óra gondtalan gyerekkor jusson láthatások idején. Ha van még ilyen ember azt szívesen látjuk. A lényeg nem a másik szidalmazása amibe eleinte befürödtem terápiáscsoportoknál hanem önmagunk kibeszélése és a szituáciokra való megoldás megtalálása.

mondok egy másik elérhetőséget pallas.athene@vipmail.hu ez a msncímem. Mert hát vannak olyan dolgok amit a ember nem szívesen ír ki itt magából. Csak ha már tényleg túl van mindenen olyan magas szinten amikor nem kísérti a mult.
Szóval itt minden mást eltudok mondani hogyan miként sikerült minden alább felsoroltakat feldolgoznom pl azt is hogy Márk fiamnak segítene a őssejt műtét ha a apja vállalná a donorságot de hát még azt sem. Na mindegy megoldom más hogy apropó máshogy 'kupakgyűjtés' kérek szépen mindenkit ne dobjátok ki a müanyag kupokat gőzerővel kell gyűjtenünk mert sok-sok milló forintba kerül hogy egészségesen élhessen ő is. A többit esetleg msn-en hálás köszönet Márkom története www.mark96.uw.hu hogy kialakuljon a vizualitás is.

Ja, erős vagyok... élem a mindennapjaimat, alapvetőenn a munkahelyemen és otthon jól érzem magam, barátkozni próbálok... férfiakra rá sem tudok nézni... csak egy, és csak ő, el sem tudok képzelni mást.
Egy szerelmes filmet nem bírok megnézni, ha gyerek születik valahol - legyen az akár film, újság - és látom az örömet a boldogságot az apukák arcán akkor a könnyeimmel küszködök, nekem ez miért nem adatott meg? Ha valaki babát vár és kiegyensúlyozott, boldog, mert segítenek neki bevásárolni, orvoshoz menni, törődnek a nyugalmával akkor is folytogat a sírás.
Főleg esténként ha lefekszek EGYEDÜL, akkor nagyon rossz, nincs kihez bújni, aki megsimogasson, megkérdezze minden rendben van, nincs kivel megosszam a bánatom az örömöm.
Szeretet hiányom van, nagyfokú. Amit egy társtól, egy férfitől lehet kapni, őszintén. Hiszem, hogy van még ilyen, de nem látom, nem érzékelem, mert sok a napi teendőm 2 gyerek mellett, egyedül, egy keresetből fenntartani a házat a családot, bevásárolni, hurcolni őket ide oda, rendbe tartani a lakást a kertet és nem utolsó sorban a lelkemet és a gyerekekét, a szüleim is sajnos idősek és kímélni kell őket.
Hát így legyen az ember erős, amit csak a két ártatlan csipás szempár tud feledtetni reggelenként, ahogy bújnak, szeretnek önzetlenül... ez ad valamennyi erőt.

Mennyire vagy(tok) erős? terápiát lehet szakember vagy civil kezdeményezés révén

Sziasztok!
Nehéz mindenkihez külön szólni, de annyira lesújtó ez az egész, hogy el sem akarom hinni...szinte a könnyeim hullanak mert megértelek benneteket.

Aurélia! Tisztelem és becsülöm a kitartásod és az erődet! Istenem, szörnyű hogy milyen emberek élnek köztünk, természetesen beleértve az itt "szereplő apukákat" is, de valóban, ennél már az is jobb ha szó nélkül lelép valaki.
Nem is csodálkozom ha szakorvosi segítségre van szükségetek, de legalább nem adtad fel, bízol és hiszel magadban!

Zöldike!
Azóta nem is látta az apukáját?

Erika!
Veletek mi történt hogy már nem kíváncsi rátok, pedig azt hittem előbb utóbb legalább a te életed rendeződik "valamennyire".

A pszichológusról annyit, hogy természetesen gondolkoztam rajta, de miután rettenetesen erős vagyok/voltam így azt gondoltam, hogy túl lépek rajta. Most tartok ott, hogy határeset: meddig bírom még segítség nélkül? Azt kellene megtanítani nekem, hogyan lehet felejteni... gyorsan, könnyen, és hogyan lehet átprogramozni az agyam arra, hogy új életet kezdjek és új kapcsolatot. Ne csak őt lássam mindenkibe, azokat a boldog éveket, együttléteket amitől annyira értékes volt számomra. Felejteni olyan embert akit mindennél jobban szerettem...nem tudok szabadulni a szép emlékektől ami hozzá köt. Pedig az utóbbi évekbe egy szemét. Épp tegnap próbáltam felvázolni mennyire bánt amit művel, erre fogta magát és elment. SZÓ NÉLKÜL. Lehet hogy 2 hétre de az is lehet hogy örökre. Szarik a fejemre és az érzelmeimre...de mégis oda eszi a fene ha úgy tartja kedve, hogy felkavarja az életünket. Na ehhez kellene erő hogy azt mondjam neki: Tünés az életünkből, elég volt a lelki terrorból.
Végül is érdekel a terápia...

A lényeg nem feminim csoport a méltóságteljes szülői jog a gyermekeink egészsége, felelősség teljesség a lényeg.