Neki köszönhetően kezdett tisztulni a kép. Ami az elején még tele volt titokkal és megfejthetetlennek tűnő apró részlettel, az tizenegy-két éves koromban már világos lett és csaknem teljesen érthetővé vált.
Ez akkoriban itt falun nagydolog volt, mert nem arról voltak híresek a szülők, hogy szexuális felvilágosítást tartsanak a gyereknek, főleg nem akkor, ha az a gyerek ráadásul fiú. Az élet nevelt és tanított, ha tanított, mert bizony az is előfordult nem egyszer, hogy a nászéjszakán csak néztek egymásra a fiatalok, mint az őszi borjak tavasszal, első nap a legelőn. Azt se tudták, hogy álljanak, illetve, hogy feküdjenek neki a dolognak.
Szóval én felvilágosult gyerek voltam, de azért voltak apró fehér foltok a felvilágosult tudatomban, ami miatt aztán akadtak gondjaim.
Ilyen volt például Szilvia az akkor tizenhét éves szomszéd lány, akivel néha tollaslabdáztam.
Szerencsémre a hatvanas évek végén már a mini volt a divat és falun is kezdett az lenni. Ennek megfelelően Szilvia rövid szoknyában járt és abban is tollaslabdázott. Nem volt más dolgom, csak jó magasakat ütni és bizony megtudhattam, milyen bugyi van éppen rajta. Természetesen erre nagyon gyorsan rájött és már akkor is megkaptam a magamét, ha véletlenül ütöttem magasat. Rozi nénivel kitárgyaltuk a dolgot és rövid úton a tudtomra adta, hogy elég nagy disznó vagyok, ha még a játékot is arra használom, hogy a bugyikat lessem.
- Nem arra kell törekedni édes fiam, hogy nagy nehezen meglásd a bugyija szélét - emelte fel a hangját - hanem arra, hogy magától megmutassa még azt is, amit hord benne.
Na, ez aztán ismét szöget ütött a fejemben. Nem is hagytam békén, amíg töviről hegyére el nem magyarázta, hogy is érti ezt.
Mit ne mondjak? Elég nehéz dolga volt.
- Jaj istenem de nehéz fejetek van nektek férfiaknak - fakadt ki - hogyan, hogyan, hát el kell érni hogy felfigyeljen rád, hogy tetsszél neki, mert ha nem tetszel akkor megette a fene, csinálhatsz amit akarsz akkor se mutat az neked semmit.
- De hát mit tegyek, hogy tetszek neki?
- Mit, mit - mérgelődött, csak úgy buliból - hát mindent én mondjak meg? Légy mindig tiszta, rendes, légy hozzá figyelmes, kedves. Minden férfi azt hiszi a lányoknak elég, ha őket csodálhatják, pedig ez nem igaz, a lányok is szeretik, ha körbeudvarolják őket.
Ezeket a dolgokat aztán hosszasan elemezgettük és lassan mindent megértettem, legalábbis azt hittem akkor, hogy értem. Később derült ki, hogy ez csupán a jéghegy csúcsa, de hogy mi van a felszín alatt, azt már én derítettem ki. Megtanultam, hogy a nők iránt érzett tiszteletem és a csodálat egy kitűnő alap ugyan, de kevés. Erre lehet építkezni, de önmagában csak annyit ér, mint a mobil telefon akkumulátor nélkül. Az pedig, hogy érdemes és kell építkezni, az hamarosan véglegesen eldőlt számomra, mert olyan dolog történt velem, ami egy életre kijelölte az utat az érzelmek, a testi örömök, a kalandok útvesztőjében.
Elvesztettem a szüzességemet.
Abban az évben töltöttem be a tizenharmadik évemet, igaz, csak télen. Június volt és igazi nyár. A kajszibarack fa rogyásig tele gyümölccsel és olyan meleg volt, hogy azt hiszem a gólya azért ült a tojásokon, hogy meg ne főjenek.
Egyik délután vendégek jöttek, távoli rokonok, akiket még sohasem láttam. Egy idősebb nő, és a lánya. A lány lehetett olyan húsz év körüli, tipikus városi lány, látszott, hogy semmi kedve nem volt ehhez a látogatáshoz, és ezt nem is igyekezett titkolni. Ott agyta a felnőtteket és lement a kertbe. Én tisztes távolságban követtem, észre is vett, de nem szólt. Csinos lány volt, nem valami szép, de csinos. Fekete rövid haja, világosszürke, hideg tekintete, de legfőképpen a fehér bőre elég volt hozzá, hogy megbámuljam, óvatosan. Falun ilyenkor már mindenki barna, én szinte fekete voltam, mert nekem elég tíz perc a napon és már le is barnultam.
- Mi van? Mit bámulsz? - szólt váratlanul.
- Téged.
- És? Mit nézel rajtam, tetszek talán? - Kérdezte olyan gúnyosan, hogy az már szinte sértett.
- Igen tetszel.
Meglepődött
- No csak? És mi tetszik rajtam?
- Minden, a lábad és a feneked... minden.
Az arca megnyúlt a csodálkozástól, kiköpött egy meggymagot és nyelt egyet.
- Micsoda? A fenekem? Hány éves vagy, öcsi?
Na, gondoltam, most jön a tojáshéjas duma, de azért megmondtam az igazat.
Kicsit elcsodálkozott, de lezárta a társalgást.
Akkoriban falun nem volt divat a gyerekszoba, de nekem mégis volt egy nyári szobám, amit én rendeztem be magamnak, és nyárra kiköltöztem oda. Fűteni nem lehetett, ezért télre vissza kellet mennem szobámba, ahol egyedül voltam ugyan de rendezkedni nem lehetett, a bútoroknak maradniuk kellett a helyükön.
Este anyám friss ágyneműt húzott a vendégszobába és bevezette őket.
- Én kint alszok a Rémonnal - mondta Erika és már indult is kifelé. Anyám alig kapott levegőt.
- De... az a kis szoba...az ágy is kicsi ...el se férnétek.
Erika azonban hajthatatlan maradt. Fogta a sportszatyrot, amiben a cuccai voltak és kijött. Az ágy tényleg kicsi volt, nekem egyedül elég, de kettőnknek...
Szinte nem is voltam magamnál a meglepetéstől, de az agyam azonnal dolgozni kezdett.
Anyám még este kijött egyszer és láttam a szemében az aggodalmat és tudtam, nem azért aggódik, mert Erika nem alszik majd jól.
Már teljesen besötétedett, nem is kapcsoltunk villanyt, levetkőztünk és futás le a kert végére, ahol a langyos vizű, lassú folyású patak ugyan csak térdig ért, de apám ásott a mederben egy gödröt, ahol engem el is lepett a víz. Már fönt volt majdnem az összes csillag az égen, amikor dideregve beszaladtunk.
Bebújtunk az ágyba, hogy fölmelegedjünk - szorosan egymáshoz, talán én egy kicsit jobban is mint kellett volna, mert egyszer csak éreztem, hogy megmozdul valami ott lent a lábam között. Szerettem volna visszacsinálni, mert attól féltem Erika észre veszi és eltol magától, vagy ott is hagy, amilyen kényes. Sajnos nem tudtam megállítani. Lassan próbáltam hátrébb húzódni, hogy ne érjen a testem a testéhez, de éreztem, hogy ő jön utánam. Egyszer csak elértem a falat és vége volt a menekülésnek. De akkor már nem is akartam menekülni.
(...)
Az ablakon akkor már bevilágított a hold, az ágy melletti kis asztalon tisztán látszott a melltartója és a bugyija, ahogy este ledobta. Hanyatt feküdt, a kezei a feje felett és meg se mozdult. Én az oldalamon feküdtem, mert csak így fértem el, ezért láttam az arcát. Azt hittem elaludt, de nem. Mereven nézett felfelé egy pontra a mennyezeten.
Aztán lassan felém fordult megcsókolt és megsimogatott.
- Nagyon jó volt veled Rémon. Azt hittem majd megijedsz azt sem tudod mit csinálok én meg jól kinevetlek, de ezt...ezt nem gondoltam volna. Te tényleg a fenekemet nézted délután?
- Igen.
- És? Tetszett?
- Nagyon.
- És itt az ágyban? Ez is tetszett?
- Nagyon - mondtam teljesen őszintén, abban a reményben, hogy újra kezdjük. De nem kezdtük újra, csak hajnalban, addig beszélgettünk.
Másnap reggel elutaztak és én soha többet nem láttam, és nem is hallottam róla csak sok év múlva de erről majd később.
Aznap senki nem tudta mi történt velem. Alig aludtam valamit, fáradt voltam, de mindent tudtam volna csinálni, csak aludni nem. Boldog voltam, és csak azt kívántam, hogy még nagyon sokszor átélhessem azt, amit az éjszaka éltem át.
Bár minden gyerekkori vágyam így teljesült volna.
A (...) részeket ki kellett húzzam. Kabosa Rémon reménybeli könyvében vágatlanul olvasható lesz - a szerk.
.jpg){kind=small}
